1962-ben találkoztam először a Rebbével egy ismerősömön, Nachman Sudak rabbin keresztül. Ő volt a londoni Chábád vezetője, és vele vettem fel a kapcsolatot, amikor elkezdtem a vallás iránt érdeklődni. Meglehetősen szkeptikus és kíváncsi természetem volt, de Sudak rabbinak ez nem jelentett problémát, nagyon jól megtalálta velem a közös hangot. Először Sudak rabbitól hallottam a Rebbéről. Azt mondta róla, hogy szent ember, aki otthon van a világi tudományokban is. Eleinte nem akartam találkozni vele. Azt mesélték róla, hogy csodákat tesz, és ez felkeltette a gyanakvásomat. Talán bűvész vagy csaló valójában? A kíváncsiságom azonban egyre csak erősebbé vált.
Emlékszem, amikor Brooklynban beléptem a Chábád főhadiszállására, és a Rebbe rám pillantott. Úgy éreztem, hogy átlát rajtam, és nagyon szégyelltem, amiket korábban gondoltam róla. Arra vágytam, hogy a föld megnyíljon alattam és elnyeljen.
Ez azonban nem következett be. A Rebbe rám mosolygott és azt éreztem, hogy spiritualitás és jóság árad belőle.
„Tudom, hogy nem vagyok elég vallásos ahhoz, hogy zsidó gyerekeket tanítsak” – kezdtem bele, mire a Rebbe nevetni kezdett. „Ha arra vár, hogy tökéletes legyen, akkor nagyon sok időre lesz szüksége. Kezdjen csak bele. Ha nem teljesíti az önre szabott feladatot ebben a világban, akkor a messiás fogja megkérdezni magától, hogy miért nem tette meg azt, amiért a világra született. Ne keressen kifogásokat, menjen és kezdjen bele!” – mondta.
„De szívesebben tanítanék világi tárgyakat” – feleltem. „Akkor tanítson világi tárgyakat zsidó iskolákban” – mondta, és azt javasolta, hogy Sudak rabbival tanácskozzam meg a dolgot. A találkozót egy áldással zárta, melyben utalt arra, hogy csak a közelmúltban lettem vallásos. „Mivel mocsárba esett, de túlélte, úgy fog másokat kivezetni a mocsárból, hogy az egyik kezében lámpást tart, a másikkal pedig mutatja a helyes utat. Kivezeti őket onnan, mert az az ön feladata.”
Energiával telve léptem ki a Rebbe szobájából. Azt éreztem, hogy ha a Rebbe szerint taníthatok zsidó gyerekeket, akkor ebben senki sem gátolhat meg. Elhatároztam, hogy az életemet a zsidó közösségnek és a Rebbe álma megvalósításának szentelem.
A munkába állásom utáni időszakban rendszeresen írtam a Rebbének és a tanácsait kértem. Emlékszem, egyszer válaszként egy leírást küldött a Szentélyben állt menóráról. Azt írta, hogy minden zsidó fellobbanthatja a menóra fényeit. A kohén, a pap feladata, hogy megtisztítsa a mécseseket és felügyelje a gyújtást, de alapvetően bármelyik zsidó fellobbanthatja a fényeket. A lényeg, hogy addig tartsuk a tüzet, amíg a mécses magától nem kezd el égni.
Válaszomban megkérdeztem a Rebbét, hogy jól értettem-e a példázatát. „Úgy érti, hogy addig kell foglalkoznom a diákokkal, amíg magától is képes égni a fényük, mert addig szükségük van a tudásomra és a támogatásomra?” A Rebbe megerősítette, amit írtam.
„De mi legyen, miután felnőttek, hagyjam elmenni őket?” – kérdeztem. „Csak ha már elvégezte a munkáját. Ha már önmagukban is ég a fényük” – válaszolta.
Ebből megértettem, hogy ez a misszióm az életben, és el is fogadtam. Ha időnként felhív egy régi tanítványom – akik között vannak olyanok, akik érzelmileg labilisak – mindig felidézem a Rebbe szavait.
Egyszer a fegyelmezéssel kapcsolatban tettem fel kérdéseket. Elég heves természetű vagyok, s előfordult, hogy lekevertem egy pofont egy arra érdemes diáknak – abban az időben nem gondolták, hogy ennek rossz hatása lehet. Később azonban már nem engedtek efféle módszereket, így a Rebbétől kértem tanácsot.
A Rebbe egy gyönyörű levélben válaszolt. „Éppen tu bisvát van, a fák újéve, mely a lassú, de kitartó növekedést szimbolizálja. Gondoljon a tölgyfára, 300 évig tart, mire teljesen kifejlődik. És gondoljon a magra. Miután földbe tették, lassan növekedni kezd. Először még nagyon apró. Ha valamilyen kárt teszünk benne, örökre tönkretehetjük. Erre emlékezzen.”
Miután elolvastam a levelet, azért kezdtem imádkozni, hogy soha ne tegyek rosszat a diákjaimmal. Tudtam, hogy nem tehetem őket tökéletessé, de semmiképpen nem akartam, hogy rosszabbá váljanak. Nem akartam semmilyen kárt okozni nekik.
Azt kell mondanom, hogy az oktatás terén a Rebbétől kaptam a legmélyebb tanításokat. Ő volt az egyik legnagyszerűbb ember, aki valaha élt.
Betzalel Kinn rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 21. évfolyam 42. szám – 2019. június 26.
