Minden magyar zsidó ismeri a ki­fejezést: kóser sel Peszách, amit azoknak az élelmiszereknek a meg­jelölésére használnak, amelyek Pe­száchkor fogyaszthatóak. Csak­hogy ez a kifejezés egy igazi hungarikum, sehol a világon más­hol nem használják – sőt, az ál­talam ismert magyar gyökerű, kül­földi zsidó közösségekben is is­me­retlen ma már. Az egész zsi­dó vi­lágban Kóser lePeszách ki­fejezést hasz­nálják. Egyetlen kivétel a lon­doni Kedassia közösség, ahol a Kóser ál Peszách kifejezés használt.


 

Nyelvi szempontból a helyes ki­fejezés a Kóser lePeszách, ami azt je­lenti, hogy Pe­szách­RA kóser, szem­ben a Sel Pe­száchhal, ami egy birtokos szerkezet, és azt jelenti, Pe­száchNAK kó­ser. A Kóser ál Peszách je­lentése szó szerint „a Peszách te­tejére kó­ser”. Jiddisül ez úgy hang­zik, Ko­ser oif Pészach – ami, akár­csak a magyar Peszáchra szó je­lentheti azt is, hogy Peszách idejére.

Első látásra azt gondolhatnánk, hogy az elterjedt magyar ki­fejezés egy félrehallás eredmé­nye, mintha valamikor valaki hibásan fogalmazott volna hé­be­rül. Valójában azonban a hun­garikum mögött egy talmudi háláchá áll.

Először is tudnunk kell, hogy a Peszách szó jelentheti az ünnepet és az áldozatot is, amit Pe­szách előtti délután a jeruzsá­lemi Szentélyben szoktak bemu­tat­ni, és a Széderen megenni (2Mó­zes 12:1-20.). A Talmudban a következőket találjuk (Pszáchim 53a.), „tilos az embernek azt mondania, hogy ez az állat Peszáchra való, mert az félreérthető és úgy tűnne, mintha ezzel felszentelte volna azt peszáchi áldozat céljára.” Csak­hogy, ha ezt az „áldozati” ál­latot a Szentélyen kívül, teszem azt Budapesten vágják le és eszik meg, olyan, mintha az ál­dozatot  a Szentélyen kívül áldozták volna fel és ették volna meg, ami tilos (5Mózes 12:13.).

Ezt az Álter Rebbe Sulchán áruch­jában (Orách chájim 469:1.) kiterjeszti nem csak az élő állatokra, hanem akár húsra is vonatkoztatva, és nem csak bá­rányra, hanem minden húsra, minden fél­reértést elkerülendő.

További vélemény (uo. 2.), hogy nem csak húsra nem szabad ezt mondani, hanem semmilyen ételre. Egyedül a búza ké­pez kivételt, aminél egyértelmű, hogy azt akarja mondani a „Peszáchra” kifejezéssel az em­ber, hogy nem chomeces. Ugyanott hozzáteszi a Sulchán áruch (3.), hogy „nem tiltották meg, csak azt, hogy az ember azt mondja, hogy az Peszáchra van, de ha azt mondja, hogy ez ál Pe­szách, ahogy jiddisül szoktak is mondani, az meg van engedve.” Ez az, amit a Kedassia szó szerint használ és valószínűleg ebből a megfontolásból eredhet a ma­gyar kifejezés is.

Azt, hogy mióta használják a sel Peszách kifejezést Magyaror­szá­­gon, nem lehet biztosan meg­állapítani. A legkorábbi forrása ennek a kifejezésnek, amit fel­­leltem a 19. századi Schewesz Achim Budapesten megjelenő or­todox hetilapban van (1878. feb­ruár 26. 4. oldal, március 5. 4. oldal).

A Kedassia közösségnél is ér­deklődtünk a kérdésről, és Mi­­choel Scharf rabbitól azt a tá­jé­koz­tatást kaptuk, hogy csak hús és hal esetén ragaszkodnak min­denáron a Koser ál Peszách ki­fejezéshez. Így nincs akadálya, hogy például a Magyarországon gyártott kóser tejen, melyre a Ke­dassia és a Budapesti Orto­dox Rabbinátus közösen ad hech­shert (kósersági pecsétet – a szerk.) a Kóser lePeszách kifejezést alkalmazzuk, annak ellenére, hogy a Kedassia nem tesz különbséget, és mindenhol a Koser ál Peszách kifejezést használja.

Más közösségekben az az általános vélemény, hogyha a Kóser lePeszách kifejezést egyben használjuk, és nem csak annyit mondunk, hogy lePeszách, akkor egy­értelmű, hogy nem áldozati fel­szentelésről van szó, csupán arról, hogy valami fogyasztható-e Peszáchkor. Ezért még akár húsra is azt írják, hogy „Kásér lePeszách”.

Kóser Peszáchot kívánok!

Oberlander Báruch

 

Kattints ide és kérdezz a rabbitól!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Megszakítás