Haszidizmus
A Ljadi-i Snéor Zálmán rabbi
letartóztatása és szabadulása
Levelek a szabadulás után
Az Álter Rebbe 5559. évben (1798-ban) összesen 53 napot töltött a cári orosz börtönben. Szabadulásának napja kiszlév 19. (november 16.) volt. A letartóztatása, a haszidizmus ellenzőinek koholt vádjai nyomán történt, melyekben azzal vádolták, hogy Oroszország ellenségét a Török császárságot támogatja, valamint hogy a haszidizmus tanaival az orosz zsidóságot a józan útról akarja letéríteni és a Cár ellen fordítani.
A Rebbék, a haszidizmus Chábád iskolájának egymást követő vezetői azonban úgy tanították, hogy az Álter Rebbe letartóztatása voltaképpen a mennyei bíróság előtt emelt vád következménye volt – éspedig azért, mert ő a chászid tanításokat intellektuális mezbe öltöztette, elvszerűen.[1] [Maga a „Chábád” név is, mely az általa alapított mozgalmat és az először általa megfogalmazott tanításokat jelöli, mozaikszó, mely a chochmá, biná és dáát („bölcsesség”, „megértés” és „tudás”) szavak helyett áll.]
Ugyanez a hang emelt kifogást a mennyei bíróság előtt az ellen is, hogy az Álter Rebbe e tanításait a zsidó tömegek közt terjesztette.
A fogságból való szabadulása tehát, amolyan jóváhagyást jelentett a mind a földi kormányzat mind pedig az Egek részéről, a haszid tanítások folytatólagos terjesztésére.
Így a Rebbe, szabadulás után több levelet is írt, meyek közül itt hármat közlünk. Az elsőt a berdicsevi Lévi Jichák rabbinak, a másodikat, melyet minden követőjének írt, míg az utolsó levél, magának a Tánjának az utolsó részében, az Igeret hákodesben (a Szent levelek gyűjteményében) jelent meg a 2-es számú levélként.
1. levél
A szabadulás csodája
A berdicsevi Lévi Jichák rabbinak írott levele[2], amelyhez
nagyon hasonló tartalmút írt a mezsibusi Báruch rabbinak is[3]:
Áldásodat fogadva áldásommal viszonzom, a tiszteletre méltó
és szeretett rabbinak és nagy tudósnak, szent mécsesnek, aki
istenfélő és szerény, „erős kalapács és igaz oszlop”, mécsese
világítson, a tiszteletnek örvendő tanítónak és mesternek, Lévi
Jichák rabbinak, és mindazoknak, akik az ő árnyékában időznek,
a „bölcsesség árnyékában”, amely örök életre ad életet, és
különösen is szeretetre méltó és apjukhoz hű fiainak, éljenek sokáig!
Az Örökkévaló indított fel arra, és emelt föl, hogy az alázatos és igaz szívűeket örömteli hírekről tudósíthassam: örüljetek, igazak, az Örökkévalóban, és dicsérjétek Istenetek nevét, mert ő csodálatos dolgokat tett veletek, hatalmas dolgokat! Igyekszem majd szóban elmondani, beszámolni arról, amit leírni lehetetlen – hogyan cselekedett az Örökkévaló e földön hatalmas csodákat, tette az Ő szent és nagy nevét csodálatosabbá és még nagyobbá, szentté és hatalmassá, különösen az uralkodó tartományaiban élő minden ember és tisztségviselő szemében; bizony az ő szemükben is oly kivételesnek és csodálatosnak tűnik ez a dolog, hogy elmondhatták: „Az Örökkévaló művelte ezeket, mert csodálatosak a mi szemünkben”. Ez a jele annak, hogy az Isten velünk van, és nincsen más hozzá fogható.
Ki vagyok én, hogy az Örökkévaló ilyen messzire vitt engem, hogy az én méltatlan személyem által legyen az Ég magasztalva és megszentelve! Világos, hogy a legádázabb csatát a Báál Sém Tov tanításai ellen vívták, tanítványai és azok tanítványai ellen. És az volt az Örökkévaló akarata, hogy kedvezéssel és kegyelemmel tekintsen ránk, éspedig a Szentföld és annak lakói érdeméért – ez állt mellettünk, támogatásunkra, és fog mellettünk állani a szükség idején mindenkor, hogy megszabadulást és menekülést hozzon, hogy megszélesítse számunkra azt, ami szűk, és kimentsen a veszedelemből, felemelje szarvunkat az Örökkévaló dicsőségében, az Úristennél, aki örökké trónol a magasságban, és örvendezik az Ő teremtésén, amennyiben így látja jónak.
