77. Mártírok csontjainak eltemetése
Kérdés: Miután Kovnó városát felszabadították a német uralom alól, és mi előjöhettünk rejtekhelyeinkről, elborzasztó látvány tárult a szemünk elé – emberi csontvázak, koponyák, csontok és szervek hevertek Kovnó-szerte mindenfelé. A németek által felgyújtott há-zak romjai alól a pincékben rejtőző zsidók elszenesedett végtagjai álltak ki – bizonyítékul, hogy valóban voltak búvóhelyek az épüle-tekben. Az itt elrejtőzött szerencsétlen zsidóknak az élve elégés és a megfulladás kettős halálnemét kellett elszenvedniük.
A Kilencedik Erődben, ahová egész Európából mintegy 40.000 zsidót hoztak el meggyilkolni, fából épített máglyákra hal-mozottan több rakás, benzinnel lelocsolt holttestet találtunk, ame-lyeket a németeknek már nem volt idejük elhamvasztani. Bárhol kezdtünk el ásni, a lapátok mindenhol csontokba, emberi testré-szekbe ütköztek. Több probléma merült fel az emberi maradvá-nyokkal kapcsolatban:
1. Kötelességünk volt-e kiásni azokat a tetemeket, csontokat, amikre rátaláltunk, hogy aztán a gettó zsidó temetőjében temessük el azokat, vagy sem? A háláchá általában azt követeli meg, hogy a hozzátartozók által nem igényelt holttestet ott kell eltemetni, ahol az ember rátalált. Másrészt viszont, mivel ezek a tetemek úgy he-vertek szerte-szét a földön, mint a trágya, étekül madaraknak és vadaknak, attól tartottunk, hogy még azokat is, akik el lettek te-metve, ki fogják ásni a földből a dögevő állatok. Ezért jobbnak tűnt átszállítani őket egy állandó temetőbe.
2. A test exhumálásánál a háláchá megköveteli, hogy a testet körülvevő földből háromujjnyit ki kell ásni, és ezt a földet – amely esetleg tartalmaz lebomló húst – a testtel együtt kell eltemetni an-nak új nyugvóhelyére. Ez a háláchá vajon alkalmazható volt-e a mi esetünkben?
Válasz: Komoly mérlegelést követően úgy rendelkeztem, hogy a leégett épületek alatt talált halottakat össze kell gyűjteni a körülöt-tük talált laza földdel együtt, mivel nem kétséges, hogy az áldozatok vére és húsa összekeveredett ezzel a laza földdel. Mivel a testek már jó ideje hevertek szerte-szét, a rothadó húsból valamennyi bizonyo-san összekeveredett a testek körüli földdel.
Mivel a szörnyen legyengült túlélőknek nem volt ereje a több ezer holttestet megmozgatni, és annak rendje és módja szerint el-temetni a zsidó temetőben, a kormány rendelkezésünkre bocsátott számos német hadifoglyot, hogy segítsenek a vértanúk holttesteit átszállítani és eltemetni a gettó melletti temetőben.
Így hát végiglátogattuk a különböző helyeket, különös tekin-tettel a Kilencedik Erődre, és összegyűjtöttük a mártírok szerte-szétheverő csontjait és egyéb testrészeit. Mivel lehetetlen volt a csontokról, végtagokról megállapítani, hogy kihez tartoztak, mindet egyetlen közös sírba temettük, bizonyos értelemben beteljesítve ez-által a bibliai verset: „Akik kedvesek és kedveltek voltak életükben, a halálban sem választattak el egymástól.”
A házak romjai alól előhúzott, nyilvánvalóan felismerhető tes-teket viszont egyenként temettük el, legalább egy könyöknyi távol-ságot hagyva a sírok között. Őket abban a ruhában temettük el, amiben megtaláltuk őket, az őket körülvevő háromujjnyi laza talajjal együtt, ahogyan azt a háláchá előírja.
Ezt a fontos micvát hat hét alatt, 5704. menáchem áv 15. és elul 28. – 1944. augusztus 4. és szeptember 16. – között teljesítet-tük, mintegy 3000 embert temetve el. Az Örökkévaló vegyen elég-tételt értük, és töltse ki bosszúját az Ő ellenségein!
