[Ráv Pápá itt egy másik válasz ad a fenti felvetésre:]

רַב פַּפָּא אֲמַר: כִּי תַּקִּינוּ לֵיהּ רַבָּנַן אַרְבַּע אַמּוֹת – בְּעָלְמָא, בְּשָׂדֶה דְּבַעַל הַבַּיִת – לָא תַּקִּינוּ לֵיהּ רַבָּנַן. וְאַף עַל גַּב דְּזָכָה לֵיהּ רַחֲמָנָא בְּגָוַּהּ, כִּי זָכָה לֵיהּ רַחֲמָנָא – לְהַלּוּכֵי בָּהּ וּלְנַקּוּטֵי פֵּיאָה, לְמֶיהֱוֵי חֲצֵירוֹ לָא זָכָה לֵיהּ רַחֲמָנָא.

Ráv Pápá azt mondja: Mikor a Bölcsek törvénybe iktatták a „négy könyök” tulajdonszerzési módját, akkor azt általánosságban, azaz csak közterületre értették, más ember magánterületére nem. És jóllehet a Tóra aratás idején, a mező sarkán biztosít bizonyos jogokat a szegénynek, ezek a Tóra által biztosított jogok csak arra vonatkoznak, hogy a mezőn szabadon járjon és ott összeszedje a péát, de nem jogosítja föl arra, hogy a mezőt saját udvarának tekintse és így a négy könyök elve által szerezzen tulajdont magának. Ilyenformán a péá esetéből vett érv nem cáfolja meg Rés Lákis kijelentését, miszerint „az ember négy könyöke tulajdont szerez neki”.

[A Gömárá most egy másik ellenérvet hoz fel Rés Lákis szabályával szemben.]

אֲמַר רָבָא, מוֹתִיב רַבִּי יַעֲקֹב בַּר אִידִי נְזִיקִין:

Rává azt mondotta: rabbi Jáákov bár Idi a Misnánk alapján – amely a Nözikin (Károk) című traktátusba tartozik – emelt kifogást:

רָאָה אֶת הַמְּצִיאָה וְנָפַל לוֹ עָלֶיהָ, וּבָא אַחֵר וְהֶחֱזִיק בָּהּ – זֶה שֶׁהֶחֱזִיק בָּהּ זָכָה בָּהּ.

Ha valaki észrevesz egy elvesztett tárgyat, és ráveti magát, azzal a céllal, hogy megszerezze azt, de nem hajtja végre a megszerzés hivatalos aktusát, akkor az nem lesz az övé, és a tárgy még gazdátlannak tekintendő. Tehát ha odajön hozzá valaki, és megfogja a tárgyat, azzal érvényesen megszerzi azt magának.

וְאִי אָמְרַתְּ אַרְבַּע אַמּוֹת שֶׁל אָדָם קוֹנוֹת לוֹ בְּכָל מָקוֹם, נִקְנוּ לֵיהּ אַרְבַּע אַמּוֹת דִּידֵיהּ!

Már most ha azt mondjuk, hogy az ember körüli négy könyök mindenütt tulajdonjogot ad neki, akkor a „négy könyök” itt is szerezze meg a talált tárgyat annak, aki rávetette magát, mivel az a négykönyöknyi sugarú körön belül fekszik!

Ezek szerint Misnánkból azt látjuk, hogy csupán a négy könyök nem szerez az embernek semmit!

הָכָא בְּמַאי עָסְקִינַן – דְּלָא אֲמַר אִקְנִי.

Válasz, ahogy a fenti (péára alapozott) kifogásra: Mivel van itt dolgunk? Egy olyan esettel, amelyben az illető nem mondta ki, hogy konkrétan a négy könyök által akarom megszerezni a talált tárgyat magamnak, és mivel nem hivatkozott erre a megszerzési módra, így ez a módszer nem is juttatta őt tulajdonhoz.

וְאִי תַּקוּן רַבָּנַן, כִּי לָא אֲמַר מַאי הָוֵי?

