A templom kijavítása

 

1. Hét éves volt Jehóás, mikor király lett.

2. Jéhú hetedik évében király lett Jehóás és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben; anyjának neve Cibja Beér-Sébából.

3. És tette Jehóás azt, ami helyes az Örökkévaló szemeiben minden napjaiban, mivel Jehójádá pap tanította őt.

4. Csak a magaslatok nem szűntek meg; a nép még áldozott és füstölögtetett a magaslatokon.

5. Szólt Jehóás a papokhoz: A szentségek minden pénzét, mely az Örökkévaló házába vitetik, a megszámláltak pénzét, mindenki lelke becslésének pénzét, minden pénzt, amelyre valakit szíve hajt, hogy vigye az Örökkévaló házába,

6. vegyék magukhoz a papok, ki-ki az ő ismerősétől; igazítsák ki a házon a javítani valókat mindenütt, ahol találtatnék javítani való.

7. Volt pedig Jehóás királynak huszonharmadik évében, nem igazították ki a papok a házon a javítani valót.

8. Ekkor hívta Jehóás király Jehójádá papot és a többi papokat és szólt hozzájuk: Mért nem igazítjátok ki a házon a javítani valót? Most tehát ne vegyetek pénzt ismerőseitektől, hanem a házon való javításra adjátok.

9. És beleegyeztek a papok, hogy sem nem vesznek pénzt a néptől, sem nem igazítják ki a házon a javítani valót.

10. Erre vett Jehójádá pap egy ládát, lyukat fúrt az ajtajába és elhelyezte azt az oltár mellett jobb felől, amikor belép az ember az Örökkévaló házába, hogy odategyék a papok, a küszöb őrzői, mind azon pénzt, ami az Örökkévaló házába vitetik.

11. És valahányszor látták, hogy sok a pénz a ládában, fölment a király írója és a főpap, bekötötték és megszámlálták a pénzt, mely az Örökkévaló házában találtatott.

12. És adták a lemért pénzt a munkavezetők kezébe, kik az Örökkévaló házában kirendelve voltak; és kiadták azt a faíveseknek és az építőknek, kik dolgoztak az Örökkévaló házában,

13. meg a kőíveseknek és a kővágóknak és arra, hogy fát és faragott köveket vegyenek, hogy kiigazítsák az Örökkévaló házán a javítani valót, és mind arra, ami rámegy a házra kiigazítás végett.

14. Csak hogy nem készítettek az Örökkévaló háza számára ezüst csészéket, késeket, tálakat, trombitákat, semmi arany edényt és ezüst edényt abból a pénzből, mely az Örökkévaló házába vitetett;

15. hanem a munkavezetőknek adták, hogy kiigazítsák belőle az Örökkévaló házát.

16. De nem számoltak le azokkal az emberekkel, kiknek kezébe adták a pénzt, hogy a munkavezetőknek adják, mert becsületesen jártak el.

17. A bűnáldozat pénze és a vétekáldozatok pénze nem vitetett az Örökkévaló házába; ez a papoké volt.

18. Akkor ment föl Cházáél, Arám királya, harcolt Gát ellen és bevette; és irányította Cházáél az arcát, hogy fölmenjen Jeruzsálem ellen.

19. Erre vette Jehóás, Jehúda királya, mind a szentségeket, melyeket szenteltek Jehósafát, Jehórám és Achazjáhú az ő ősei, Jehúda királyai, meg a saját szentségeit és mind az aranyat, ami találtatott az Örökkévaló házának és a király házának kincstáraiban; elküldte Chazáélnek, Arám királyának, és elvonult Jeruzsálem alól.

20. Jóás egyéb dolgai pedig és mind az, amit tett, nemde meg vannak írva Jehúda királyai történetének könyvében.

21. Fölkeltek szolgái, összeesküvést szőttek és megölték Jóást a Milló házban, ahol alászáll Szilla felé.

22. Józákhár, Simeát fia és Jehózábád, Sómér fia, az ő szolgái, ölték őt meg és meghalt, és eltemették ősei mellé Dávid városában. És király lett helyette fia Amacja.

Megszakítás