A Peszách és a Sávuot, azaz a szabadulás és a tóraadás ünnepe közötti időszak az omer-számlálás ideje is egyben. Sávuot ünnepére úgy is tekinthetünk mint a szabadságba való kivonulás, Peszáchkor megkezdett útjának végállomására. Ez a zsidó nép szempontjából is világos üzenetet hordoz magában: Izrael nemzetté váláshoz a fizikai szabadulás csupán szükséges feltétel volt, azonban még korántsem elégséges. A végső szabadulást a tóraadás eseménye jelentette.
A Tóra célokat tűz ki az ember számára, s a micvák teljesítése életünknek a máskülönben profánnak tűnő szegmenseit is jelentéssel, spiritualitással járja át, melyek által minden egyes tettünk kozmikus jelentőséggel bír. Maimonidész azt tanítja, hogy a világra minden egyes pillanatban úgy kell tekintenünk, mint ami pontos egyensúlyban van a jó és a rossz között, s amelynek végső sorsát a mi következő – akár jelentéktelennek tűnő – cselekedetünk tudja átbillenteni a megfelelő oldalra.
Maimonidész tanításával összhangban tehát a zsidó számára a szabadság az elnyomásból való megváltást jelenti, de nem az önuralomnak vagy mindenféle kontrollnak az elvesztését. Peszáchkor azt ünnepeljük, hogy végre kiszabadulhattunk a fáraó rabigája alól, s fizikai szabadságot kaptunk. Ez a szabadság azonban csak akkor teljesedett ki, mikor megkaptuk a Tórát, s vele együtt azt a tudást, vagy ha úgy tetszik: lelki használati utasítást, ami megtanította, hogy miként is sáfárkodjunk ezzel a hirtelen kapott, olykor ijesztő szabadsággal.
Ebben áll az omer jelentősége: ez az az út, ami a szabadsághoz vezet. A valódi cél mindig az út maga, mivel a szabadság nem értelmezhető önmagában az odáig vezető út végigjárása nélkül. A valódi szabadságot mindig nekünk kell kijárnunk saját magunknak. Ne spóroljuk meg ezt az időt! Számoljuk az omer napjait, és reméljük közben, hogy most vetjük meg az alapjait a végső, teljes szabadulásunknak is!
Kovács Jichak rabbinövendék cikke Zalman Posner rabbi írása nyomán.
