Macesztörténelem – hogyan lett száraz és lapos a pászka?

Gebroktsz – a maceszgombóc problematikája

Együnk akár gépi, akár kézi maceszt, kereket, vagy szögletest, egy dologban mi, áskenázok egyetértünk: a pászka, vagyis a kovásztalan kenyér lapos, mint Nagyalföld és száraz, mint a sivatag, ahol őseink negyven évet vándoroltak. Ez azonban nem volt mindig így.

A jemeniek macesze

Mindenki tudja, hogy néz ki a peszáchi macesz: szép kerek, vékony és kellemesen ropogós. Pár évvel ezelőtt azonban a közösségünkbe járó jemeni fiatalember, akit sokat faggattam különleges jemeni szokásokról, Peszáchra hozott nekem egy kis doboz jemeni maceszt. Ez a kovásztalan kenyér puha volt, és leginkább a pitára emlékeztetett, ami azonban, lévén élesztővel készül, choméc, míg a jemeni macesz Peszáchra kóser.

Ekkor kezdtem el utánajárni, hogy honnan ered ez a különbség, mióta és miért néz ki úgy a mi maceszunk, ahogy azt megszoktuk. Kiderült, hogy a macesz történelmi alakulásáról nincs átfogó leírás, sem a rabbinikus, sem a tudományos irodalomban. Kutatásaim eredményét több cikkben publikáltam 2008-ban[1] és nagy örömömre ennek folyományaként már több publikáció is született a témában[2].

A következő írásban kutatásaim eredményét ismertetem dióhéjban.

A talmudi idők macesza

A két talmudi bölcs, Sámáj és Hilél tanházai között vita volt a peszáchi kovásztalan kenyér vastagságáról[3]. Bét Sámáj szerint nem szabad Peszáchra vastag kovásztalan kenyeret sütni, ezzel szemben Bét Hilél megengedi a vastag maceszt. A Talmud[4] felteszi a kérdést, mekkora a megengedett vastagság, mire ráv Huná azt válaszolt: 1 tefách (8 centiméter), mert ilyen vastagok voltak a jeruzsálemi Szentély színkenyerei[5], amiknek nem volt szabad kovászosnak lenni[6].

Ráv Joszéf szerint azonban lehetetlen, hogy utánozzuk a színkenyeret, amit a Szentélyben csináltak, ezért nem szabad egy tefách vastagságú maceszt sütni. Ez a vélemény lett a háláchában az elfogadott[7].

A túl vastag pászka tilalmát az Álter rebbe[8] azzal magyarázza, hogy félő, hogy a meleg nem járja át elég gyorsan és mélyen a tésztát és ezért sütés közben meg fog kelni, míg ez vékony macesz esetén nem fordul elő.

Az egész talmudi diskurzusból az tűnik ki, hogy abban a korban a mainál 10-15-ször vastagabb maceszt használtak, de nem volt egyértelmű, mi a megengedett legnagyobb vastagság. Ehhez a maceszhoz a mainál lágyabb, több vizet tartalmazó tésztát használtak, hiszen, ha az általunk használt száraz macesztésztát akarnánk ilyen vastagra sütni, az egyrészt biztosan tovább kelne a sütőben, másrészt a végeredmény ehetetlenül kemény lenne.

Erre abból a háláchából[9] is következtethetünk, ami szerint a macesz akkor számít megsültnek, amikor kettétörve a belseje már nem nyúlós – csakhogy a manapság használt száraz macesz tészta nyersen sem igazán nyúlós[10].

Vékonyodó pászka lapok

Az évszázadok során a macesz egyre vékonyabb és vékonyabb lett.

Rábénu Jomtov ben Ávrahám Ásevilli (RITVÁ, Spanyolország 1250?–1330?) véleménye szerint[11], mivel a Talmud a fentiekben idézett konkluzióban nem rögzítette, mekkora lehet a macesz maximális vastagsága, ezért egyáltalán nem szabad vastag maceszt készíteni: „ez az alapja annak az elterjedt szokásnak, hogy a széder során vékony micva-maceszt (vagyis olyan macesz, amivel teljesitjül a maceszevés micváját) eszünk”. Ebből viszont az következik, hogy ekkor – bár a széderen már vékony maceszt használtak – az ünnep többi napján továbbra is vastagabbatt ettek. Ennek oka az, hogy a széderen micva a maceszt enni, un. „smire”[12], vagyis „őrzött” maceszt kell használni, és így a vékonyságával is őrizték a kóserságát, mivel ez is hozzájárult ahhoz, hogy biztosan nem kelt meg a tészta.