Meg kell említenem, hogy az a nap, melyen az Örökkévaló kiállt értünk, az a [keddi] nap, amelyen kétszer mondatik[4]: „…hogy jó…” – azaz kiszlév 19-e, áldott emlékezetű és szent életű tanítónk[5] elhunytának nagy évfordulója; és ahogyan a Zsoltárok könyvében[6] olvassuk a verset[7]: „Megszabadult az én lelkem békességben”, mielőtt a következő versig eljutottam volna, bizony kiszabadultam békességben.
Ezennel be is fejezem levelemet békességben, a békesség Istenétől való békességgel.
Ezek a te szeretett barátod szavai, aki szüntelenül imádkozik jólétedért,
Snéur Zálmán,
az áldott emlékezetű Báruch rabbi fia
2. levél
Ügyelni a feltétel nélküli felebaráti szeretetre
Levél a chászidoknak[8]
Haszidok ne váljanak civakodások okáivá
A viszálykodások és alaptalan gyűlölködések súlyossága közismert. Ezért illő, hogy mindazok, akiket a szívükben lakó istenfélelem mozgat, és akik az Ő szava előtt tiszteletteljes félelemmel állnak, rendkívül óvatosak legyenek, nehogy – közvetve vagy közvetlenül – okai legyenek valamilyen károkozásnak, Isten őrizzen! Bizony, igen óvatosnak kell lenni, mert már [azt is] nehéz viselni, [ami eddig történt]. Lehetetlen egy levélben kifejeznem, mennyire szívből törekszem rá, hogy minden jó barátunk szívét szeretetre indítsam azon felebarátaink iránt, akik nem teljesen a mi követőink, és minden zsidó ember iránt, amint az parancsolva van nekünk.
Ezért már egy esztendővel ezelőtt, a tiszteletre méltó és áldott emlékezetű vilnai gáon[9] halála után szigorú figyelmeztetést küldtem ki minden jó barátunknak, nehogy akár egy rossz vagy sérelmes szót is ejtsenek az eltávozott bölcsről – mert az ilyesmire nincsen mentség! Most viszont, a bajok után, melyeken keresztülmentünk, megint van okunk félni attól, hogy egyesek lazábban veszik a dolgot, különösen a tömegek miatt, akik az elhunyt tiszteletre méltó és istenfélő gáon szavában megbíznak, emléke legyen áldott. Ezért most újra figyelmeztetem minden jó barátunkat, kétszeresen és sokszorosan is – a közelieket és távoliakat, akárhol legyenek is, hogy nincsen mentség arra, ha valaki szóra nyitja száját, megoldja nyelvét a Tóra tisztessége ellen, a tiszteletre méltó és istenfélő gáon ellen, akinek emléke legyen áldott. Mert bizonyosan tudjuk, hogy az elszenvedett rossz nem tőle indult ki, és egész életében soha nem származott semmilyen rossz Őtőle – Isten őrizzen.
Ugyanez a helyzet a többi bölcsekkel és Istenfélő Tóra-tudókkal –a kicsit a naggyal egyetemben, még ha nem követnek is minket. Senki se ártson nekik sehogyan sem, Isten őrizzen tőle! Se szóval, se kis vagy nagy tettel, Isten őrizzen.
Az ellenséges szóra nem az ellenségeskedés a válasz
És ha némelyek közülük szóra nyitják is szájukat, s olyat mondanak, ami nekem vagy követőinknek és jó barátainknak nincsen tetszésünkre, azaz mondjuk felelőtlenül, elsietve szólnak az olyan magasztos szentekről, mint a Báál Sém Tov vagy az ő szent tanítványairól, kiknek lelke az Édenben van – nos, még az ilyen esetben is, aki az ilyesmit hallja, vizsgálja meg lelkét, őszinte töredelemmel bánja meg minden tettét, szavát és gondolatát, melyeket nem az Örökkévalóért tett, mert ezek hozták a rosszat, hogy gonosz dolgok mondatnak az Örökkévaló szolgái ellen, akiknek követőiül tudjuk magunkat, és akiknek lába nyomán haladunk. Ezért hát miattunk szenvednek!
