Joszéf Albo rabbi:

Háikárim: A hittételek könyve

 

A Tóra rendelkezésünkre álló változata hiteles

 

  1. könyv, 22. fejezet

A Tóra mindig birtokunkban volt

Az a Tóra, ami ma a kezünkben van, és amely töretlen hagyományozás eredményeképpen jutott el hozzánk, apáról fiúra, ugyanaz, amit Mózes kapott a Sínai-hegyen, bármiféle változás nélkül. Nem kerülhetett bele módosítás az első templom idején, amikor papok és tanítók működtek a templomban, és a Tórát minden ember igen jól ismerte. És bár voltak a királyok közt bálványimádók, próféták is működtek abban az időben, egészen a templom lerombolásáig, és ők figyelmeztették a népet a Tóra megtartására. Ami a nagy riadalmat illeti, mely Jósijá királyban támadt, mikor Hilkijá pap megtalálta a Törvény könyvét az Úr házában[1], ez az eset semmiképp sem jelenti azt, hogy ne lett volna a birtokukban a Tóra egy példánya addig is, minthogy Jeremiás próféta akkoriban működött.

 

Manasszé bűne

A történet magyarázata a következő. Ámon és Manasszé királyok bálványimádók voltak, megsértették az Istent, olyannyira, hogy amint rabbijaink beszámolnak róla[2], Manasszé kivakartatta az Isten nevét a Tórában, és bálványok nevét íratta be a helyébe. Az egyik főpap tehát, aki attól tartott, hogy ha a király kezébe kerül, az eredeti példánnyal is hasonlóképpen elbánik majd, elrejtette a templom falában. Később, Jósijá király napjaiban, aki megtért az Úrhoz teljes szívéből, teljes lelkéből és minden erejéből – Mózes törvénye szerint –, keresni kezdték az eredeti példányt, és nem találták. És mikor hozzáfogtak a templom felújításához, Hilkijá pap megtalálta a falban a könyvet, és igen örvendezett fölötte, mint aki nagy kincset talál. Megüzente hát a királynak, mondván: „Megtaláltam a Törvény könyvét, azt a bizonyosat, amit Mózes írt”, nem azt üzenete tehát, hogy „megtaláltam egy példányt a Törvény könyvéből”. Mármost hogy miért rémült meg Jósijá király, és miért szaggatta meg köntösét, mikor meghallotta a könyv szavait, azt rabbijaink a jeruzsálemi Talmudban elmagyarázzák. Az a példány, amit Mózes maga írt, úgy volt feltekercselve, hogy a Teremtés könyvének első verseivel indított, míg az a példány, amit akkor megtaláltak, a Második törvénykönyv versével kezdődött:[3] „Elvisz az Örökkévaló téged és királyodat, akit föléd állítasz, egy néphez, amelyet nem ismersz…” Ezért riadt meg annyira az uralkodó, nem pedig azért, mert a nép teljesen elfelejtette volna a Tórát, Isten mentsen tőle!

 

Ezrának is rendelkezésére állt a Tóra hiteles szövege

A babiloni száműzetés idején se romolhatott meg a Tóra szövege. A Jehójákin király idején bekövetkezett első száműzetés alkalmával ugyanis, még a templom lerombolása előtt, mesteremberek, kovácsok és az Izrael bölcseinek java került száműzetésbe, köztük Dániel és Jechezkél próféta is, ahogy olvassuk: „Egy menekült érkezett hozzám Jeruzsálemből, és ezt mondta: Elesett a város!”[4] És a száműzetésbe hurcolt zsidók, akiket Asszíria földjén szétszórtak, mind vittek magukkal a Törvény könyvéből, még a Kútából valóknak[5] is, akiket Asszíria királya Samáriában telepített le, volt példányuk a Tórából. Amikor a templomot lerombolták, a Törvény könyve már el volt terjedve egész Babilóniában, a templom lerombolása semmiféle kárt nem okozhatott tehát a hagyományozásában.

Amikor Ezrá visszatért Babilonból, vele igen kevesek tértek vissza, Izrael vezetői és bölcsei, a nemesi származásúak mind Babilonban maradtak. Ezért mondják a rabbijaink: Ezrá úgy hagyta ott Babilont, mint a megtisztított búzát[6]; értve ezalatt azt, hogy hátrahagyta a nemes vérből származókat, és magával vitte azokat, aki nem nemes vérből valók voltak, mert tudta, hogy Palesztinában [nem] lesz majd képes megakadályozni, hogy keveredjenek az ott lakókkal. Ezért nem tért vissza Lévi törzséből senki, ahogy olvassuk: „Szemügyre vettem a népet és a papokat, de a léviták közül nem találtam ott senkit.”[7] Ezért elküldetett Babilonba, és azok küldtek is neki tizennyolc lévitát Mahlí fiai közül. Tehát minthogy minden tudós ember, aki járatos volt a Tórában, Babilonban maradt, Ezrá aligha vehette volna a bátorságot magának, hogy bármi módosítást tegyen a Tórában, mert akkor az ő példányuk nem egyezett volna meg a Babilonban maradottakéval és a Samáriában élőkével és az Asszíriában másutt élőkével, akik nem voltak hajlandóak visszatérni vele együtt…