Nem sokkal később egy új érv is megjelent a vékony macesz mellett. Eszerint a Talmud más helyen[13] azt írja: minél vastagabb a macesz, annál több tészta kell hozzá. És minél több egy laphoz felhasznált tészta, annál nehezebb folyamatosan minden részét gyúrni, hogy ne kezdjen el kelni (lásd keretes írásunkat). Erre írja a corbeili Rábénu Perec ben Élijáhu (Franciaország, meghalt 1295), hogy „mivel a mi maceszunkat lepényszerűre formáljuk, ez a probléma nem merül fel”[14]. Ebből kiderül, hogy Franciaországban ekkor már az ünnep egésze alatt vékony maceszt ettek.

Rábénu Perec szavait idéz a Mose Iszerlisz rabbi (RöMÁ, Krakkó, 1530–1573) is a Sulchán áruchban[15]. Az Álter Rebbe[16] úgy foglalja össze a macesz vékonyodási folyamatát, hogy „bár elvben meg van engedve egy tefách vastagságig, de mivel ez könnyebben megkelhet, ezért próbáljuk vékonyabbra csinálni”.

Tudni kell, hogy a RöMÁ és az Álter rebbe által említett vékonyság még mindig sokkal vastagabb, mint a miénk, mert azt írja a RöMÁ[17], hogy 1,230 kg[18] tésztából összesen csak három maceszlap készült. Ez egyezik azzal, amit leírt Hilél ben Náftáli Hirc rabbi (1615–1690) Bét Hilél című könyvében[19], több mint 300 évvel ezelőtt, hogy a „mi maceszunk már vékony, összesen egy ujjnyi vastag”. Még ez az egy ujjnyi vastagságú macesz is jóval lágyabb volt, mint amit mi használunk, hiszen másként ehetetlenül kemény lenne[20].

Ebben az időben, tanúsága szerint, már gyakori volt a viszonylag vékony, egy ujjnyi vastagú macesz készítése, bár még mindig nem volt általánosan elterjedt. Sok forrás alátámasztja, hogy még jóval később sem volt könnyű megszüntetni a vastag macesz használatát Magyarországon[21]. Schreiber Mózes (1762–1839) pozsonyi rabbi, a Chátám Szofér már úgy beszél a vékony maceszról[22], hogy azt az askenáz közösségekben hivatalos rendeletben vezették be. Ennek a rendeletnek a szövegét sehol nem találtam, de Weisz Sábtáj (1866–1943) nagysimonyi rabbi azt írja[23], hogy a Chátám Szofér maga tiltotta meg a vastag macesz használatát Magyarországon, így elképzelhető, hogy a fentebb említett helyen a saját rendeletére hivatkozik.

A lágy tészta v. kemény tészta

Az egyujjnyi vastag macesz a jemeniek pita-szerű kovásztalan kenyerére hasonlított. Ennek nagy előnye a ma használttal szemben, hogy könnyebben lehet gyúrni és így biztosan nem marad benne feldolgozatlan liszt. Ezért ebben a korban még nem merül fel a gebroktsz problémája (lásd keretes).

Azonban ennek a lágy tésztájú macesznek van egy problémája: a frissen tartás. Nem lehet hetekkel – hónapokkal hamarabb megsütni, mint a vékony, száraz maceszt, hiszen – mivel nem kelt meg a tésztája – 1-2 nap alatt kőkeményre szárad és ehetetlen lesz. A vastag, puha maceszt valójában naponta frissen sütötték az otthoni kemencékben[24]. Csakhogy itt megint egy halachikus nehézségbe ütközünk, ami miatt kicsit aggályos a peszáchi maceszsütés.

Közismert az a törvény, hogy ha egy kis tiltott étel nem szándékosan[25] bekeveredik a kóserbe, akkor, ha a tiltott rész kevesebb, mit 1/60-a a kósernek, akkor a tréfli annulálódig (bitul) és az étel ehető[26]. Ugyanez igaz a Peszách előtt készült maceszra is: ha egy nagyon kis kovászos tészta bekeveredik a Peszáchra kóser tésztába, akkor az attól még nem lesz choméc[27]. Csakhogy ez nem áll az ünnep idején készített ételekre: akkor már, ha legkisebb mennyiségű kovászos keveredik a kovásztalanba, az tiltottá válik, akkor is, ha a kovásztalan ezerszer nagyobb mennyiség, mint a kovászos[28]. Így a legkisebb megkelt tésztamorzsa is elhomecolhatja az egész maceszmennyiséget.

