1974-ben, amikor a Michigani Egyetemen tanultam, egy nap megszólított egy fekete kalapos, szakállas férfi. „Elnézést, ön zsidó?” – tette fel a kérdést. Amikor közöltem, hogy eltalálta, meghívott egy jom kipuri istentiszteletre.

A rabbit Aharon Goldsteinnek hívták, ő volt az Ann Arborban működő Chábád-központ vezetője. Éveken át jártam hozzá Tórát tanulni, s eközben egyre közelebb kerültem a valláshoz. Abban azonban még nem voltam bizonyos, hogy teljesen vallásos életet akarok-e élni. Emellett még azt sem döntöttem el, hogy tudományos vagy üzleti pályát válasszak-e. A pszichológia és a főzés között tanakodtam, mert ez utóbbi volt az igazi szenvedélyem.

Elhatároztam, hogy levelet írok a Rebbének, és felteszem az életemmel kapcsolatos legfontosabb kérdéseimet. A válasza így kezdődött: „Adja Isten, hogy szíve vágyainak beteljesítéséből jó dolgok fakadjanak”. Ezt úgy értelmeztem, hogy akkor hozok helyes döntést, ha az érzelmeimre hallgatok. A Rebbe egy talmudi idézettel is erre buzdított: „Keress és találni fogsz”, azaz a sikerhez erőfeszítéseket kell tenni, de már kis erőfeszítéssel is nagy eredményeket lehet elérni.

A Rebbe a maga utánozhatatlan módján képes volt rávezetni, hogy arra koncentráljak, ami va­lóban érdekel. Abban az időben a főzésen keresztül tudtam a legjobban kifejezni magam, ezért alapítottam egy kóser éttermet az Ann Arbor-i Chábád-központban, mely a Jákob Asztala nevet viselte.

Azt is megírtam a Rebbének, hogy ha egyszer úgy döntök, hogy a vallásos élet útjára lépek, akkor az őseim hagyományát szeretném folytatni, akik nem voltak hászidok. „Nem követek egyetlen rebbét sem. Ahhoz a zsidósághoz vagyok hű, amelyben felnőttem” – írtam a levélben. A Rebbe erre egy briliáns választ küldött, melyben megvilágította, hogy mi is egy rebbe feladata.

„Természetesen Öntől is az várható el, mint minden más zsidótól. Ez pedig az élet Tórája szerinti életmód és viselkedés. Ez a zsidóság lényege. Azonban, mivel a Tórát úgy írják le, mint ami ’hosszabb, mint a Föld és szélesebb, mint a tenger’, egyértelmű, hogy legyen valakinek bármilyen nagy tudása is a Tóra és a parancsolatok terén, legyen akármekkora műveltsége is, nem zárkózhat el azoktól, akik segítségével jobb és mélyebb módon értheti meg a Tóra azon területeit, melyeket még nem sajátított el a legmagasabb szinten. Ez a rebbe feladata, aki egy olyan tanító és oktató, aki a saját tóratanulása során a tudás egy magasabb fokát szerezte meg”.

Megmutattam a levelet egy barátomnak, Zeév Gopin rabbinak, aki a Baltimore-ban működő John Hopkins Egyetemen vezette a Chábád-központot. Ő a következőt mondta: „Herschel, felfogtad, hogy a Rebbe tulajdonképpen arra kért meg ebben a levelében, hogy legyél a hászidja?” Én nem gondoltam erre, de miután megértettem, egyértelmű volt, hogy pozitív választ kell adnom erre.

A Rebbe segített világosan látni a dolgokat, mert ez egy rebbe feladata. Azt is tanácsolta, hogy tanuljak Talmudot, mert a menyasszonyom egy kohén lánya, aki megérdemli, hogy egy Tórában jártas ember legyen a férje. „Mivel egy kohén lányáról van szó, legalább egy traktátust sajátítson el alaposan. Lehet akár angolul is, és az sem baj, ha egy rövid traktátusról van szó, mint például a Kálá” – írta.

Ekkor azt tudakoltam tőle, hogy az egész napos jesivabeli tanulást válasszam-e vagy kezdjek el dolgozni. Azt írta, hogy álljak munkába, de mellette tanuljak rendszeresen. Ez jótékony hatást gyakorol majd a megélhetésemre is, és később, amikor több időm lesz, tanulhatok több Tórát. Attól kezdve a mai napig szigorúan tartom magam ehhez a tanácsához.

Éveken át egy catering vállalkozást vezettem, mely az egészséges ételekre specializálódott, majd visszatértem a másik területhez, amely érdekelt, a pszichológiához. A New York-i állami börtönökben indítottam el egy „Egészséges Stratégiák a Sikeres Élethez” című programot, melynek alapját a hászid tanítások adták. A Rebbe az áldását adta és ezzel kezdetét is vette a karrierem. Bár annak idején kijelentettem, hogy „nem követek egyetlen rebbét sem”, később nemcsak, hogy hászid lettem, de az egész életemet a Rebbe bölcsességére alapoztam. És ezt egy pillanatig sem bántam meg.

 

Herschel Lazaroff

Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 31. szám – 2021. április 15.

 

Megszakítás