Előszó

 

Kezetekben tartjátok az ellőttünk álló „Pilisi Szeminárium a Pesti Jesivával” anyagát. Célunk, hogy ezen intenzív, kétnapos program alatt átvegyük az itt összegyűjtött anyag nagyrészét.

Ebben a jegyzetben a Bibliából, a Talmudból, a zsidó filozófia és misztika műveiből válogattunk és fordítottunk. A fordítások egy része a héber, jiddis eredetiből erre az alkalomra készült, más részei pedig szemelvények a Zsidó Tudományok Szabadegyetemére kiadott tankönyvből: A zsidó tudományok – Fejezetek a klasszikus forrásokból, I. kötet.

Az erre a két napra tervezett program a kellemes kikapcsolódás és a szombati hangulat mellett, igencsak jelentős. Azért döntöttünk ennyire intenzív program mellett, mert csak így van lehetőség a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt arra, hogy valódi ízelítőt nyújtsunk a zsidósággal kapcsolatos alapfogalmakból, illetve aktuális témákból.

A hétvége bekapcsolódik a Zsidó Tudományok Szabadegyetemének folyamatos programjába, ezek az előadások mindenki számára érdekes és érthetők, de a Szabadegyetem hallgatóit külön kérjük a rajtuk való részvételre. Ilyenek lesznek például a Kabbala a Zsidó filozófia és a Biblia előadások amelyeket a „ZsTSz” rövidítéssel külön jelöltünk. A további színes előadásokon szóba fog kerülni az űrhajózás a zsidóság szemszögéből, a közeledő Purim ünnepe, a magyarországi zsidóság történelme. Megismerkedhetünk Az atyák bölcs tanításával, talmudi anekdotákkal, de még a hámántáska sütésébe is bele tanulhatunk.

A gyerekek számára, külön gyermekprogramot is biztosítunk – ezeken a legkisebb gyermekek is részt vehetnek. E programok a felnőtt programokkal párhuzamosan kerülnek megrendezésre. Az ő számukra összeállított programot, a mellékelt oldalon részletezzük.

Az alapos, esetleges félreértéseket, tévhiteket tisztázó tanulás érdekében nem egyetemi előadásokhoz hasonló órákat tervezünk, hanem beszélgetéseket, amiken mindenki felteheti az aktuális témába vágó kérdéseit. El szeretnénk kerülni az olyan órákat, amelyeken a társaság nagy része egyáltalán nem, vagy csak alig érti, hogy miről van szó, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az egymást követő gondolatok. Ha kérdéseitek vannak, szóljatok bátran – könnyebb azokat helyben tisztázni. Természetesen az órák után is van mód kérdések, vagy akár nem tárgyalt témák megbeszélésére, illetve a tanulás folytatására a hét szinte minden napján rendezett színes előadásokon, a Pesti Jesivában, vagy vasárnaponként a Szabadegyetem keretében.

Már ötödször kerül sor a „Pilisi Szeminárium a Pesti Jesivával” megrendezésére. Az eddigi tapasztalatokat felhasználva próbálunk ez alkalommal, mind a teljesen kezdőknek, mind a haladóknak megfelelni, és még sikeresebben kitölteni ezt a két napot. Azonban a ti segítségeteket is várjuk, és magatok számára is érdekesebbé, hatékonyabbá tudnátok tenni ezt a hétvégét, ha folyamatosan elmondanátok véleményeteket a beszélgetésekről, az anyag tartalmáról, bonyolultságáról stb., akár még az ebédről is, illetve ha kitöltitek az általunk összeállított kérdőívet.

Külön, köszönetet mondunk Dr. Klár Andrásnak, akinek anyagi segítsége nélkül e fontos tanfüzet nem valósulhatott volna meg. További köszönet illeti Friedman Sándort, anyagi támogatásáért.

Hatékony, jó tanulást kívánunk!

Köves Slomó

Megszakítás