Ha erre emlékezünk, a szívünk megolvad attól, amit hallunk, és nem indul fel, hogy nyelvünket megoldva a szidalmazók ellen forduljon maga is, mert „mindegyikük akaratlanul cselekszik”[10], és a Mindenható bocsásson meg nekik.
Felebaráti szeretet feltételek nélkül
Még egyvalamit kívánok még, és kérek tőletek: tanítsátok a szíveteket minden Izráel gyermekeinek szeretetére, még ha nem tartoznak is testvériségünkhöz, és kedvezően ítéljetek róluk. Mert valójában minden zsidó ember testvér, és mindegyikükről ez van mondva[11]: „Fiai vagytok ti az Örökkévalónak, a ti Isteneteknek” – és „akár így van, akár úgy, gyermeknek mondatnak”[12]. Bizonyos, hogy aki gyűlöletet táplál szívében, nincsen tetszésére Atyjának a mennyben. Ezért hát, aki tudatában van a szívében lakozó istenfélelemnek, ügyeljen arra, ami írva van, azaz: „Senki se gondoljon gonosz dolgokat szívében a másikról”[13] és „amint a víz visszatükrözi az ábrázatot…”[14], és így amazok szívéből is eltávozik majd a féltékenység és a neheztelés. S a Mindenható Isten támasszon békét, testvériséget minden zsidó ember szívében, és mindegyikük békében teljesítse küldetését.
A mi Atyánk a mennyben a tanúm, hogy ezeket a szavakat a legmélyebb őszinteséggel írom, s nem a külső látszatért, sem pedig félelemből, Isten őrizzen, mert bizony a mi igazunk napvilágra került, és igazságunk tiszta, mint a nap ragyogása.
Bizonyos vagyok abban, hogy jó barátaink e néhány szavamat befogadják szívükbe, és azok közül egy sem lesz haszontalan, Isten mentsen tőle. Mindazonáltal – mert a képmutatók, akik úgy tesznek, mintha jó barátaink lennének, megsokasodtak, és úgy hiszik, azzal lesznek követőinkkel egyek, ha gonoszat szólnak azok ellen az istenfélő emberek ellen, akik nem követőink, vagy bárki más ellen – szigorú esketéssel esketem meg jó barátainkat, hogy aki gonosz szólást hall azokról a tanult és istenfélő emberekről, akik nem követőink, még ha amolyan tréfálkozásnak, ugratásnak van is szánva, kötelesnek tudja magát az ilyet nekem jelenteni levélben, hogy közölhessem, miként bánjanak el az illetővel, tartani őt távol tőlem, és hozzám az ilyen ne jöjjön. De aki engedelmeskedik szavamnak, arra jó dolgok következnek, és osztályrészük lesz sok jó áldás.
Snéur Zálmán,
az áldott emlékezetű Báruch rabbi fia
3. levél
Kicsinynek lenni az Örökkévaló közelségében
Tánjá – Igeret hákodes (2.):
„Pétervárról való hazarékezése után”
Miért „fogytak el” Jákob érdemei?
„Kicsinnyé lettem a sok kedvezéstől és minden [igazságtevésedtől].”[15]
Ezeket a szavakat Jákób mondja, mintegy bevezetőül a kérése elé, hogy az Örökkévaló szabadítsa meg őt bátyjától, Ézsautól. Bár az Örökkévaló már korábban[16] biztosította őt arról, hogy elkíséri őt és megvédi mindig, akárhová menjen, Jákóbot azért elfogta a félelem, hogy az Örökkévaló minden kedvezése folytán ő már „kicsinnyé” lett, azaz elfogyatkoztak az érdemei. Attól félt tehát, hogy esetleg olyan állapotban van, amelyben újra meg kell kérnie az Örökkévalót, hogy „ments meg…”.
Ez azt jelenti…
Rási kommentárja szerint[17] a „kicsinnyé lettem” a „minden kedvezés és igazságtevés” eredménye, azaz: „Érdemeim megfogyatkoztak a sok kedvezés miatt és amiatt, hogy igazságot tettél ügyemben”. Náchmánidész szerint ez a kommentár nem áll összhangban a „vers nyelvezetével”, azaz hogy azt mondja: „Kicsinnyé lettem”, nem pedig azt, hogy érdemei lettek volna kicsinnyé. Ez a fogyatkozás tehát inkább minőségi, mint mennyiségi.[18]
Náchmánidész tehát úgy érti[19] a „kicsinnyé lettem” fordulatot, hogy ezt jelenti: „Méltatlan vagyok rá, hogy kedvezéseidet és igazságtevésedet elfogadhassam”. Náchmánidész szerint tehát a „kicsinnyé lettem” nem az Örökkévaló „kedvezésének és igazságtevésének” eredménye, hanem annak kifejezése, hogy maga Jákob méltatlan az Örökkévaló „kedvezésének és igazságtevésének” elfogadására.
