Leila Leah Bronnernek hívnak, és „biblia tanulmányok” tantárgyat tanítok az egyetemen. Megtisztelve érzem magam, hogy interjú készül velem a Rebbe életével kapcsolatban, annak ellenére, hogy sem én, sem a családom nem Chábád kötődésű. Jómagam még Csehszlovákiában születtem egy magyar rabbidinasztiába, és mi is, mint sokan mások a háború után, az Államokba emigráltunk. Én New Yorkban nőttem fel, Williamsburgben, majd miután megházasodtam férjemmel együtt Dél-Afrikába költöztünk. Itt alapítottunk egy jesivát általános- és középiskolás korú fiúknak és lányoknak, aminek a férjem lett az első igazgatója.

1969-ben, mikor Temmi lányunk elvégezte a középiskolát tanácstalanok voltunk, hogy hová küldjük továbbtanulni. Azt nem akartam, hogy a johannesburgi egyetemen folytassa a tanulmányait, ahol akkor én is tanítottam, mert úgy gondoltuk, hogy ott nem lenne eleget zsidó közösségben. Töprengtünk, hogy Amerikába küldjük, ahol családunk van és számtalan kapcsolatunk, vagy esetleg Izraelbe, a Bar Ilan Egyetemre. Izrael azért is volt vonzó, mert férjemmel együtt nagyon erősen cionista érzelműek voltunk, s hittük, hogy fontos, hogy egy zsidó a tóratanulás mellett megállja a helyét a mai modern világban.

Miközben tanakodtunk, édesapám tanácsolta, hogy menjünk el a lubavicsi Rebbéhez is, hogy kikérjük a véleményét. Akkoriban a Rebbe még nem volt annyira ismert, mint később lett, de már akkor is rengetegen folyamodtak hozzá tanácsért, útmutatásért különböző ügyekben. Ami kicsit elbizonytalanított minket, hogy tudtuk, a Rebbéhez elsősorban a haszidjai mennek, és mi nem voltunk azok. Mint később kiderült, félelmünk teljesen alaptalan volt, a Rebbe mindenki számára elérhető volt.

Mikor beléptünk hozzá, meg voltunk szeppenve. Főleg mert akkor tudatosult bennünk, hogy most személyesen fogunk beszélni a lubavicsi Rebbével, és mert nem voltunk felkészülve a ránk váró fogadtatásra. Mikor
meglátott minket, rögtön fel­pattant, hogy üdvözöljön ben­nünket. Hallatlan! Fenséges meg­jelenése is magával ragadott. Átható nézése volt és nagyon barátságos stílusa.

Ismertettük vele dilemmánkat, hogy mi már az ’50-es évektől fogva Dél-Afrikában élünk, gyerekeink is ott születtek és nőttek fel, azonban lányunknak most a tengerentúlra kell mennie tanulni, mert nem akarjuk, hogy Johannesburgban maradjon. Kifejtettük aggodalmunkat azzal kapcsolatban, hogy nincs elég zsidó közösség, az ország jelenlegi politikai helyzete bizonytalan. Megkérdeztük, mi a jobb szerinte, hová küldjük lányunkat: New Yorkba vagy Izraelbe? Elmondtuk, hogy Izraelben nincsenek ismerőseink, s hogy lányunk még nem beszéli olyan szinten a hébert, ami az egyetemi tanulmányokhoz szükséges. Ezen a ponton jutottunk arra a gondolatra, hogy talán a Stern College, a Yeshiva University női részlege lenne a legjobb választás számára.

A Rebbe erre így reagált: „Azon még nem gondolkodtatok, hogy megalapítsátok a Stern College johannesburgi intézményét?” Én erre mondtam, hogy az ötlet nagyon jó, de nem hiszem, hogy megvalósítható. Ő visszakérdezett: „Miért nem? Hiszen, ha jól tudom az első dél-afrikai jesivát is önök alapították.” Erre mondtam, hogy egy jesivát sokkal egyszerűbb létrehozni, de egy zsidó egyetemhez nem hiszem, hogy lenne elegendő női jelentkező Johannesburgból. Akkoriban a dél-afrikai zsidóság 120.000 főt tett ki. A beszélgetés végén megköszöntük, hogy fogadott minket, és mondtuk, hogy elgondolkodunk a tanácsán. Végül lányunkat a Stern College-ba küldtük tanulni.

Itt később megismerkedett egy orvossal, aki szintén a Yeshiva University-n tanult, összeházasodtak, gyerekeik, majd unokáik lettek. A mai napig New Yorkban élnek. Habár végül nem a Rebbe tanácsa szerint jártunk el, s lányunkat New Yorkba küldtük, nagyon hálásak voltunk neki, hogy olyan kedvesen fogadott minket, s hogy tanácsokkal látott el. Akkoriban úgy éreztük, hogy egy egyetem megalapítása meghaladja az energiáinkat, hogy túl nagy falat lett volna számunkra. De megértettük a Rebbe gondolkodásmódját. A Rebbe elve az volt, hogy bárhol is vagyunk a világban, nekünk kell ott zsidó közösséget építenünk, s nem onnan menni máshová zsidó közösségért. Ő tényleg hitt az „Ufaracta, ufaracta” elvében, azaz „törj ki, s terjeszd” a zsidóságot bárhol is vagy a világban. Ő sem akarta, hogy zsidó közösség nélkül éljenek, hanem azt, hogy ezt saját maguknak építsék fel. Ez volt az ő fő célja, és egyben életműve: a világon mindenhol kiterjeszteni és megerősíteni a zsidó közösségeket. És ez az, amit a Chábád manapság is csinál, a világ minden részén.

Dr. Leila Leah Bronner

 

Megszakítás