De ha a Bölcsek törvényt hoztak, miszerint az ember szerezhet tulajdont a „négy könyöke” által, akkor miben más ha kimondja, hogy „ezáltal akarom megszerezni” vagy ha nem mondja ki? Miért kellene konkrétan kijelentenie, hogy ilyen módon szándékozik megszerezni a talált tárgyat?

כֵּיוָן דִּנְפַל עָלֶיהָ – גַּלֵּי דַּעֲתֵיהּ דְּבִנְפִילָה נִיחָא לֵיהּ דְּנִקְנִי, בְּאַרְבַּע אַמּוֹת לָא נִיחָא לֵיהּ דְּנִקְנִי.

Válasz: Mivel az illető vetette rá magát a talált tárgyra, következésképp feltárta azt a szándékát, hogy e cselekedete, és nem pedig a négy könyöke által kívánja megszerezni. Így, mivel lemondott arról, hogy a talált tárgyra a rabbinikus „négy könyök” rendelkezés révén tegyen szert, nem szerzi meg magának a talált tárgyat.

[Ráv Séset itt egy másik válasz ad a fenti felvetésre:]

רַב שֵׁשֶׁת אֲמַר: כִּי תַּקִּינוּ רַבָּנַן – בְּסִמְטָא, דְּלָא דָּחֲקִי רַבִּים, בִּרְשׁוּת הָרַבִּים דְּקָא דָּחֲקִי רַבִּים – לָא תַּקִּינוּ רַבָּנַן.

Ráv Séset azt mondja: Mikor a Bölcsek törvénybe iktatták a „négy könyök” tulajdonszerzési módját, akkor azt egy mellékutca esetére értették, ahol nincs tolongás. Mellékutcában az ember „négy könyöke” úgy tekinthető, mintha a számára biztosított tér az adott pillanatban ténylegesen az övé lenne, és megszerezhet általa dolgokat. Egy forgalmas útra vonatkozólag azonban, ahol esetenként sokan tolonganak, nem. Ilyesfajta tömegben, ahol mindenkinek egyenlő haladási joga van, képtelenség lenne meghatározni minden egyes járókelő négykönyöknyi sugarát.

[A Gömárá kifogást emel:]

וְהָא בְּכָל מָקוֹםקָאָמַר!

Márpedig Rés Lákis azt mondotta, hogy a „négy könyök mindenütt szerez”, még forgalmas utakon is!

כָּל מָקוֹם לְאַתּוּיֵי צִידֵּי רְשׁוּת הָרַבִּים.

Válasz: A „mindenütt” szót, Rés Lákis nem szó szerint értette; úgy használta, hogy beleértette a forgalmas utak szélét (ahol az ember a „négy könyök által igen is megszerzi a talált tárgyat), noha magát az utat nem, mivel magával az úttal ellentétben, az utak széle nem olyan forgalmas.

* * *

[A Gömárá itt egy másik szabályt említ a „négy könyök” elvével kapcsolatban:]

וְאָמַר רֵישׁ לָקִישׁ מִשּׁוּם אַבָּא כֹּהֵן בַּרְדְּלָא: קְטַנָּה אֵין לָהּ חָצֵר, וְאֵין לָהּ אַרְבַּע אַמּוֹת.

Rés Lákis ezt is mondotta Ábá Kohén Bárdölá nevében: Egy tizenkét éven aluli kiskorú leánynak nincsen saját „udvara” és nincsen „négy könyöke” sem, amelyek által tulajdonjogot szerezhetne magának.

וְרַבִּי יוֹחָנָן מִשּׁוּם רַבִּי יַנַאי אָמַר: יֵשׁ לָהּ חָצֵר וְיֵשׁ לָהּ אַרְבַּע אַמוֹת.

Rabbi Jochánán azonban azt mondotta rabbi Jánáj nevében: A kiskorú lánynak igenis van „udvara”, és szintén van „négy könyöke”, amelyek által tulajdonjogot szerezhet magának1.

בְּמַאי קָמִיפַּלְגִי?

Mi az a törvényi elv, amiben rabbi Jochánán és Rés Lákis nem értenek egyet?

מָר סָבַר: חָצֵר מִשּׁוּם יָדָהּ אִיתְרַבַּאי, כִּי הֵיכִי דְּאִית לָהּ יָד – חָצֵר נַמִי אִית לָהּ.