Ezért vezették be az askenázi rabbik, hogy még az ünnep előtt mindenki készítse elő a szükséges kovásztalan kenyér mennyiséget[29]. Ehhez értelemszerűen olyan tésztát kell készíteni, ami nem szárad ki, tehát sokkal kevesebb víz van a tésztájában, mint a vastag maceszéban. További előnye a szárazabb tésztának, hogy kevésbé ragacsos, így kisebb esélye van, hogy gyúrás közben valahol ottragad egy-egy darabka[30].

Az ideális tésztában a pozsonyi Chátám Szofér szerint[31], 1/5 rész víz és 4/5 rész liszt van.

A gebroktsz problémája megoldási lehetőségei

A tárolási probléma megoldása új gondokat vetett fel: az ujjnyi vastag, száraz maceszokat egyszerűen lehetetlen volt elrágni, így muszáj volt valamilyen folyadékkal megpuhítani. Csakhogy a tészta szárazsága miatt a gyúrásához komoly fizikai erő kell, így maradtak benne liszt-csomók, ami pedig felveti a gebroktsz kérdését (lásd keretes), és aggályos lett a maceszt folyadékkal puhítani. Ekkor erre Cvi Hirs Askenázi (1658–1718) óbudai rabbi úgy reagált[32], hogy „nem lehet elvenni a jom tov örömét [és tiltani a macesz folyadékkal való megpuhítása] egy ilyen elvont [vagyis nem gyakkori] problémával, hogy talán meg fog kelni az esetleg benne maradt liszt a maceszben”.

Első megoldás: a vékony még vékonyobb lett

A gazdagok szűk rétege talált erre a probléma megoldást, azzal, hogy erős munkásokat alkalmazott, akik alaposan át tudták gyúrni a maceszt[33]. A szegényebbek jóval szélesebb rétege, akik továbbra is maguk sütötték a maceszt, korábbinál jóval hosszabban gyúrták és még vékonyabbra kezdték nyújtani a tésztát, hogy biztosan ne maradjon benne feldolgozatlan lisztcsomó[34]. Bár a folyamatos gyúrás mellett a háláchá elvileg megengedte, hogy 18 percnél tovább maradjon sületlenül a tészta[35], ám a hosszantartó gyúrás két ok miatt mégsem vált hosszútávon bevett gyakorlattá. Egyrészt tartottak attól, hogy a tésztában egy kis lisztcsomó mégiscsak erjedésnek indul mert elkerülte a folymatos gyúrás. Másrészt idővel elterjedt az a vélemény, miszerint a 18 perc összeadódhat rövid, pár másodperces szünetekből is, amit az ember óhatatlanul is megejt munka közben[36].

Az ipari forradalom megoldása

A következő lehetőséget a probléma feloldására az iparosodás elterjedése kínálta. Korábban mindenki otthon készítette a maceszát[37], innentől azonban egyre elterjedtebbek lettek a pászka üzemek, ahol gyors, és kellőképpen erős munkások dagasztották a tésztát, amit minden eddiginél vékonyabbra nyújtottak[38]. Sokan ebben látták a megoldást az eldolgozatlan lisztcsomókra[39], ám a gyakorlatban a sebesség az alaposság rovására ment[40]. Mivel egy-egy 18 perces munkablokban a lehető legtöbb maceszt igyekeznek előállítani, így mindig maradhat kevés feldolgozatlan liszt a tésztában. Ezért Snéor Zálmán rabbi (1745–1812), az Álter Rebbe véleményét követve nem használták fel olyan ételekhez a maceszt, amiben nedvességgel érintkezik (lásd keretes írásunk).

Megoldás-e a gépi macesz?