Az Álter Rebbe viszont a verset Rási kommentárja alapján magyarázza: „minden kedvezésed miatt”, ez egyszerűen azt jelenti, hogy a kedvezések miatt érzi Jákób „kicsinynek” magát. Ugyanakkor az Álter Rebbe a „kicsinnyé lettem” fordulatot úgy érti, mint ami a beszélőre vonatkozik: ő maga lett kisebbé mintegy, az Örökkévaló sok kedvezése és igazságtevése miatt. (Tehát nem csak az érdemei fogyatkoztak meg, és ezáltal lett ő maga kisebbé,[20] hanem őt magát érte közvetlenül a „kedvezések és igazságtevések” hatása.)
És bár maga az ember lett így kisebbé (nem csupán az érdemei fogyatkoztak meg), azért ez a kisebbedés bizony a „kedvezések és igazságtevések” eredménye. Ezt érti az Álter Rebbe az alatt, hogy „ez azt jelenti…”
…hogy minden egyes kedvezéssel, amit az Örökkévaló tesz az emberrel, annak egyre alázatosabbá kell lennie. Mert a cheszed [szférája, a kabbalisztikus ábrázolásban a jobb oldalon helyezkedik el, tehát ez szimbolikusan] „a jobb kéz”, és [mint azt az Írás mondja:][21] „Jobb kezével átölel engem”, ami arra az állapotra utal, midőn az Örökkévaló közelebb hozza az embert [magához], sokkal inkább, mint volt azelőtt.
A cheszed minden isteni cselekedete közelebb hozza az embert az Örökkévalóhoz.
Minél közelebb vagyunk hozzá, annál inkább válunk semmivé
És aki igazán közel [kerül] az Örökkévalóhoz, s ezzel hatalmas magasságokba emelkedik,[22] annak igazán még alázatosabbnak kell lennie, a legalacsonyabb szintig, ahogyan meg van írva:[23] „Mert messziről jelent meg nekem az Úristen.”
Ha az Örökkévaló megnyilvánul egy ember életében, a kedvezés valamilyen sajátos cselekedetével, az illetőnek úgy kell vennie a dolgot, hogy ő – az Örökkévalóhoz képest – „messzire” van, azaz alázatos távolságban tőle. A vers ezenfelül jelentheti azt is, hogy éppen önmagunkat „messzire” lévőnek tudni, ezen az úton lehet eljutni az állapotba, melyben „az Örökkévaló megjelent nekem”.
És, amint az ismert: „Őelőtte minden, ami van, olyan mintha semmi volna.”
Még a legmagasabb elképzelhető spirituális szinten levő lény is abszolúte semmi – sőt, léte sincsen –, ha az Örökkévaló jelenlétében van, azaz amikor „Őelőtte” van, mert az Örökkévaló előtt nem létezik semmi, csak Ő.
Ezért hát aki inkább van „Őelőtte”, [azaz aki közelebb van az Örökkévalóhoz,] az még inkább semmi és még inkább nem létező. Ez az önkiüresítés mint válasz az isteni kedvezésekre a szentség „jobb oldalának” szintje, és az „Ábrahám iránti cheszed” szintje, [azaz az isteni kedvezésé, melyben Ábrahámnak része volt, ahogyan a vers mondja:[24] „Hűséget adsz Jákóbnak, szeretetet Ábrahámnak”,] aki azt mondta:[25] „Por vagyok és hamu”.
Az a kedvezés, amelyet az Örökkévaló tanúsított Ábrahám iránt, arra indította őt, hogy az alázat legvégső szintjét is elérje, ami ebben az idézett versben nyer kifejezést. Ahogy a mennyei világokban „az isteni cheszed jobbkeze” akként hat a cheszed befogadóira, hogy elveszítik független identitásukat, és beolvadnak mintegy a kedvezés Szerzőjének identitásába, úgy a halandók esetében is, akik részesülnek belőle, akként hat, hogy hasonlóan alázatosak és önkiüresítők lesznek.
