Maimonidész Misné Torá törvénykönyve – egy nap, egy fejezet

A Chábád és az EMIH rabbijainak és közösségi vezetőinek kezdeményezésére, először magyarul napi Maimonidész tanulás kezdődik.
Mose ben Maimon rabbi (1138–1204), Maimonidész, akit nevének kezdőbetűi után Rámbámnak is hívunk, egyik legkiemelkedőbb munkája a Misné Torá („a Tóra tanulása” avagy „a Tóra ismétlése”) című monumentális, 14 kötetes mű. Ez a könyv az egyetlen olyan munka, mely összefoglalja és témakörök szerint rendszerezi a zsidó élet összes törvényét, azokat a parancsolatokat is figyelembe véve, melyek a jeruzsálemi Szentélyhez kapcsolódnak ennek megfelelően majd csak a messiási időkben lesznek ismét hatályosak.
A lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi 1984-ben egy olyan kampányt indított, mely mindenkit arra buzdít, hogy napi szinten tanulmányozza a Maimonidész ezen munkáját annál is inkább, mivel a Misné Torá tanulmányozásával lehetőség nyílik az egész Tóra (írott és szóbeli) lényegének alapos és gyakorlati megismerésére.
A Rebbe három lehetséges módot is megnevezett a Misné Torá tanulmányozására, ezek közül az egyik, melynek keretében napi egy fejezetet tanulunk, így három év alatt befejezhető az ezer fejezetből álló teljes anyag.
A Maimonidész Misné Torá törvénykönyve – egy nap, egy fejezet projektben különböző előadók ismertetik az adott fejezetet magyar nyelven mindenki számára könnyedén elérhető podcast formájában, mely megtalálható lesz az összes fontos csatornán, így az Apple, a Google, a Spotify és a Youtube kínálatában.

Egy előadás minden nap kb. 15-30 perces, az előadók közt megtalálható:
– Oberlander Báruch, a Budapesti Ortodox Rabbinátus elnöke, a Vasvári Pál utcai zsinagóga rabbija;
– Davidovics Jiszráél, az izraeli Petách Tikvá egyik zsinagógájának rabbija;
– Faith Asher, a Budavári zsinagóga rabbija;
– Megyeri Jonatán, az EMIH előadója;
– Nógrádi Bálint, az EMIH előadója;
– Szabó György Menachem, az EMIH előadója;
– Kovács Jichák, az EMIH rabbinövendéke;
– Nógrádi Eli, az EMIH előadója;
– Hurwitz Mendel, az EMIH előadója;
– Morvay Yitzchak, az EMIH előadója.

Akár ha az ember spirituális kikapcsolódásra vágyik vagy csak ül az autóban, sportol esetleg házimunkát végez, aligha találhatunk tartalmasabb időtöltést a Maimonidész Misné Torá törvénykönyve – egy nap, egy fejezet meghallgatásánál, teljesítve a Tóratanulás napi gyakorlatának fontos micváját, mely segítséget nyújt a mindennapi vallásjogi kérdésekben való eligazodásban is.

Egyesülj világszerte ezrekkel, és csatlakozz a napi Rámbám-tanuló programhoz – napi kb. húsz perc ráfordítással, 3 év alatt megtanulod az egyetlen olyan könyvet, ami a zsidó vallás valamennyi törvényét tartalmazza!

Kezdés: 2020. július 19., vasárnap
Befejezés: 2023. április 20., csütörtökön

További információ: rambam@zsido.com

Megszakítás