A gépek által készített macesz megjelenése az 1850-es években[41] újabb megoldási lehetőséggel kecsegtetett, hiszen a dagasztógép nagyon alaposan és gyorsan ki tudja dolgozni a tésztát. Azonban – mint a korábbi megoldások – ez is egy újabb háláchikus vitát generált. Tudni kell, hogy a „micve maceszt”, tehát azt, amit a széderen fogyasztunk, azzal a gondolattal kell gyártani, hogy majd micvára használják fel[42]. Márpedig a gép nem tud gondolkozni, nincsenek szándékai, így egyes rabbik szerint az általuk készített pászka nem is alkalmas a micva céljára. Más rabbik szerint azonban elég, ha a gépet bekapcsoló személy gondol a micvára.

Súlyosabb probléma azonban, hogy míg a kézzel készült macesznál csak a munkás kezét, a sodrófát és a munkalapot kell 18 percenként letakarítani, addig egy gép esetében ez a tisztítás sokkal bonyolultabb és nagyobb eséllyel ragad meg benne észrevétlenül tésztamorzsa, ami aztán elhomecolhatja az egész adagot.

A történet napjainkban sem ért még véget, továbbra sincs olyan megoldás, ami elég gyors gyártást biztosít, és egyszerre küszöbölné ki teljesen a tárolás és az eldolgozatlan liszt-csomó kérdését.

Marad a vékony ropogós macesz

Visszatérve a kiindulópontunkhoz: lehet-e áskenázi zsidóknak jemeni maceszt fogyasztani? Van, aki szerint pusztán praktikus oka van annak, hogy elődeink átálltak a szárazabb tészta használatára, annak érdekében, hogy előre el lehessen készíteni az ünnepre. Csakhogy a modern mélyhűtők tökéletes megoldást adna a puha maceszok tárolására. Bár kis mennyiségben, de készítenek így ipari jemeni maceszt Izraelben: ahogy a kenyeret le tudjuk fagyasztani, így a lágyabb tésztából készül maceszt is fagyasztott áruként árulják.

Slomo Zálmán Auerbach (1910–1995) jeruzsálemi rabbi véleménye szerint[43] azonban nem csak praktikus, hanem háláchikus oka is van az átállásnak. Mivel a keményebb tészta kevésbé ragad, így kisebb az esélye annak, hogy valahol elrejtve tésztamorzsák tapadnak meg 18 percen túl is. Ezért háláchikus okokból vették magukra pár generációval ezelőtt az askenázi zsidók ezt a szigorítást. Mivel ma már ez a bevett szokás, erről nem állhatunk vissza az enyhébb szokásra és így askenázi zsidó nem fogyaszhat pita-szerű jemeni mácesz Peszáchkor.

Gebroktsz – a maceszgombóc problematikája

A háláchában[44] elfogadott tény, hogy olyan macesztészta, ami már jól meg volt sütve, nem képes megkelni még ha ledarálják és újra tésztát készítenek is belőle. Elvileg ez igaz a megpörkölt búzára is, hogy nem képes már megkelni, mivel a hő „megölte”. Azonban a Talmud szerint[45] nem lehet ilyen búzából készült lisztet sem használni Peszáchkor főzésre, mert tartunk tőle, hogy a hő nem tudta teljesen átjárni a búzaszemeket, és így főzés közben kelésnek indulhat.

Mi a helyzet a megpörkölt liszttel? RáSI[46] és Maimonidész[47] szerint, hogy mivel a lisztnek nincs vastagsága ezért biztosak lehetünk, hogy a hő teljesen átjárta, ami után már nem képes megkelni, és szabad használni sima főzésre Peszáchkor. De Toszfot és más korai kodifikátorok szerint[48], még a liszt esetében is tartani kell tőle, hogy esetleg nem volt elég erős a hő, ezért tilos ilyen lisztet használni főzésre, mert megkelhet. Ez a tiltó vélemény az elfogadott a háláchában[49]. Emiatt problémásak a maceszban megmaradó liszt-csomók: tartunk tőle, hogy esetleg nem volt elég erős a hő és megkelhetnek, ha vízzel érintkeznek.