 

Eltérések a szövegben

A szavakban és fordulatokban található különbségek a más nemzetek nyelvén szóló Tóra-fordításokban mind fordítási hiba eredményei, tudatlanságból valók. A zsidóság nagyon gondosan őrizte a Tóra betűit, a magánhangzó-jelölő és a magánhangzót nem jelölő írással is. Büszkeség tárgya volt, ha valaki tudta a versek és betűk pontos számát a Tórában, és ezeket feljegyezték a kézzel írott példányok margójára, és e jelzéseket maszórának nevezték – ezt a gyakorlatot más népek nem követték. „Miért nevezték őket (ti. az írnokokat) szóferimnek (azaz »számlálóknak«)? Mert megszámolták a Tóra minden betűjét.”[8] Ebből kiviláglik, hogy megtartották a Törvény könyvét abban az állapotában, ahogy Mózesnek adatott, minden változtatás nélkül. Ennek bizonyságául szolgál, hogy ma mindenütt az Izrael fiai közt ugyanaz a Tóra, minden változtatás nélkül, bár szét vannak szóródva a világon a Távol-Kelettől a legmesszebbi Nyugatig.

A rabbik egyes szavakról a Tórában azt mondják, hogy azok az írnokok javításának eredményeként állnak úgy, például ebben a versben: „Ábrahám pedig még ott állott az Örökkévaló előtt”,[9] azt mondják, ez kellene legyen helyette: „Az Örökkévaló pedig még ott állott Ábrahám előtt”, de megfordították a rendet az írnokok. Mondják azt is, hogy a „Ne kelljen látnom nyomorúságomat”[10] mondat az írnokok javításaképpen áll e helyett: „Ne kelljen látnom a Te nyomorúságodat”[11], és még más helyekről is mondanak efféléket. De ez semmiképp sem jelenti azt, hogy valaki akár egy picit is átírta volna a Tórát, Isten mentsen! Senki, aki meghamisít egy könyvet, nem vallaná be, hogy ilyesmit tett. Hogyan értik tehát a rabbik azt, hogy a szóferim (az írnokok) javításokat tettek? A következőképpen. A szövegösszefüggésből úgy tűnik, Mózesnek azt kellett volna mondania: „Ne kelljen látnom a Te nyomorúságodat”. Az „én nyomorúságomat” változat olyasféle korrekció, amilyet az írnok az Isten iránti tiszteletből ejt meg. Mózes nem önmagáról beszélt itt, hanem az Istenről, de isteni rendelkezésre megmásította a szavait, mint mikor az írnok eufémizmusra cserél valamit, kifinomítja, amit lejegyez. Más efféle előfordulásokat hasonlóképpen kell magyarázni. Szintúgy kell megmagyaráznunk a pontokat, melyeket a ואהרן (és Áron) szavak fölött találunk a Tóra e versében: „Akiket Mózes és Áron megszámlált”,[12] vagy a לנו ולבנינו szavak fölött („a miénk és a mi gyermekeinké”),[13] és más helyeken. A kérdéses szavak megmaradtak a szövegben, a pontozás fölöttük valamiféle átmeneti megoldás a törlés és a teljes értékű megtartás között. Az értelme ennek az, hogy bár a szövegben „Mózes és Áron megszámlált” található, a számlálást valójában Mózes végezte, Áron csak vele volt, és a neve tiszteletből említtetik meg, bár a cselekmény szempontjából Mózes a fontos, nem pedig Áron. Úgyszintén, a לנו ולבנינו fölötti pontok azt vannak hivatva jelezni, hogy bár a gyermekeket is köti a szülők vállalása, az a kötelem nem olyan erős, mint az, amit a szülők vállalnak saját magukra. Más hasonló eseteket is ekképpen kell megmagyarázni.

 

[1] 2Királyok 22.

[2] Szánhedrin 103b.

[3] 5Mózes 28:36.

[4] Jechezkél 33:21.

[5] 2Királyok 17:24.

[6] Kidusin 69b.

[7] Ezrá 8:15.

[8] Kidusin 30a.

[9] 1Mózes 18:21.

[10] 4Mózes 11:15.

[11] Jálkut Simoni 736. A Jálkut olvasatában „az ő nyomorúságukat” szerepel, ami értelmesebbnek tűnik, Rásinál ugyancsak.

[12] 4Mózes 3:39.

[13] 5Mózes 29:28.

Megszakítás