Kié a temetésre szánt pénz?
Szokás, hogy az emberek végrendeletben rögzítik az izraeli temetkezésre vonatkozó kérésüket. Két esetet is találunk, amikor valaki a végakaratához még a pénzt is hátrahagyta a temetés költségeihez, ám a rokonok szerették volna azt másra költeni, ezért a rabbijukhoz fordultak engedélyért. Mindkét rabbi úgy válaszolt, hogy az a pénz, amit az ember a temetésére szán, az az ő sajátjának számít a halála után is, azt nem lehet az örökösöknek elvenni tőle és más dolgokra felhasználni36.
Azonban van egy 16. századi eset, amikor egy házaspár mindkét tagja egy járványban elhunyt, két kislányt hagyva maguk után, akiket egy másik városban élő nagybátyjuknál helyeztek el. A nagybácsi kérdéssel fordult Slomo ben Ávrahám Hákohén (1540–1602) görögországi rabbihoz, hogy nem lehetne-e az elhunytak által az izraeli temetésre szánt összeget inkább a lányaik neveltetésére fordítani. A válasz szerint37 elsőbbsége van annak a kötelezettségnek, hogy egy apa köteles eltartani a lányait38, azzal szemben, hogy Izraelben akart temetkezni, és a nevelésükhöz szükséges pénzt még a végrendeletével sem vonhatja meg tőlük. Így a szülőket helyben temették el, a pénzből pedig a lányok neveltetését finanszírozták.
Angyali halottszállítás
Azonban nem mindenki tartotta helyesnek, hogy valaki Izraelben temettesse el magát, mondván írva van, hogy az, aki érdemtelen arra, hogy Izraelben temessék el, azt hiába hantolják el fizikailag a szentföldön, az angyalok visszaviszik majd oda, ahol elhunyt. Viszont a nagy cádikokat, akárhol is temetik el őket, az angyalok Izraelbe viszik majd39.
Erre utal az a kis anekdota is40, miszerint egy ember elment a rabbijához, hogy elbúcsúzzon, mivel Izraelbe költözik. Kérdezi a rabbi: miért mész oda. Hogy majd ott legyek eltemetve – hangzik a felelet. Mire a rabbi azt mondja: én is Izraelben szeretnék majd nyugodni, de nem utazom oda. Majd azok az angyalok, akik téged visszahoznak ide, elvisznek engem oda…
A tréfás történeten kívül azonban fizikai nyoma is van ennek a hagyománynak. Történt41, hogy a tiberiási temető gondnoka egyszer azt álmodta, hogy arra kérik, nyissa ki a temetőt, mert hozták Ávrahám Jehosuá Hesl rabbi (1748–1825), az apti (Opatów) rebbét temetésre. Nagyon megijedt, gyorsan kinyitotta a temetőt. Másnap megdöbbenve látja, hogy egy új sír volt a temetőben. Később, amikor híre jött, hogy az apti rebbe meghalt, meg is jelölték a titokzatos sírt, mint az ő nyughelyét. Így esett, hogy az apti rebbének van egy sírja Aptban és egy Tibérisában.
Amikor Spira Chájim Elázár rabbi (1871–1937), a munkácsi rebbe 1930-ban Izraelbe látogatott, akkor különlegesen fontos volt számára, hogy megkeresse Tibériásban a sírt és ott imádkozzon42.
Izraeli föld a külföldi sírban
A Sulchán áruchban43 azt írja a RöMÁ, hogy van egy olyan szokás, hogy külföldön a sírba egy kis Izraelből hozott földet tesznek, ami egy kicsit olyan, mintha Izraelben lenne eltemetve44. Ennek a szokásnak véleménye szerint jó alapja van. Emiatt aztán az utóbbi pár száz évben az emberek mindig igyekeztek időben beszerezni izraeli földet a temetésükhöz. Több végrendeletben külön fel is van tüntetve, hogy hol található az izraeli föld, amit a sírba be kell tenni45.
A responsum irodalomban találunk egy sájlét (háláchikus kérdést), ami egy nő esetéről szól, akinek a félretett izraeli földjét csak a temetése után találták meg az ékszerei között. Kérdés volt, hogy felnyissák-e emiatt a sírt és tegyék-e be az izraeli földet. A rabbik úgy döntöttek, hogy ha ez volt a kifejezett kívánsága, akkor meg lehet nyitni a sírját46. Arra hivatkoztak, hogy ha meg lehet nyitni a sírt, azért, hogy Izraelben temethessék újra az elhunytat,47 akkor azért, hogy beletegyék az izraeli földet, ami által olyannak számít a sír, mintha a Szentföldön lenne, ugyanúgy ki szabad nyitni a sírt.