A liszt-csomók kialakulását elkerülendő, nem szabad hozzáadni a már meggyúrt tésztához lisztet, ha túl lágy lett, mert könnyen lehet, hogy maradni fog egy liszt-csomó, amit nem sikerült jól begyurni a tésztába[50]. A háláchá azonban ehhez hozzáteszi[51], ha már bekevertek lisztet a tésztába és úgy sütötték meg, akkor azt meg lehet enni, mert csak akkor tilos az étel, ha biztosan tudjuk, hogy maradt benne liszt. Ez alapján szabad lenne minden más maceszt is főzésre használni, feltételezve, hogy nem maradt benne liszt, de az Álter rebbe[52] és mások szerint a mai macesz gyúrásánál közismerten előfordul, hogy feldolgozatlan liszt-csomó marad a felületén, vagy a maceszben belül[53], „hisz nem lehet megcáfolni, amit szemünk lát nagyon sokszor”, emiatt mindenképpen kell távol tartani a maceszt minden nedvességtől, nehogy megkeljen.

Ebből a két véleményből terjedt el a két szokás arról, hogy lehet-e főzni vagy sütni a macesszal Peszách idején. Sok askenáz közösségben, így a magyarországi nem haszidok is, a megengedőbb szokást követik, és esznek pl. maceszgombóc levest, macebrájt (tojásba áztatott, kisütött bundás macesz) stb. A haszid csoportok a másik szokást követik, és egész Peszách alatt ügyelnek rá, hogy ne érintkezzen a macesz folyadékkal. Így nem lehet se macesztortát, se maceszos tejeskávét fogyasztani – kivéve a nyolcadik napon, ami már csak rabbinikus ünnep. Ezen a napon már a haszidok is esznek maceszos ételeket.

Az ünnep első hét napján a Chábád haszidok még az asztalra sem teszik le a maceszukat, nehogy akárcsak egy morzsa is nedvességgel érintkezzen, ehelyett mindenki egy kis zacskóból, az asztal mellett fogyasztja a maceszt.

A nedvességgel érintkező maceszra a gebroktsz kifejezést használjuk, valószínűleg a jiddis „brechen” (törni) szóból ered, arra utalva, hogy a felhasználás előtt kis darabokra törik a maceszlapokat.

Mitől kovásztalan a macesz

Peszách ünnepén nem szabad kovászost enni[54], de minden más, ami nem kovászos (és askenázi zsidóknak nem kitnijot, hüvelyes)[55], szabadon fogyasztható. Széder estén kötelező olyan „kenyeret” enni, ami megkelhetett volna[56], de megőrizték, hogy ne keljen meg. Ebből következik az, hogy csak gabonafélékből lehet készíteni a maceszt, és legjobb, ha búzából készül[57].
A kelés folyamata onnantól tud megindulni, amikor aratás után a búza vízzel érintkezik[58]. Ezért a maceszhoz csak olyan lisztet lehet használni, ami az aratás után nem érintkezett vízzel. Erre utal a „smire”, őrzött jelző, vagyis a gabonát és a lisztet őrizték, hogy ne érintkezen vízzel és ne induljon erjedésnek[59]. Több szinten lehet őrzött, vagyis smire a macesz, attól függően, hogy az aratástól, az őrléstől vagy csak a liszt vízzel való keveréstől óvták-e meg.
Ha a vízzel elkevert lisztet több, mint 18 percig állni hagyjuk, akkor erjedésnek indul[60]. Ezért nagyon kell figyelni, hogy ne lépjék át ezt az időkeretet a macesz készítésekor. Ha azonban folyamatosan gyúrják, akkor elvileg nem indul meg a kelés, ahogy a Talmud írja[61], akkor sem, ha egész nap vegyítve vannak.
Elvileg ez alapján lehetne sütni főzni Peszáchkor is liszttel arra hivatkozva, hogy állandóan foglalkozunk vele, míg el nem készül. Gyakorlatilag ez teljesítehetetlen, hiszen nem lehet kivédeni, hogy ne ragadjon ide-oda egy kis nedves liszt, vagy kis darab tészta, ami kelésnek indul. Ha pedig ez belekeveredik az ételbe, akkor – mivel Peszáchkor a legkisebb choméc is homeccé te szi az egész ételt – azt nem lehet fogyasztani az ünnepen. Emiatt nem ajánlott 18 percnél tovább gyúrni a macesz tésztáját sem.
Ezért a macesz sütése során 18 percenként leállítják a folyamatot és mindent a nyújtófáktól a munkások kezéig alaposan letisztítanak, majd újraindítják a gyártást[62].

