Apám 1923-ban, húsz éves korában hagyta el Ukrajnát, hogy ne kelljen bevonulnia a szovjet hadseregbe. Kanadában telepedett le. Férfiruhákkal kezdett foglalkozni, ami jó választásnak bizonyult, mert sikeres lett az üzlet.
Az első Chábád-küldöttek 1945-ben költöztek Kanadába. Három rabbi érkezett: Kramer rabbi, Hendel rabbi és Greenglass rabbi. Apám jó kapcsolatot alakított ki velük, különösen Greenglass rabbival. Az ő biztatására látogatott el apám először a Rebbéhez az ötvenes évek elején, hogy üzleti gondjairól értekezzen vele.
Apám megvásárolt egy régi montreali épület, melynek földszintjén rendezte be üzletét. A felsőbb szinteken több kisebb cég osztozott. Az egyik cég tulajdonosa rájött, hogy több pénzt kereshet azzal, ha gyújtogat és beszedi a kártérítést a biztosítótól, mint ha tisztességesen kereskedne. Többször okozott szándékosan tüzet, ami egy idő után gyanús lett a biztosítónak, és megtagadták a kártérítés kifizetését. A biztosító emberei megkeresték apámat is. „Vagy felszerel egy tűzoltó rendszert az épületbe, vagy lebontja az egészet, máskülönben töröljük a biztosítását”.
Mivel apám minden portékája gyúlékony volt, nem lehetett meg biztosítás nélkül. Úgy tűnt, hogy jobban megéri lebontani az épületet, és felhúzni egy újat. Megbízott egy építészt a tervek elkészítésével, de a kivitelezésre már nem maradt elég pénze. Apámat nagyon elkeserítette a helyzet, nem tudta, hogy miként birkózhatna meg vele. Ekkor látogatott el a Rebbéhez. A bátyám és én is vele tartottunk.
Amikor beléptünk a Rebbe szobájába, apám nagyon maga alatt volt. Hajlottan járt, és meg kellett kapaszkodnia a Rebbe íróasztalában. Egész megjelenése depressziót sugárzott. A Rebbe apámra nézett és parancsoló hangon így szólt: „Reb Noszon, állj meg egyenesen!” Apám ekkor elengedte az íróasztalt és felegyenesedett.
Elmondta részletesen, mi a problémája. Elmagyarázta, hogy milyen költségekkel járna a tűzoltó berendezés felszerelése az öreg épületbe és mennyibe kerülne a bontás-építés. Azt is elmondta, hogy egyik megoldásra sincs pénze és hozzátette azt is, hogy retteg, amiért nincs érvényes biztosítása.
A Rebbe végighallgatta apámat, majd odabiccentett a bátyám felé, aki az új épület terveit tartotta a háta mögött. „Mutasd a terveket” – mondta, és mi kiterítettük elé az építész terveit. Elmélyült benne, majd olyan kérdéseket tett fel, mintha maga is építész lett volna.
„Miért ilyen kicsi az alagsor belmagassága?” – tudakolta. Apám elmagyarázta, hogy a talapzat sziklás és nagyon drága lenne mélyebbre ásni az alagsor miatt. „Az alapozás csak három emeletre elég. Miért csak három emeletet akarsz?” – kérdezte. Apám elmondta, hogy csak három emeletet enged meg a költségvetés, és nem is gondolta, hogy többre lenne szükség.
A Rebbe elgondolkodott és így szólt: „Nagyobb belmagasságra van szükség az alagsorban és olyan alapozásra, mely több emeletet tesz lehetővé, még akkor is, ha jelenleg nincs elég pénzed. Minél nagyobb a doboz, annál több áldással tudja megtölteni az Örökkévaló!”
A Rebbe elmosolyodott és felszólította apámat, hogy legyen vidám, és úgy gondoljon magára, mint egy csatába induló katonára, bízik a győzelemben. Azt mondta, hogy Montrealba visszatérve keresse fel a bankárát, és azzal a tudattal tárgyaljon vele, hogy az Örökkévaló mellette áll, és minden jóra fordul.
Apám más emberként lépett ki a szobából.
Mondanom sem kell, a montreali bank nagyon kedvező feltételekkel adott neki hitelt, és hamarosan felépült az új épület. A Rebbe olyan magabiztosságot ültetett apámba, melynek segítségével képes volt határozottan eljárni és kiharcolni magának dolgokat – mint például a piaci kamat feléért nyújtott bankhitelt. Erre képtelen volt korábban.
Elimelech Leiman
Megjelent: Gut Sábesz 20. évfolyam 32. szám – 2018. április 29.