Válasz: Az egyik Bölcs (rabbi Jochánán) úgy tartja: Az a törvény, miszerint egy embernek az udvara tulajdonjogot szerezhet a nevében, annak a törvénynek a kiterjesztése, hogy az embernek a keze tulajdonjogot szerezhet neki a képviseletében. Ahogyan kiskorú leány jog szerint a keze által szert tehet tárgyakra (például a férje által adott válólevél akkor lép érvénybe, ha azt a lány kezébe helyezi), ugyanígy képes tárgyakat az udvara által megszerezni.

וּמָר סָבַר: חָצֵר מִשּׁוּם שְׁלִיחוּת אִיתְרַבַּאי, וְכִי הֵיכִי דִּשְׁלִיחוּת לֵית לָהּ – חָצֵר נַמִי לֵית לָהּ.

A másik Bölcs (Rés Lákis) azonban úgy tartja: az udvar tulajdonszerzési joga a megbízotti elv kiterjesztése, ahol is az udvar tekintendő a megbízottnak. És amiképpen egy kiskorú leánynak nincs joga megbízottat kinevezni, ezért az udvara révén sem szerezhet tulajdonjogot tárgyak fölött.

[A Gömárá megkérdőjelezi a Bölcsek közötti véleményeltérésnek ezt az elemzését:]

מִי אִיכָּא מַאן דְּאָמַר חָצֵר מִשּׁוּם שְׁלִיחוּת אִיתְרַבַּאי?

Létezik-e valójában olyan vélemény, amely szerint, az udvar tulajdonszerzési joga a megbízotti elv kiterjesztése?

[A Gömárá a következő brájtá alapján próbálja megcáfolni ezt a véleményt:]

וְהָתַנְיָא:

Tanultuk egy brájtában, amely a 2Mózes 22:3. versét magyarázza („Ha akárhogy a [tolvaj] kezében találják a lopott dolgot… kétszeresen fizessen”):

בְּיָדוֹ” – אֵין לִי אֶלָּא יָדוֹ, גַּגּוֹ חֲצֵירוֹ וְקַרְפֵיפוֹ מִנַּיִן? תַּלְמוּד לוֹמַר: „הִמָּצֵא תִּמָּצֵא” – מִכָּל מָקוֹם.

„A vers a „kezében” szót használja. Ebből csak azt tudjuk meg, hogy a tolvaj felelősségre vonható, ha a lopott holmit a kezében találják. De miből tudhatjuk, hogy akkor is felelősségre vonható, ha a lopott holmit a háza tetején, az udvarában vagy a háza táján találják meg (illetve nem a kezével lopta, hanem pusztán hozzájutott, és nem adta vissza jogos tulajdonosának, például ha egy elkóborolt állat besétál az udvarába és ő rázárta a kaput)? Következésképp a vers az „akárhogy” kitétel használatával egy kiegészítő törvényt tanít nekünk, miszerint a tolvaj minden esetben felelősségre vonható, amikor a lopott tárgyat bármiképp a birtokában találják, beleértve azt az esetet is, mikor az udvarán bukkannak rá.”

[A Gömárá a továbbiakban azt magyarázza, milyen problémát vet föl ez a brájtá a fentebbi elemzéssel kapcsolatban:]

וְאִי סָלְקָא דַעֲתָךְ חָצֵר מִשּׁוּם שְׁלִיחוּת אִיתְרַבַּאי אִם כֵּן מָצִינוּ שָׁלִיחַ לִדְבַר עֲבֵירָה, וְקַיְימָא לָן: אֵין שָׁלִיחַ לִדְבַר עֲבֵירָה!

