Menásse gonoszága

 

1. Tizenkét éves volt Menasse, mikor király lett és ötvenöt évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának neve pedig Chefci-báh.

2. És tette azt, ami rossz az Örökkévaló szemeiben, azon népek utálatai szerint, melyeket elűzött az Örökkévaló Izraél fiai elől.

3. Újra építette a magaslatokat, melyeket megsemmisített atyja Chizkíjáhú, felállított oltárokat a Báalnak és készített asérát, amint tette Acháb, Izraél királya; leborult az ég egész serege előtt és szolgálta azt.

4. És épített oltárokat az Örökkévaló házában, melyről azt mondta az Örökkévaló: Jeruzsálembe helyezem a nevemet;

5. épített ugyanis oltárokat az ég egész seregének az Örökkévaló házának mindkét udvarában.

6. Átvezette fiát a tűzön, jövendölést és jósolgatást űzött és tartott szellemidézőt és halottjóst; sokat tett olyat, a mi rossz az Örökkévaló szemeiben bosszantásra.

7. Elhelyezte az aséra képét, melyet készített azon házban, melyről szólt az Örökkévaló Dávidhoz és fiához Salamonhoz: ebbe a házba és Jeruzsálembe, melyet kiválasztottam mind az Izraél törzsei közül, helyezem el örökre a nevemet;

8. és nem mozdítom ki többé Izraél lábát azon földről, melyet adtam őseiknek, csak úgy, ha vigyáznak, hogy cselekedjenek mind aszerint, amit parancsoltam nekik és az egész tan szerint, melyet parancsolt nekik szolgám Mózes:

9. De nem hallgattak rá; eltévelyítette őket Menasse, hogy még rosszabbat cselekedtek ama nemzeteknél, melyeket kipusztított az Örökkévaló Izraél fiai elől.

10. És beszélt az Örökkévaló szolgái, a próféták által, mondván:

11. Mivelhogy cselekedte Menasse, Jehúda királya ez utálatokat, rosszabbat tett mindannál, amit cselekedett az emóri, ki előtte volt és vétkezésre indította Jehúdát is az ő undokságaival.

12. Azért így szól az Örökkévaló, Izraél Istene: Íme én hozok veszedelmet Jeruzsálemre és Jehúdára, hogy bárki hallja, megcsendül két füle.

13. Kinyújtom Jeruzsálem fölé Sómrón mérőzsinórját meg Acháb házának mérlegét és kitörülöm Jeruzsálemet, amint kitörüli az ember a tálat, kitörüli és felfordítja színére.

14. És elvetem örökségem maradékát és ellenségeik kezébe adom őket, hogy prédára és kifosztásra legyenek mind az ellenségeiknek.

15. Mivelhogy azt tették, ami rossz a szemeimben és bosszantottak engem azon naptól fogva, hogy kivonultak őseik Egyiptomból, mind e mai napig.

16. És ártatlan vért is ontott el Menasse igen sokat, mígnem megtöltötte Jeruzsálemet színültig; azon vétkén kívül, hogy vétkezésre indította Jehúdát, hogy tegyék azt, ami rossz az Örökkévaló szemeiben.

17. Menasse egyéb dolgai pedig és mindaz, a mit tett és vétke, a mellyel vétkezett, nemde meg vannak írva Jehúda királyai történetének könyvében.

18. És feküdt Menasse ősei mellé és eltemették házának kertjében, Uzza kertjében. És király lett helyette fia Ámón.

19. Huszonkét éves volt Ámón, mikor király lett és két évig uralkodott Jeruzsálemben; anyjának a neve pedig Mesullémet, Chárúc leánya Jotbából.

20. És tette azt, ami rossz az Örökkévaló szemeiben, amint tett atyja Menasse.

21. Járt ugyanis mind azon az úton, melyen járt az atyja, szolgálta az undokságokat, melyeket szolgált az atyja és leborult előttük.

22. Elhagyta az Örökkévalót, ősei Istenét és nem járt az Örökkévaló útján.

23. És összeesküdtek Ámón szolgái ellene és megölték a királyt az ő házában.

24. De az ország népe megölte mindazokat, kik összeesküdtek Ámón király ellen és helyébe királlyá tette az ország népe fiát Jósíjáhút.

25. Ámón egyéb dolgai pedig, a mit cselekedett, nemde meg vannak írva Jehúda királyai történetének könyvében.

26. És eltemették őt sírjában, Uzza kertjében és király lett helyette fia Jósíjáhú.

Megszakítás