Régen nagy nehézségek árán lehetett csak beszerezni az izraeli földet, ezért volt ez speciálisan a végrendeletekben is megjelölve. Ma már minden ortodox temető rendelkezik izraeli földdel és kérés nélkül is biztosítják, részévé vált a temetésnek.
Szabad-e elhalasztani a temetést?
A Sulchán áruch szerint48 nem szabad a temetést elhalasztani és mindent meg kell tenni, hogy lehetőleg még a halál napján vagy másnap el legyen temetve az elhunyt. Semmiképp nem szabad hosszabb időre elhalasztani a végtisztesség megadását. Az egyetlen kivétel, ha Izraelben akarjuk eltemetni a halottat: érdemes elvinni a holttestet akkor is, ha emiatt akár több napot is késni fog a temetés49. Régebben, amikor hajóval kellett szállítani, mindenképpen több napnyi halasztást jelentett, ha valakit Izraelbe akartak juttatni, sőt még a repülőgépek korában sem feltétlenül lehetett azonnal repülőjáratot találni50. Ma már hála Istennek ritka, hogy a szállítás miatt akár 3-4 nappal is csússzon a temetés.
1980-ban New Yorkban jelen voltam Ehrenfeld Smuel (1891–1980) mattersdorfi (Nagymarton) rabbi búcsúztatásán, ami után kívánsága szerint Izraelbe szállították temetésre. Azonban a holttest szállítása több napos késedelmet szenvedett részben a sábesz, részben talán egy állami ünnep miatt. A megemlékezésen valaki egy érdekes egybeesésre hívta a figyelmet azzal, hogy felidézte: amikor 1962-ben elhunyt Lakewood, New Jersey ros jesivája, Áron Kotler rabbi (1892–1962), akkor ugyanez a helyzet állt elő és bár csütörtökön hunyt el, csak hétfőn kerülhetett sor a temetésre51. Ekkor a mattersdorfi rabbitól kértek tanácsot, hogy lehet-e ilyen sokáig halasztani a temetést azért, hogy teljesítsék az elhunyt kívánságát és Izraelben helyezzék örök nyugalomra. A rabbi úgy döntött, lehet várni. Mivel Kotler rabbi fia, Snéor Kotler rabbi (1918–1982) is jelen volt a temetésen, feltételezem, ő emlékezhetett vissza, mit paszkenolt a mattersdorfi rabbi apja halálakor.
Mikor kezdődik a gyász?
Ezzel körbejártuk a témánkat, térjünk vissza az eredeti kérdésre. Mikor kezdődik tehát a gyász, ha a temetés csak néhány nappal később lesz Izraelben. A válasz, amit egykori jesivatársam kérdésére adtam az, hogy ha elkíséri a koporsót a temetésre Izraelbe, akkor csak ott, a temetés végén kezdődik neki a hétnapos gyász. Ha pedig a New York-i reptéren vesz búcsút az édesapjától, akkor rögtön a búcsúzás után.
Hasonlóképpen, ha valakihez eljut a híre, hogy egy másik városban elhunyt egy közeli rokona és szándékában áll elutazni a temetésre, akkor a gyász csak az után kezdődik majd, ha pedig nem lesz jelen, akkor rögtön a hír hallatán betépi a ruháját és megkezdi a sivét52.
Hasonlóképpen jártam én is, amikor 10 évvel ezelőtt Ros hásáná előtt kaptam a hírt, hogy édesapám New Yorkban elhunyt. Mivel esélyem sem volt az ünnep előtt eljutni New Yorkba és részt venni a temetésen, ezért rögtön betéptem a ruhámat és leültem sivét ülni.
Kívánom, hogy minél előbb teljesüljenek a próféta szavai53: „Megsemmisíti a halált örökre és eltörli az Úr az Örökkévaló a könnyet minden arcról; és népének gyalázatát eltávolítja az egész földről, mert az Örökkévaló szólt”.
Oberlander Báruch rabbi írása
Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 133. szám – 2020. augusztus 3.