Ha az „udvar” a „kéz” kiterjesztése, ez esetben a brájtá nem okoz problémát. Ha azonban úgy magyarázzuk, hogy az „udvar” a „megbízott” kiterjesztése, akkor azt találjuk, hogy a tolvaj felelős a megbízottja – tehát az udvar – által elkövetett törvényszegésért! Ez nyilvánvalóan nem lehet helyes, mert létezik egy elfogadott halachikus elv, miszerint megbízott által nem lehet törvényszegést elkövetni!2 Ha ugyanis valaki utasítja a megbízottját, hogy a nevében kövessen el törvényszegést, a törvényszegésért teljes mértékben a megbízott felelős, és nem az az ember, aki küldte. Ennek ellenére esetünkben a felelősség áthárul az utasítást adó személyre, azaz a tolvajra.

אֲמַר רַבִינָא: הֵיכָא אָמְרִינַן דְּאֵין שְׁלִיחַ לִדְבַר עֲבֵירָה – הֵיכָא דְּשָׁלִיחַ בַּר חִיּוּבָא הוּא, אֲבָל בְּחָצֵר דְּלָאו בַּר חִיּוּבָא הוּא – מִיחַיֵּיב שׁוֹלְחוֹ.

Erre az ellenvetésre Ráviná azt válaszolta: Milyen esetben állítjuk, hogy „megbízott által nem lehet törvényszegést elkövetni”, és hogy a törvényszegésért maga a megbízott felelős? Olyan esetben, mikor a megbízott maga felelősségre vonható a törvény megszegéséért. Ilyen esetben a felelősség a megbízottra hárul, és nem arra, aki megbízta. A tolvaj udvarának esetében azonban, amely nem vonható felelősségre, az a személy felelős, aki mintegy megbízottjaként megbízta – tehát a tolvaj.

[A Gömárá itt kifogásolja Ráviná érvelését:]

אֶלָּא מֵעַתָּה, הַאוֹמֵר לְאִשָּׁה וְעֶבֶד צְאוּ גִּנְבוּ לִידְּלָאו בְּנֵי חִיוּבָא נִינְהוּ הָכִי נַמִי דְּמִיחַיֵּיב שׁוֹלְחָן?

De ha egy ember azt mondja egy nőnek vagy egy rabszolgának, aki nem vonható felelősségre lopás által elkövetett törvényszegésért, hogy „Eredj, és lopj nekem!”, abban az esetben is azt mondod, hogy az az ember a felelős, aki a lopásra utasítást adott? Nőktől és rabszolgáktól, mivel nincs saját vagyonuk, nem kívánják meg, hogy fizessenek az általuk esetleg eltulajdonított holmikért. Így az vonható felelősségre az, aki utasította őket?

אָמְרַתְּ: אִשָּׁה וְעֶבֶד בְּנֵי חִיּוּבָא נִינְהוּ, וְהָשְׁתָּא מִיהָא לֵית לְהוּ לְשַׁלּוּמֵי.

Válasz: A nő és a rabszolga elvben és gyakorlatban is felelős a törvény előtt, ha tolvajlást követ el, noha semmilyen körülmények között nem áll módjukban fizetni, mivel a feleség a tulajdonát nem saját maga kezeli, hanem a férje, a rabszolgának pedig nincs saját tulajdona.

[A Gömárá itt ennek az érvnek a bizonyításával folytatja:]

דִּתְנַן: נִתְגַּרְשָׁה הָאִשָּׁה, נִשְׁתַּחְרֵר הָעֶבֶד – חַיָּיבִין לְשַׁלֵם.

Ahogy egy Misnában3 azt tanultuk: HA EGY ASSZONY, aki házassága idején kárt okozott, de azután ELVÁLT4, ÉS MÁR RENDELKEZIK SAJÁT PÉNZZEL, VAGY HA A RABSZOLGÁT, aki rabszolgasága idején kárt okozott, később FELSZABADÍTOTTÁK, és már van saját pénze, KÖTELES KÁRTÉRÍTÉST FIZETNI az okozott kárért, illetve azért, amit ellopott. Ilyenformán a nők és a rabszolgák igenis felelősek a törvény előtt az általuk elkövetett tolvajlások miatt, noha az adott időben egyelőre képtelenek kárpótolni a sértetteket.