Idő kb.	Név	Hely	Vélemény	Milyen macesz
70	Talmudi bölcs: Bét Hilél	Erec Jiszráel	megengedi a vastag macesz	vastag [és puha]
300	Talmudi bölcs: Ráv Joszéf	Babilónia	8 cm-nél vékonyabb	vastag [és puha]
1270	Rábénu Jomtov ben Ávrahám Ásevilli (RITVÁ)	Spanyolország	a széder során vékony micva-maceszt eszünk	Az ünnep alatt vastag [és puha], a széder során vékony (2-3 cm?)
1270	Rábénu Perec ben Élijáhu	Franciaország	a mi maceszunkat lepényszerűre formáljuk	Csak vékony (2-3 cm?) mácesz
1550	Mose Iszerlisz rabbi (RöMÁ)	Krakkó, Lengyelország		Csak vékony mácesz
1680	Hilél ben Náftáli Hirc rabbi	Európa		vékony, egy ujjnyi vastagság
1700	Cvi Hirs Askenázi rabbi	Óbuda	nem lehet elvenni a jom tov örömét és tiltani a macesz folyadékkal való megpuhítását	[Ünnep előtt készült] száraz [egy ujjnyi vastag]
1800	Snéor Zálmán rabbi, az Álter Rebbe	Fehéroroszország		[száraz,] nagyon vékony, gyorsan készült
1820	Schreiber Mózes rabbi	Pozsony	askenázi közösségekben rendeletben tiltották be a vastag maceszt	Csak vékony mácesz

Oberlander Báruch rabbi írása

[1] Or Jiszráél folyóirat 51. szám 121–137. oldal, 52. szám 72–88. oldal.

[2] Professzor Yaakov Speigel: „Mácot ávot báPeszách”, in: Yerushaseinu 7. kötet, 2013, 193–217. oldal és uo. 1. lábjegyzet; Ari Z Zivotofsky–Ari Greenspan: „The Thick and Thin of the History of Matzah”, in: Ḥakirah – The Flatbush Journal of Jewish Law and Thought 17. kötet, 2014, 105–127. oldal és uo. 1. lábjegyzet. Lásd még Shalom Dovber Levin: Shiurei Halacha L’Maaseh, Orách chájim, 2014, 310–311. oldal és Ázárjá Áriél: http://www.yeshiva.org.il/ask/87047.

[3] Pszáchim 36b–37a.

[4] Uo.

[5] 2Mózes 25:30., 3Mózes 24:5–9.

[6] Uo. 2:11.; Talmud, Mönáchot 57a.

[7] Sulchán áruch, Orách chájim 460:5.

[8] Uo. 10.

[9] SÁ uo. 461:3.

[10] Áruch hásulchán uo. 7.

[11] Chidusé HáRitvá a Talmud Pszáchim-hoz, 36b. végén. Lásd még Hilchot Széder háHágádá (Jeruzsálem, 1984) 10. oldal.

[12] SÁ RSZ uo. 453:14.

[13] Pszáchim 37a. és Rási uo.

[14] Hágáhot liSzmák 222. parancsolat 11. jegyzet. Ídézi a Bét Joszéf, Orách chájim 460:[4.]

[15] Uo. 460:4.

[16] SÁ RSZ uo. 10.

[17] SÁ uo. 475:7. és RSZ SÁ uo. 458:5.

[18] Lásd Kcot hásulchán – Heerot lömáásze 473. oldal.

[19] Jore déá 97:1. Megjelent: Dyhernfurth, 1691.

[20] Lásd még Techumin 26. kötet 132. oldal.

[21] Ez ellen szólalt fel például Grünwald Jehudá (1848–1920) szatmárnémeti rabbi 1885-ban (Jichron Jehudá responsum 1. kötet Orách chájim 150. fejezet); Szofér Eliezer Zuszman (1829–1902) paksi rabbi 1888-ban (Mázekeret Paks 2. kötet 52. oldal 2. paragrafus). Lásd még Chálifot smálot Binjámin 4. kötet [8.] oldal végén, hogy Zussmann Wolf (1824–1898), a Vasvári Pál utcai Budapesti Talmud Egylet első rabbija, „több dróset tartott, amiben hírdette a vastag macesz tilalmát, ami Pesten nagyon elterjedt volt. Többen felkeresték az otthonában és megköszönték, hogy megmentette őket ezzel a choméc tilalmának megszegésétől, és [az ő hatására] eltüntették ezeket az otthonukból”.

A rabbi válaszol

Macesztörténelem – hogyan lett száraz és lapos a pászka?

A rabbi válaszol

Megosztás: