Amikor a központi Chábád jesivában tanultam, a brooklyni Eastern Parkway 770 alatt, gyermekbénulással fertőződtem meg. Ez 1955-ben történt, éppen abban az évben, amikor egy zsidó orvos, dr. Jonas Salk felfedezte a kór elleni vakcinát. Számomra azonban ez már túl későn érkezett. Rosszul reagáltam a betegségre, amely egy megfázással indult, de hamar súlyos állapotba kerültem. A gyermekbénulásra ma már kevesen emlékeznek. Ez egy fertőző betegség volt, melyet ma már teljesen felszámoltak a nyugati világban, de egykor sok embert ölt meg. Megbénította az izmokat, így a beteg elvesztette a mozgásképességét, majd a tüdeje is leállt. Az orvosok egyet tudtak csak tenni: vastüdőbe helyezték a pácienst és reménykedtek, hogy jóra fordul az állapota.

Engem a Kingston sugárúti kórházban ápoltak, mely ma már nem létezik, de akkoriban ott kezelték a fertőző betegeket. Vastüdőbe kerültem, amely úgy nézett ki, mint egy hatalmas tartály, ahonnan csak a fejem lógott ki. Ez a szerkezet mozgatta a mellkasomat a lebénult izmaim helyett. Így oxigén jutott a szervezetembe, de az állapotom továbbra is súlyos maradt. A kezelőorvosom igen durva ember volt. Egyszer azt mondta apámnak és a bátyámnak: „Isten tudja csak, hogy túléli-e a következő tizenkét órát”.

A hír hallatán azonnal a Reb­béhez mentek, és beszámoltak neki az állapotomról. A Rebbe azonban legyintett egyet a kezével, és azt mondta: „Túl fogja élni az orvosát”. Ezt követően pedig megáldott és gyors felépülést kívánt.

Végül túléltem a tizenkét órát, de a vastüdőben maradtam. A Rebbe megbízta a tanulótársaimat a jesivából, Kehos Weisst, Mottel Zajacot és Berel Baumgartent, hogy minden nap látogassanak meg, vigyenek kóser ételt és rakjanak rám tfilint. Amikor az orvos meglátta őket, azt mondta: „Ne törődjetek vele. Hagyjátok nyugodtan meghalni”. Ők ezt továbbadták a Rebbének, aki ugyanazt válaszolta nekik, mint apámnak és a bátyámnak: „Túl fogja élni az orvosát”. Tragikus módon éppen ez történt. Az orvos két nap múlva maga is megfertőződött, és meghalt.

Én az egész nyarat a vastüdőben töltöttem, majd szeptemberben átvittek a Welfare-szigeten (ma Rossevelt-sziget) működő kórházba, hogy ott lábadozzak. Abban az időben, amikor a Rebbe bort osztogatott az ünnepek lezárultával, mindig adott apámnak az én számomra is.

Isten segítségével végül felgyógyultam, bár több, mint két évbe telt. Eleinte még tolószékbe kényszerültem, majd járókeretet használtam. Még a tolószékben ültem, amikor apám már visszavitt a jesivába. Még az előtérben haladtunk, amikor megláttuk a Rebbét, amint az esti imára sietett a zsinagógába. Ahogy megpillantott minket, azonnal sarkon fordult, és beinvitált az irodájába.

„Az a véleményem, hogy teljes egészében fel fog gyógyulni. Reb Jechiél, nem kellene már menyasszonyt keresnie?”

„A Rebbe arra gondol, hogy már most?” – kérdeztem meglepettem. Éppen hogy csak elhagytam a kórházat, egy tolószékhez voltam kötve, és a Rebbe a házasságra biztat? – tűnődtem.

„Teljes mértékben. Na nem most rögtön, mert már nagyon későre jár, éjszaka van. De holnap reggel már mindenképpen” – mondta mosolyogva.

„De adósságaim vannak. Nemrégiben vettem egy autót, és nem tudnék eltartani egy családot” – feleltem. A Rebbe erre a következőt mondta: „Ne aggódjon. Isten két és fél milliárd ember ellátásáról gondoskodik a világon. Képes még további néhányról is gondoskodni”.

Apám erre a Rebbéhez fordult: „A Rebbe úgy érti, hogy a jelenlegi állapotában ez már aktuális?” Sohasem felejtem el, amit a Rebbe erre mondott: „Az ő állapota egyértelmű. A lánynak kell majd eldöntenie, hogy hozzá illik-e a fia, vagy sem. Tudok olyan kapcsolatokról, ahol sok minden nem egyértelmű, mert az emberek gyakran nem őszinték egymással. Az ő helyzete azonban nem szorul magyarázatra, olyan, amilyennek látszik”.

Ezután a Rebbe hozzám fordult: „Ez csak egy újabb lépés az utazása során. Ahogy Isten segített a túlélésben, úgy segíteni fog abban is, hogy megházasodjon”.

Hihetetlenül hangzik, de másnap valaki felhívta a nagyné­né­met, hogy látott valahol, és eszébe jutott egy házassági ajánlat. Ismert egy lányt, aki szintén gyermekbénulásból épült fel. Leah Lipkind volt a neve. Azóta ő a feleségem és négy gyermekünk anyja.

 

Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 51. szám – 2021. szeptember 2.

 

Megszakítás