[Ráv Számá itt egy másik válasz ad a fentebbi felvetésre:]

רַב סַמָּא אֲמַר: הֵיכָא אָמְרִינַן אֵין שָׁלִיחַ לִדְבַר עֲבֵירָה – הֵיכָא דְּאִי בָּעֵי עָבֵיד, וְאִי בָּעֵי לָא עָבֵיד. אֲבָל חָצֵר, דִּבְעַל כָּרְחֵיהּ מוֹתִיב בָּהּ – מִיחַיֵּיב שׁוֹלְחוֹ.

Ráv Számá mondotta: Milyen esetben állítjuk, hogy „megbízott által nem lehet törvényszegést elkövetni”, és hogy a törvényszegésért maga a megbízott felelős? Olyan esetben, amikor a megbízottnak szabad választása van: ha akarja, megcselekedheti, viszont ha nem akarja, nem hajtja végre a cselekedetet, amire utasították, és nem követi el a törvényszegést. Az udvar esetében azonban, ahová a lopott holmit az udvar hozzájárulása nélkül helyezték, a „megbízó”, azaz a tolvaj viseli a felelősséget mivel az udvarnak nincs saját akarta.

מַאי בֵּינַיְיהוּ?

Mi a gyakorlati különbség Ráviná és Ráv Számá válasza között azzal az elvvel kapcsolatban, miszerint „megbízott által nem lehet törvényszegést elkövetni”?

אִיכָּא בֵּינַיְיהוּ

Válasz: A két nézet gyakorlati különbsége a következő:

כֹּהֵן דַּאֲמַר לֵיהּ לְיִשְׂרָאֵל צֵא וְקַדֵּשׁ לִי אִשָּׁה גְּרוּשָׁה.

(1) Ha egy kohén, akinek tilos elvált asszonyt feleségül vennie, azt mondja egy izraelitának (egy nem kohénnak), akinek ugyanez nincs megtiltva, hogy „Eredj, és jegyezz el nekem egy elvált asszonyt”,

אִי נַמִי, אִישׁ דַּאֲמַר לָהּ לְאִשָׁה: אַקְּפִי לִי קָטָן.

illetve (2) egy másik esetben, ahol egy férfi azt mondja egy nőnek: „Vágd le nekem egy kiskorú fiú pajeszát” (férfi tilos leborotválnia a fültincsét5, és azok, akik nem borotválkozhatnak, nem borotválhatnak meg másokat sem, a nőnek azonban mindez nem tilos).

לְהַךְ לִישָּׁנָא דַּאֲמַר כָּל הֵיכָא דְּאִי בָּעֵי עָבֵיד, אִי בָּעֵי לָא עָבֵיד – לָא מִיחַיֵּיב שׁוֹלְחוֹ, הָכָא נַמִי אִי בָּעֵי עָבֵיד אִי בָּעֵי לָא עָבֵיד – לָא מִיחַיֵּיב שׁוֹלְחָן.

Már most az a Ráv Számá-féle változat, amely azt állítja, hogy „minden olyan esetben, amikor a megbízott a maga választása szerint vagy végrehajtja a rábízott cselekedet vagy nem, nem a megbízó a felelős, hanem a megbízott”, erre az esetre is érvényes – azaz a fent említett megbízottak a maguk választása szerint a megbízásnak megfelelően cselekszik, vagy megtagadja azt. Ennélfogva a megbízott nem tehető felelőssé.

לְהָךְ לִישָּׁנָא דְּאָמְרַתְּ כָּל הֵיכָא דְּשָׁלִיחַ לָאו בַּר חִיּוּבָא – מִיחַיֵּיב שׁוֹלְחוֹ, הָנֵי נַמִי כֵּיוָן דְּלָאו בְּנֵי חִיּוּבָא נִינְהוּ – מִיחַיֵּיב שׁוֹלְחָן.

A másik változat, Ravináé szerint azonban, amely azt mondja: minden olyan esetben, amikor a megbízott nem vonható felelősségre, a megbízója viseli a felelősséget”, ez így van ezekben az esetekben is, mivel sem izraelita, sem a nő nem felelős azokért a tettekért, amelyekre utasították őket. Ennélfogva a megbízójuk a felelős.

