Tálit – imakendő.

Talmud – a Misná, a Gemárá és kommentárjaik összessége.

Tánjá – Rabbi Snéur Zálmán főműve, a chábád irodalom központi alkotása.

Tfilin – imaszíjak, melyeket hétköznap a reggeli imánál a zsidó férfiak karjukra és fejükre helyeznek.

Tisá BeÁv – Az év legszomorúbb és legtragikusabb napja az áv hónap 9-ei böjt, Tisá BeÁv. Ezen a böjt- és gyásznapon egyszerre emlékezünk az Első Jeruzsálemi Templom i. e. 586-ban történt lerombolására és a Második Templom megsemmisülésére, amely szerencsétlen történelmi egybeeséssel i. sz. 70-ben ugyanezen a napon történt. Az Első Templomot a babilóniaiak fosztották ki és égették porig, a Másodikat a rómaiak. A Templomnak, a nép vallási központjának lerombolása nemcsak a vallásra mért súlyos csapást, hanem az első – később a második – zsidó állam megszűnését is jelentette, és a zsidók kiűzetését saját országukból. A későbbi századok során többször is történtek Tisá BeÁvkor tragikus események a zsidó nép életében. 1492 Tisá BeÁvján bocsátották ki Spanyolországban azt a rendeletet, amelynek értelmében kiűztek az országból minden zsidót, s azok így a száműzetés, a halál vagy a kikeresztelkedés között választhattak. Tisá BeÁv teljes böjtnap, akárcsak Jom Kippur. Előző nap, áv 8-án napnyugtától kezdve a következő nap estéjéig sem enni, sem inni nem szabad.

Tóra – szó szerint: tan. Szűkebb értelemben Mózes öt könyve, bővebb értelemben az egész Biblia, általánosságban a zsidóság összes tanítása.

Tsuvá – megtérés.

Tréfá – Egy vadállat által széttépett, vagy komoly szervi betegségben szenvedő, illetve rendellenességgel született állat. Halachikus szempontból, tréfának számít egy élő kóser állat vagy madár, amely olyan sebtől vagy betegségtől szenved, ami tizenkét hónapon belül a pusztulását okozza. Az ilyen állatot még a megfelelő rituális vágás (schitá) után is tilos elfogyasztani (ld. 2Mózes 22:30.) Átvitt értelemben táréf („tréfli”) minden tisztátalan – nem kóser – állat, madár és hal vagy akár tiszta állat, amit nem vágtak le rituális módon illetve nem kóseroltak ki az előírások szerint.

Tréfli – ld. tréfá

Tu BiSvát – a fák újéve.  Hámisá Ászár BiSvát vagy Tu BiSvát, svát 15-e az a nap, amelyet a –>Misná a fák újéveként említ. Ettől a dátumtól számítják a fa gyümölcsének tizedével és hasonló törvényekkel kapcsolatos időpontokat. Az ünnephez egyetlen szokás kapcsolódik, az Izraelben honos gyümölcsök evéséé. Ilyenkor szokták például a nem túl közismert szentjánoskenyeret – bokszert – is ennni. Egyes helyeken szokás ezen a napon tizenötféle gyümölcsöt fogyasztani. Izraelban ezzel az ünneppel kapcsolatos az a szokás, hogy az iskolások kirándulást tesznek, és facsemetéket ültetnek.

Turim – a 14. században Franciaországban élt rabbi Jákov ben Ásér által szerkesztett, négy részből álló háláchágyűjtemény.

Megszakítás