50. Nyilvános ima elrejtőzött résztvevőkkel
Kérdés: A kovnói gettó szörnyűségei közepette számos rab talált vigaszt a tóratanulásban, amely megfiatalította a lelküket. Egyedül és csoportosan is tanultak, és a nyilvános imádkozásokhoz is talál-tak helyeket.
A németek olyan kicsi területet zártak körül a gettó céljaira, hogy nem jutott elegendő élettér mindenki számára a falakon belül, így nem nagyon volt olyan hely, amelyet imádkozásra vagy tórata-nulásra lehetett volna használni. A Tiferet Báchurim csoportnak, amelyben fiatal és öreg tanítványom egyaránt akadt, nem volt igazi helye. Végül találtunk egy még befejezetlen épületet a Hakala utca 8-ban. Bár az épületben nem voltak padlók, ajtók és ablakok sem, és a mindenfelé tornyosuló koszhalmok lakhatatlanná tették a he-lyet, a Tiferet Báchurim-os fiúk egykettőre eltakarították a koszhe-gyeket, és nekiláttak az épület rendbehozatalához. Miután padlót raktak, ajtókat és ablakokat építettek be, még asztalt, padokat és polcokat is barkácsoltak. Sőt frigyszekrényt is építettek a tórateker-csek számára. Ezt egy ablak és egy hátul kiképzett búvóhely között helyeztek el. Miután bevezették a villanyt, a hely alkalmassá vált imádkozáshoz és tóratanuláshoz. Ez lett a Tiferet Báchurim csoport bét hámidrása.
Mivel ez az épület közel volt a gettó kapujához, ahol a néme-tek gyakorta megjelentek, hogy embereket fogdossanak össze rab-szolgamunkára, hallottuk harsogó kiáltásaikat és üvöltésüket mi-közben végigrohantak az utcákon és berontottak a házakba. A fia-talabb tagok ilyenkor elrejtőztek a frigyszekrény mögé épített búvó-helyen, felkészülve egy váratlan razziára, ugyanis a németek, akik az erőt és fiatalságot keresték, csak ritkán vittek öregeket és gyen-géket kényszermunkára.
Megkérdezték tőlem a Tiferet Báchurim fiatalabb tagjai, hogy vajon akkor, amikor az ima kellős közepén nekik sietve el kell rej-tőzniük, s így nem láthatják a többieket, akik a teremben imádkoz-nak, az ő imádságuk továbbra is a minjánon belüli imádságnak számít vagy egyéni imának.
Válasz: Már maga a kérdés, amelyet ezek a fiatalok feltettek, ta-núsítja, milyen mértékig hatotta át a Tóra és a micvák fénye a gettó sötétségét a félelemnek és terrornak azokban a napjaiban. Milyen mélységes istenfélelem élt ezekben a fiúkban! Nem csupán imád-koztak, dacolva veszélyekkel és viszontagságokkal, de még külön azt is fontosnak tartották, hogy a minjánban való imádkozás micváját is teljesítsék. Úgy rendelkeztem, hogy mivel a fiúk – mi-közben a rejtekhelyen arra vártak, hogy a németek elvonuljanak – hallották, amint a többiek kádist és kedusát mondtak, teljesítették a közösségben való imádkozás kötelességét. Elképzelhető, hogy ha kevesebb, mint tíz ember maradt volna magában a bét hámidrásban, a rejtekhelyen tartózkodók nem lettek volna beszá-míthatók a minjánba. Ám amíg rajtuk kívül volt még tíz másik, őket is – amennyiben hallották, és részt tudtak venni abban, ami a bét hámidrásban zajlott – a minjánban imádkozókhoz lehetett számíta-ni.