* * *

[A Gömárá itt visszatér az udvar általi tulajdonszerzéssel kapcsolatos eredeti kérdéséhez, és megkérdezi:]

וּמִי אִיכָּא לְמַאן דְּאָמַר חָצֵר לָאו מִשּׁוּם יָדָהּ אִיתְרַבַּאי?

Létezik-e valójában olyan vélemény, amely szerint, az udvar tulajdonszerzési joga nem a kéz általi tulajdonszerzés elvének a kiterjesztése?

[A Gömárá a következő brájtá alapján próbálja megcáfolni ezt a véleményt:]

וְהָתַנְיָא:

Tanultuk egy brájtában, amely az 5Mózes 24:1. versét magyarázza („…és ír neki válólevelet, kezébe adja…”):

יָדָהּ” – אֵין לִי אֶלָּא יָדָהּ, גַּגָּה חֲצֵירָה וְקַרְפֵּיפָה מִנַּיִן? תַּלְמוּד לוֹמַר: „וְנָתַן” – מִכָּל מָקוֹם.

„A vers a „kezébe” szót használja. Ebből csak azt tudjuk meg, hogy a válólevél akkor érvényes, ha a maga tárgyi mivoltában az asszony kezébe teszik. De miből tudhatjuk, azt, hogy a válólevél akkor is érvényes, ha azt az asszony háza tetejére, az udvarába vagy a ház bármelyik elkerített részén belülre helyezik? Következésképp a vers az „adja” szó használatával egy kiegészítő törvényre tanít minket, miszerint a válólevél minden olyan esetben érvényes, mikor a férj bármilyen módon az asszony birtokába vagy tulajdonába juttatja a válólevelet.”

Ebből a brájtából teljesen világosnak látszik, hogy az udvar általi tulajdonszerzés a kéz általi tulajdonszerzés elvének kiterjesztése!

1 Háláchá: Az „udvar” és a „négy könyök”. „A tizenkét éven aluli leány tulajdonjogot szerez arra, ami bekerül az udvarára vagy a négy könyökén belülre. (Ezt a törvényt bibliai versekből szűrték le.) Egy kiskorú fiú azonban nem szerezhet tulajdont ezen a módon. Römá megjegyzi, hogy egy kiskorú leány csak akkor szerezhet tulajdonjogot az udvara révén, ha az apja már nem él. Sách azonban azt mondja, hogy még olyan kiskorú lány is szerezhet tulajdonjogot a maga udvarán, akinek él az apja. (Sulchán Áruch, Chosen Mispát 243:23., 268:5.)

2 Háláchá: Megbízott által nem lehet törvényszegést elkövetni. „Jóllehet a megbízottnak általában ugyanaz a halachikus státusa, mint a megbízójáé, törvényszegésben nem lehet megbízott. Következésképp ha egy megbízott valakinek az utasítására bűnt követ el, a megbízót nem terheli felelősség a megbízó által elkövetett törvényszegésért. Ez a tétel csak akkor állja meg a helyét, ha magának a megbízottnak is tiltva van a cselekedet; ellenkező esetben a megbízó a felelős” – Ráviná szerint (Römá). Más vélemények szerint a megbízó csak akkor felelős, ha a megbízott képtelen a szabad választásra; ha azonban a megbízott képes a szabad választásra, akkor a megbízó semmiképp sem felelős a megbízott cselekedeteiért. (Ráv Számá nyomán; Sách, Ros és Römá alapján.) (Sulchán Áruch, Chosen Mispát Römá 182:1., uo. 410:8.)

3 Bává Kámá 8:4.

4 Háláchá: Ha az asszony elvált, vagy a rabszolga felszabadult. „Ha egy rabszolga vagy egy férjes asszony megsebesít vagy megkárosít valakit, nem kötelezhető kártérítésre, mivel nincs tulajdona. Ha azonban az asszony később elválik, vagy a rabszolga felszabadul, akkor meg kell fizetnie az okozott kárt.” Römá hozzáteszi, hogy ha az asszony a házassága idején rendelkezik külön vagyonnal, még férjezett korában meg kell térítenie a kárt (Sulchán Áruch, Chosen Mispát 424:9.).

5 Lásd 3Mózes 19:27.

Megszakítás