1946-ban születtem az ukrajnai Lvovban. Mivel ez a város a lengyel határ közelében fekszik, sok zsidót itt csempésztek ki a Szovjetunióból. Az apám látta el hamis okmányokkal azokat a zsidókat, akik Lengyelországon keresztül akartak eljutni a szabad világba. Abban az évben tartóztatták le, amikor én születtem. Egy szibériai munkatáborba vitték.

1971-ben már az üzbegisztáni Taskentben éltünk, amikor a bátyám, Shalom Ber, kivándorlóvízumot kapott az Egyesült Államokba. Amint kiért, küldött egy fényképet a Rebbének, mely az apja, Lévi Jicchák Schneerson rabbi sírját ábrázolta, Alma Atában, mely mintegy 400 km-re fekszik Taskenttől.

A Rebbe nagyon hálás volt a fényképért, hiszen személyesen sohasem járt a sírnál. Sok kérdést tett fel ezzel kapcsolatban: „Ki mellett nyugszik az apám? Zsidó temetőről van szó?”

A Rebbe alaposan tanulmányozta a fényképet és felfigyelt a sírkő elhanyagolt állapotára. Még a felirat sem volt mindenhol olvasható. Ekkor a bátyámhoz fordult: „Azt mondta, hogy élnek rokonai a Szovjetunióban. Meg tudná kérni őket, hogy hozzák rendbe apám sírkövét?”

A bátyám megírta nekünk a Rebbe kérését, és egyértelmű volt, hogy rám vár a feladat, hiszen apám már elég idős volt ekkor. Eleinte egy kicsit aggódtam, mert nem sokkal korábban kaptuk meg a kivándorló vízumainkat, melyet szinte lehetetlen volt megszerezni akkoriban, és egy hónappal későbbre terveztük az indulást. Attól féltem, hogy ha kiderül, hogy egy zsidó sírkövet újítok fel, visszavonják a vízumomat. Másfelől viszont teljesíteni akartam a Rebbe személyes kérését, így vállaltam a kockázatot. Úgy döntöttem, hogy új sírkövet faragtatok márványból, mert az eredeti sírkő egyszerű anyagból készült a háború miatt. Apám segített összegyűjteni a szükséges összeget, hogy egy darab márványt vásároljak. Ezután egy újabb dilemmával kerültünk szembe: ki vésse a feliratot a kőbe? Egyfelől hozzáértő szakembert akartunk, másfelől az is fontos volt, hogy egy istenfélő zsidó legyen az illető. Hiába kerestünk ilyen embert, sehol sem találtunk.

Egyre kevesebb időnk volt az indulásig, ezért kezdtem kétségbe esni. Végül levelet írtam a New Yorkban élő unokatestvéremnek, Gershon Berrnek, és megkértem, hogy kérje ki a Rebbe tanácsát az ügyben, illetve azzal kapcsolatban is, hogy mi legyen a régi sírkő sorsa.

Nagyon vártam a válaszra, ami azonban nem érkezett meg. Közben folytattuk a megfelelő ember felkutatását, és végül sikerrel jártunk. Élt Taskentben egy Gávriel nevű, bucharai zsidó, akinek az apja sírköves volt és ő is kitanulta a szakmát. Elvállalta a feladatot, de figyelmeztetett, hogy sok időbe fog telni.

Minden nap elmentünk Gávrielért taxival, hogy elvigyük a házunkba, ahol a konyhá­ban egy titkos mikvét létesí­tet­tünk. Ő megmártózott a mikve vizében és csak ezután kezdte el a munkát.

Amikor elérkezett a nagy nap és elkészült a sírkő, Herman Branover professzorral Alma Atába utaztunk, hogy felállítsuk. Féltem, hogy az út során esetleg megállítanak a rendőrök és megtalálják a sírkövet, de szerencsésen célba értünk. A városban már várt minket egy lubavicsi hászid, Joszef Nejmotin rabbi, aki fogadott egy munkást és szerzett egy zsák cementet. Kiemeltük a régi sírkövet és behelyeztük az újat. Nem tudtuk azonban, hogy mit tegyünk a régivel. Végül a kő darabjait összekevertük a maradék cementtel és kerítést építettünk a sír köré. Ezután készítettünk egy fényképet, majd hazatértünk.

Hamarosan már New Yorkban voltunk, és ellátogattunk a Rebbéhez. Egy csomag maceszt adott át, mert közeledett peszách, majd így szólt: „Köszönöm az erőfeszítést, amit apám síremlékének megőrzéséért tettek. Bár nem akarom megfosztani önöket attól az érdemről, amit minden bizonnyal kiérdemeltek, de mégis szeretném megtéríteni a költségeiket, mert fiúként kötelességem apám emlékét megtisztelni. Kérem, adjanak át egy számlát a titkáromnak, és ő kifizeti”.

A találkozó végén felkerestük a Rebbe titkárát, Hodakov rabbit, akik a rubel-dollár árfolyam figyelembevételével megtérítette a kiadásainkat.

Meglátogattuk az unokatestvéremet, Gershon Bert is, akitől megkérdeztem, hogy mi történt a levelemmel. Azt mondta, hogy megkapta és továbbította a Rebbének, aki azonnal válaszolt is rá. Ezt elküldte nekem, de a szovjet cenzúra feltehetően nem engedte tovább. Kíváncsi voltam, vajon mit válaszolt a Rebbe. Gershon elmondta: „Bár nehéz sírkövet találni, de ne feledjük bölcseink tanítását: aki keményen próbálkozik, biztosan sikerrel jár. A régi sírkővel kapcsolatban: törjék darabokra, majd temessék a sír köré”. Egészen elámultam, hogy a Rebbe utasításai szerint jártunk el anélkül, hogy ismertük volna azokat.

Bár nagyon sokat kockáztattunk a sírkőállítással, a Rebbétől kapott őszinte köszönet bőven kárpótolt minket mindenért.

 

Elozor Gorelik rabbi

Megjelent: Gut Sábesz 21. évfolyam 46. szám – 2019. július 25.

 

Megszakítás