Az 1940-es évek elején – 15-16 éves lehettem – költöztünk a csa­ládommal Coney Island-ról Crown Heights-be. Ezt nem a Chábád központ közelsége miatt tettük – nem voltunk lu­ba­vicsiak, így ez nem jelentett kü­lönösebb vonzerőt számunkra. Valójában ekkor még kevés lu­bavicsi élt Crown Heightsben, de ott élt az előző Rebbe, Joszéf Ji­chák rabbi és épp akkor alapította meg a Chábád-központot az Eastern Parkway 770-es számú épületében.

Ám miután odaköltöztünk, apám valami okból megkedvelte a lubacsiakat, s elkezdte az ő istentiszteletüket látogatni. Én a Torah Vo­daas jesivába jártam ekkor, de mikor megtudtam, hogy a lu­bavicsiak épp korombeli tanulóknak készülnek jesivát nyitni, elhatároztam, hogy átiratkozom. Kezdetben apámnak fenntartásai voltak, mert azt gondolta, hogy amerikaiként nem érezném jól magam egy európai gyökerű haszid jesivában. De jól éreztem magam ott. Ekkoriban apámék minjenje is kibővült, elkezdték nem haszidok is látogatni. Apám jól ismerte őket, mert a szombat reggeli ima után rendre hátramaradtak, s együtt csinálták a kidust, míg a lubavicsiak ezt mindig otthon tették meg, családi körben.

Ezzel el is érkeztem a történetemhez, Joszéf Jichák rabbiról, az előző rebbéről és a leendő rebbéről, aki az ő veje volt. Mi Rámásként ismertük őt, ami a nevének (Menachem Mendel Schneerson) az akronimja.

1945 nyarán az előző rebbe Mor­ristownban pihent, New Jersey-ben, és apámat kérte meg – mivel neki volt autója – hogy vigyen le oda pár haszidot. Mikor leérkeztek, apám az autóban maradt, hogy megvárja amíg végeznek, mikor az előző rebbe őt is megkérdezte, hogy nem lenne-e kedve velük tartani. „Nem fogok kihagyni egy lehetőséget a rebbével való találkozóra” – gondolta apám és velük ment.

Mikor az előző Rebbe megkérdezte tőle, hogy mit tehetne érte, ő megragadta az alkalmat, s hangot adott bánatának. „Kérlek mondd meg a haszidjaidnak, hogy hagyják abba a kiközösítésünket.” A Rebbe erre teljesen ledöbbent. „Az én haszidjaim? Mit tettek, mi történt?”, kérdezte.

„Nos”, folytatta apám, „a szombat reggeli ima után, mikor mi megcsináljuk a kiddust, ők mindig faképnél hagynak minket, és hazamennek. Ettől mindig kívülállónak érezzük magunkat.” Mikor a Rebbe ezt meghallotta, nevetésben tört ki, és adott három dollárt az apámnak, majd azt mondta: „Mondd meg a haszidjaimnak, hogy én adtam neked a pénzt vodkára, hogy veled együtt csinálják a kiddust.” Apám ezt követően a célnak megfelelően használta fel a három dollárt. Az egyiket Berel Haskindnak adta, hogy fedezze belőle egy évre a süteményt, egy másikat Shlomo Palmernek, hogy vegye meg belőle egy évre a vodkát, a harmadikat meg megtartotta, s heringet vett belőle egy évre, szintén a zsinagógai kiddusra. Miután apám mindent elrendezett, a Rebbe Ramast, a leendő Rebbét kérte meg, hogy mondjon beszédet a kiddus alatt, ám ő visszautasította. De apám nem hagyta annyiban. Tovább erősködött: „Neked is részt kell venned. A Rebbe arra adta ezt a három dollárt, hogy azon keresztül minden haszid hozzájáruljon a sábeszhez, neked is csatlakoznod kell.” Végül a Rebbe Ramash beleegyezett, hogy egy hónapban egyszer, Sábesz Mövorchimkor, tehát az újholdat megelőző sábeszkor Tórát fog tanítani. Első alkalommal Rebbi Meirnak tanította az egyik misnáját. Azt hiszem apám tiszteletére tett így, akit szintén Meirnek hívnak. Két óráig beszélt megállás nélkül, s ez idő alatt kétszer el is sírta magát, de a mai napig nem tudjuk, miért. Onnantól kezdve minden Sábesz Mövorchimkor így tett. S nem csak tanított, de mindig nigunokkal vezette ezeket az összejöveteleket. Ez később egy bevett Chábád szokás lett, hogy minden Sábesz Mövorchimkor farbrengent tartanak.

Egy másik alkalommal – ez az 1950-es évek közepén lehetett – már a harmincas éveimben jártam, s a Rebbe a felől érdeklődött, hogy miért nem vagyok még házas. „Még nem találtam meg a megfelelő hölgyet.”, válaszoltam. Ám a Rebbe nyilvánvalóan megérezte, hogy túlságosan válogatós voltam, s már több kitűnő lehetőséget is elszalasztottam. Azt mondta: „A házasság kicsit olyan mint úszni tanulni. Úszni sem lehet megtanulni, mindaddig, míg bele nem ugrasz a vízbe. Ez a házassággal sincs másként. Ha meg akarsz házasodni, ne gondolkozz rajta túl sokat. Csak találj egy lányt és tedd meg!”

Szeretném elmondani, hogy a Rebbe bármikor, ha tanácsot adott nekem, még akkor is mikor azokat nem fogadtam meg, mindig éreztem, hogy valóban törődik velem. Sosem utasított, mindig csak kedvesen terelt. Ezt a melegséget sosem felejtem el neki.

Charles Roth

Megszakítás