A 70’-es évek elején néhányszor New Yorkba utaztam a Hamodia és az Algemeiner lapok külföldi tudósítójaként. Sokat tanultam a Rebbétől, útmutatást adott, hogy miként jó kommunikálni különböző híreket újságon keresztül, főleg a területemet, a biztonságpolitikai történéseket illetően. Ezen kívül üzeneteket továbbítottam számára az izraeli katonai vezetőknek.
A Rebbe elképesztően széleskörű elemzőkészséggel rendelkezett. Mikor a miniszterelnök, a vezérkari főnök, vagy egyéb katonatisztek mentek hozzá, mindig olyan informáltságról tett tanúbizonyságot, ami még őket is bámulatba ejtette. Gyakran olyan távlati összefüggéseket is észrevett, amit adott pillanatban senki más. Képes volt látni a problémát nagyban, perspektívából, ugyanakkor annak mélységében. Sokszor (igazából mindig) előre látta egy adott probléma lefutását.
Egy idősebb tiszt több alkalommal is azt mondta nekem, „Ez az ember hihetetlen! Ahányszor találkozóm van vele, mindig az az érzésem, mintha egy olyan ember ülne velem szemben, aki az egész életét a hadseregben töltötte. Ismeri a fegyvereket, a hadi stratégiát, és érti a felderítés mikéntjét.”
A legendás Meir Amit, az egyetlen olyan ember aki egyszerre volt azonos időben a Moszadnak és a katonai felderítésnek az igazgatója, egyszer megosztott velem egy történetet, mely jól tükrözte, hogy milyen tiszteletnek örvendett a Rebbe.
A ’60-as évek elején Amit találkozott egyszer a Rebbével, de még aznap vissza kellett repülnie Izraelbe. Megbeszélése a Rebbével hosszabb ideig tartott, mint gondolta, így amint véget ért a találkozó, azonnal hívta az El-Alt a Kennedy reptéren, és megkérdezte a pilóta nevét. Kiderült, hogy a pilóta egy korábbi katona volt, akit ismert. Persze Amit mindenkit ismert. Azt mondta a pilótának: „Tudom, késésben vagyok, de megvallom az igazat. Épp most ért véget a lubavicsi Rebbével való találkozóm, és tovább tartott, mint gondoltam. Már úton vagyok a reptérre.” Erre a pilóta azt válaszolta: „Ne aggódj. Ma én is voltam nála. Nem indulunk el nélküled.” Amint mesélte később, hogy az egész utat azzal töltötték, hogy a pilótával kibeszélték a Rebbével való találkozásukat.
Tizenegyszer voltam Egyiptomban, többször az izraeli miniszterelnök, vagy az aktuális védelmi miniszter társaságában, így találkozhattam az egyiptomi elnökkel, Hosni Mubarakkal is. Ilyenkor ő elhívott minket egy különszobába, ahol leültünk, és nagyon érdekesen, nyíltan beszélgethettünk.
Ezen alkalmak közül egy különösen emlékezetes maradt számomra. Öten vagy hatan voltunk újságírók. Különböző okokból kifolyólag nagyon siettette a megbeszélést, s mikor vége lett, odajött hozzám és kérte, hogy menjek vele az irodájába.
Mikor beértünk az irodába azt mondta: „Tudom, miket írsz. Ismerem a nézeteid, és lenne hozzád egy kérdésem. El tudnád mondani, hogy mit akar tőlem a lubavicsi Rebbe?” Teljesen lefagytam. Azt mondtam: „Pontosan mire céloz Elnök úr?” Ő azt válaszolta: „A Rebbe mindig az Izraellel való megállapodásunk ellen beszél. Úgy kezel minket, mint egy jövőbeni fenyegetést, mint akikben nem lehet megbízni. Miért csinálja ezt? Mi kifogása van ellenem?”
Mondtam, hogy bizonyos vagyok benne, hogy ha legközelebb az Államokba látogat, akkor a Rebbe örömmel találkozik vele, és személyesen is kifejti neki nézeteit, enélkül én csak azt tudom elmondani ahogy én értelmezem a Rebbe nézeteit. Majd ezt követően fél órán keresztül mondtam neki, hogy ki is a Rebbe, mi az ő nézőpontja, a Chabad mozgalom történetét, és tevékenységét manapság. Úgy láttam, hogy mély benyomást tettek rá az elmondottak.
1984-ben a Rebbe kampányt indított, hogy minden zsidó tanulja Maimonidész törvénytárát, majd 1985-ben, mikor a könyv végére értek, azaz befejezték az első tanulási ciklust, a kampány Izraeli szervezői elhatározták, hogy ebből az alkalomból ünnepséget tartanak Maimonidész régi zsinagógájában, Kairóban. Mindazonáltal kétséges volt, hogy a Rebbe kijelentéseinek fényében megkapják-e erre az engedélyt. Így engem kértek meg, hogy segítsek ezt elrendezni.
Beszéltem az egyiptomi nagykövettel, és elmondtam, hogy a Chábád haszidok ünnepséget szeretnének rendezni Kairóban, a Maimonidész könyvének tanulását lezáró ünnepségről lenne szó, s hogy nélkülözne mindenféle politikai felhangot.
A nagykövet beleegyezett, hogy közvetíti kérésemet. Mondtam, hogy nem tudom, ki a következő a sorban, akinek továbbítja a kérést, de intézze azt a lehető legmagasabb személy felé. „Nincs kétségem, hogy az elnökük megadja az engedélyt”- mondtam. És megígérte, hogy így is fog tenni. A mai napig nem tudom, hogy Mubaraknak továbbította-e a kérést, mindenesetre két nappal később már jött is a válasz: „Úgy tettem ahogy kérted. Megtarthatjátok az ünnepséget.” És így is lett.
Israel Katzover
Megjelent: Gut Sábesz 18. évfolyam 49. szám – 2016. augusztus 16.