A [kedvezésből született alázat] jellemzője Jákóbnak is, és ezért tűnt indokoltnak előtte az Ézsaútól való félelme,[26] és nem tekintette az isteni ígéretet, amit kapott úgy, mintha az elégséges volna:[27] „Íme, veled vagyok, [és megvédelek, akárhová menj].” [Azért történt ez így,] mert Jákób úgy tekintett önmagára, mint aki teljességgel jelentéktelen az [Örökkévaló] számtalan kedvezéséhez képest, [ahogy mondta:][28] „Mert csak botommal keltem át a Jordánon, és most [elegendő a vagyonom ahhoz, hogy] két táborrá lettem”, mert önmagát teljességgel méltatlannak és alkalmatlannak találta ahhoz, hogy megmeneküljön, és így tovább. Ahogy áldott emlékezetű bölcseink mondják:[29] „[Jákób igen ügyelt arra,] nehogy a bűn miatt [elvesszen]”, mert úgy tűnt fel előtte, hogy vétkezett.
A „kicsinnyé lettem” tehát azt jelenti, hogy a kedvezések sokasága miatt, melyekben Jákób részesült, olyan kicsinynek és jelentéktelennek érezte magát, hogy attól félt, vétkezett, s vétke miatt megint szüksége van az Örökkévalóhoz könyörögni, hogy mentse meg fivérétől, Ézsautól. És bizony minden zsidó embernek követnie kellene ebben Jákób ősatya lábanyomát, alázatosabbá válva minden egyes kedvezés után, melyben az Örökkévaló részesítette őt.
[A Rebbe egyszer elmagyarázta, miért használ e levele kezdetétől az Álter Rebbe egy olyan kifejezést, melyben a cheszed szó megismétlődik: בכל חסד וחסד. (Ezt fentebb így fordítjuk: „minden egyes kedvezéssel, melyben [az Örökkévaló] részesíti az embert”.) Általánosságban két útja van az isteni kedvezésnek: a) az olyan kedvezés az egyik, amely az emberhez a teremtett világok rendje szerint jut el, és természetes módon nyilvánul meg; b) és az olyan, amely átlépi (transzcendens) a teremtett univerzum szabályait, és amelynek megnyilvánulása természetfeletti.
Ezért folytatja az Álter Rebbe ott ezzel: a) „a cheszed a jobb kéz” és ezzel is: b) „jobb karja átölel engem”. Az előbbi a legfelsőbb szefira cheszedjére utal, mely az isteni kedvezésnek egy korlátos módja, amely analóg annak az életerőnek a korlátos fokozatával, amely az emberi karba van öltözve; az utóbbi pedig az isteni kedvezés korlátlan módjára, amely analóg azzal a korlátlan mértékű életerővel, amely túllépi az egyes testrészek korlátait, és ezért mondatik róla, hogy „felölel” (mákif) vagy „átölel”.]
Másként áll a helyzet azonban [az univerzum „szent oldalához” tartozó kedvesség attribútumának tisztátalan] ellentettjével; azaz [másképpen van] Ismáéllel, [aki megszemélyesíti] a cheszed azon attribútumát, mely a klipához tartozik.
A „szentséghez tartozó cheszed” attribútumát megtestesítő Ábrahám ellenpárja Ismáél, aki a „szentségtelenséghez tartozó kedvesség” megszemélyesítője; Izsák ellenpárja pedig, aki a „szentséghez tartozó gvurá (szigorúság)” attribútumának megszemélyesítője, Ézsau, aki a „szentségtelenséghez tartozó gvurá” attribútumának megszemélyesítője.
Minél több kedvezés éri [Ismáélt és a hozzá hasonlókat], annál inkább növekednek a kevélységben, arroganciában és önelégültségben.
A zsidó embernek tehát őrizkednie kell a „klipá cheszedje” ellen, és gondoskodnia róla, hogy az Örökkévalótól kapott kedvezések az ábrahámi és jákóbi jellemvonásokat erősítsék benne, a „szentség cheszedjét”, hogy az ő válasza inkább legyen az alázat, mint a kevélység.
* * *
Alázattal kell elfordítani a haragot
Ezért tehát most súlyos közlendőm van a mi chászid közösségünk minden tagjához, tekintettel a kedvezések sokaságára:[30] „a nagy dolgokra, melyeket az Örökkévaló tett velünk”.
