Szakaszunkban – Mikéc (1Mózes 41:1–44:17.) – Józsefet a börtönből egyenesen a királyi palotába szalajtják, hogy megfejtse a Fáraó álmát. Ez sikerül is neki és azonnali hatállyal alkirályi kinevezést kap, hogy előkészítse Egyiptomot a hét szűk esztendőre. Amikor ez eljön, az éhező országokból Egyiptomba jönnek gabonát venni és a Kánaánból jövők között vannak József testvérei is, akik annak idején eladták őt és apjának, az idős Jákobnak azt mondták, hogy vadállat tépte szét. József nem fedi fel magát, hanem követeli, hozzák le magukkal a „kicsit”, Benjámint is. Amikor ez megtörténik, a József-dráma a végkifejlethez közeledik.

 

 

 

 

Mikéc (1Mózes 41:1–44:17.) פָּרָשָׁת מִקֵּץ

A hetiszakasz tartalmából

 

  • József fogságának akkor szakad vége, amikor a fáraó álmot lát, amelyben hét kövér tehenet felfal hét ösztövér tehén, hét szép, telt kalászt pedig elnyel hét aszott, vékony kalász. József megfejtése szerint az álom azt jelenti, hogy hét bőséges esztendőt az éhség hét szűk esztendeje fog követni, és azt tanácsolja a fáraónak, hogy a bőség éveiben halmoztasson fel gabonatartalékokat. A fáraó erre kinevezi Józsefet Egyiptom kormányzójává. József feleségül veszi Ászenátot, Potiferának, Ón papjának leányát, és két fia születik tőle: Menásse és Efrájim. – 1Mózes 41:1–52.
  • Az éhínség kiterjed az egész térségre, és egyedül Egyiptomban lehet élelmet szerezni. József tíz fivére Egyiptomba utazik, hogy gabonát vegyenek; a legifjabb, Benjámin, otthon marad, mert Jákob nem szeretné, hogy baja essék. József felismeri bátyjait, ők azonban nem ismernek rá öccsükre. József megvádolja őket, hogy kémkedni jöttek, és ragaszkodik hozzá, hogy hozzák el Benjámint is, ezzel igazolva, hogy valóban azok, akiknek mondják magukat, és Simont túszként visszatartja. Hazafelé tartván, a fivérek felfedezik, hogy a pénz, amelyet a gabonáért fizettek, rejtélyes módon visszakerült hozzájuk. – 1Mózes 41:53–42:28.
  • Jákob csak azt követően egyezik bele Benjámin elküldésébe, hogy Jehuda személyes felelősséget vállal érte. Ezúttal József szívélyesen fogadja őket, szabadon engedi Simont, és ebédre invitálja őket házába. Ott belerejti varázserővel bíró ezüstserlegét Benjámin zsákjába. Miután a fivérek másnap reggel elindulnak hazafelé, üldözőbe veszik őket, majd, miután átkutatják zsákjaikat, és megtalálják náluk a serleget, letartóztatják őket. József felajánlja, hogy szabadon ereszti mindnyájukat, csak Benjámint tartja vissza, hogy szolgája legyen.– 1Mózes 42:29–44:17.

Audió előadások: Köves Slomó: Mit jelentenek az álmok (41)

  Köves Slomó: József testvérei Egyiptomban (42-44)

 

AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK:

Megszakítás