A cheszed (kedvezés) attribútuma gedulá (nagyság) néven is ismert, ahogy abban a versben,[31] mely előszámlálja az isteni attribútumokat, és amely így kezdődik: לך ה’ הגדולה והגבורה. A gedulá terminus az isteni kedvezés még nagyobb megnyilvánulásait jelöli valójában, mint a cheszed. Az Álter Rebbe ezért adja hozzá ezt a mondatrészt: „a nagy dolgokra, melyeket az Örökkévaló tett értünk”, ezzel jelezve a kivételes kedvezést, melyben az Örökkévaló részeltette a chászidokat az ő kiszabadulása által.
[Mindezen kedvezések eredményeként:] ragaszkodjatok a Jákób tulajdonságaihoz, [mert a zsidók így ismertek]:[32] „az Ő népének maradéka” és[33] „Izráel maradéka”; [a zsidó ember magában bírja azokat a tulajdonságokat, melyek itt „maradéknak” neveztetnek] tekintsétek magatokat mindössze maradéknak,[34] olyannak, ami tényleg fölösleges és nélkülözhető. És ne legyenek [a mi közösségünk tagjai] felfuvalkodottak felebarátaikkal szemben [azaz ellenfeleikkel szemben, akik az Álter Rebbe letartóztatását okozták]. Ne gúnyolják őket, ne tréfálkozzanak a rovásukra, Isten őrizzen. Szigorú figyelmeztetés: őrizzétek meg a békét! Ne is beszéljetek róla! Hanem [közösségünk tagjai] legyenek szívbéli alázattal, alázatos lelkülettel minden ember iránt, a „Jákób iránti igazságosság” attribútumának megfelelően,[35] alázattal,[36] „szelíd válasszal, mely elfordítja a haragot”, megzabolázott lélekkel…
És mindezek által[37] talán az Örökkévaló [békülékeny és szeretetteljes választ] támaszt fivéreik szívében, [mert][38] „miként a vizek [tükrözik] az ember arcát, [úgy mutatja meg egyik ember szíve a másikét]”.
[1] Lásd Likuté Szichot I., 74. oldal.
[2] Igrot Kodes Ádmir Házákén, New York 2012, 230–232. oldal.
[3] Igrot Kodes uo., 232. oldal.
[4] 1Mózes 1:10., 12.
[5] A mezericsi mágid, Dovber rabbi, elhunyt 1772.
[6] A Chábád Rebbéi szokásukká tették, hogy naponta mondják a Zsoltárok könyvének verseit, éspedig a hónap harminc napjának megfelelő beosztás szerint. Míg a börtönben volt, az Álter Rebbe további fejezeteit is mondta a Zsoltárok könyvének, éspedig a hét hét napjának megfelelő beosztás szerint.
[7] 55:19.
[8] Igrot Kodes uo., 235–238. oldal.
[9] Élijáhu ben Slomo Zálmán Kremer, meghalt 1797. október 9.
[10] 4Mózes 15:26.
[11] 5Mózes 14:1.
[12] Talmud, Kidusin 36a.
[13] Zchárjá 8:17.
[14] Példabeszédek 27:19.
[15] 1Mózes 32:11.
[16] Uo. 28:15.
[17] „A Sábát 32a alapján” (A lubavicsi rebbe, Menachem M. Schneerson rabbi jegyzete).
[18] „Lásd Chidusé ágádot, uo.” (A Rebbe jegyzete).
[19] „És a Brésit rábá esetében is, ennél a versnél” (A Rebbe jegyzete).
[20] „Vö. Chidusé ágádot, uo.” (A Rebbe jegyzete).
[21] Énekek éneke 2:6.
[22] Vö. Jesájáhu 7:11.
[23] Jirmijáhu 31:2.
[24] Michá 7:20. Ábrahám a cheszed attribútumának megtestesítője.
[25] 1Mózes 18:27.
[26] Uo. 32:8.
[27] Uo. 28:15.
[28] Uo. 32:11.
[29] Bráchot 4a.
[30] Zsoltárok 126:3.
[31] 1Krónikák 29:11.
[32] Jesájáhu 11:11.
[33] Jirmejáhu 6:9; 31:6.
[34] Rós hásáná 17a–b.
[35] A Rebbe MáHáRáS kommentárját az Álter Rebbe ezen rendelkezéséhez lásd Hájom jom, Menáchem Áv 10.
[36] Vö. Példabeszédek 15:14.
[37] A záró mondatot az Álter Rebbe később tette hozzá, lásd Hájom jom, uo.
[38] Vö. Példabeszédek 27:19.
