1970-ben, amikor a Buffalo Egyetem hallgatója voltam, eljártam Noson Gurary rabbi zsi­dó misztikáról szóló előadásai­ra. Gurary rabbi elintézte, hogy néhány társammal együtt Crown Heightsban töltsünk egy hosszú hétvégét. Akkoriban tipikus asszimilált amerikai zsidó fiatal voltam, vállig érő hajjal. Így nem csoda, hogy igencsak kilógtam a Rebbét hallgató tömegből, amikor ellátogattam egy fárbrengenre. Mindenki más fekete zakóban, kalapban volt és szakállat viselt. Mély be­nyo­mást tett rám, hogy ezek az emberek dacolnak a korszellemmel, és nem hajlandóak asszimilálódni a nagy amerikai olvasztótégelyben. Egyáltalán nem ér­dekelte őket, hogy kilógnak a sor­ból.

Ez volt az az élmény, amely után beiratkoztam a morristowni jesivába. Először két hetet akartam maradni, de végül három év lett belőle. Korábban, egyetemistaként, talán tíz órát töltöttem hetente tanulással, a jesivában viszont naponta tízet. Imádtam az ott töltött idő minden egyes percét. 1973-ban lehetőségem nyílt rá, hogy személyes beszélgetésen vegyek részt a Rebbével. A találkozó előtt egy darab papírra jegyeztem le a kérdéseimet, melyek közül az egyik a házasságra vonatkozott. Mialatt várakoztam, úgy döntöttem, hogy újrafogalmazom a kérdéseimet, ezért elővettem egy másik papírdarabot. A házasságra vonatkozó kérdést azonban ezúttal elfelejtettem leírni. Amikor beléptem a Rebbéhez, ő átfutotta a kérdéseimet, majd így szólt: „Gondolt arra, hogy megházasodjon?”

„Hát, gondolkodtam rajta, de nem tudom, hogy készen állok-e” – feleltem megzavarodva.

„Mit gondolnak a dologról a szülei?” – jött a következő kérdés.

Ez a kérdés is váratlanul ért. A szüleim nem voltak vallásosak, így csodálkoztam, hogy a Rebbét érdekli a véleményük.

„Ismerve a szüleimet, úgy gondolom, hogy azt szeretnék, hogy először a megélhetésemet biztosítsam és csak utána házasodjak meg” – válaszoltam.

Ezután a Rebbe a további kérdéseimet vette górcső alá. „Azt írja, hogy vissza akar menni az egyetemre mesterdiplomát szerezni zsidó tudományokból. Miért?”

Be kell vallanom, naivan azt gondoltam, hogy egy ilyen találkozó során csak átnyújtjuk a kéréseinket a Rebbének, ő pedig rájuk bólint. A Rebbe azonban kérdéseket tett fel.

Hosszas gondolkodás után így feleltem: „Szeretném az asszimilált zsidókat visszatéríteni a gyökereikhez. Ha diplomát szerzek, akkor hitelesebbnek tartanak majd. Szerintem az egyetemen hajlandóak lesznek a jesivában tanultak nagy részét elfogadni”.

Úgy tűnt, hogy a Rebbe elfogadta az érvelésemet, mert annyit mondott, hogy érdeklődjem meg, hány kreditnek fogadnák el a jesivában tanultakat.

Ezzel véget ért a találkozó. Amikor 1976-ban a Rebbe engedélyével beiratkoztam az egyetemre, megtudtam, hogy a Beszéd és Nyelvi Rendellenességek Tanszéke nagyon sok kreditet jóváír a jesivtanulmányaimért, így ott kezdtem el tanulni. Csak évekkel később értettem meg, hogy a Rebbe éppen ebbe az irányba terelt, amikor a tanácsát kértem. Így lett belőlem gyógypedagógus, mely a hivatásommá vált és melyet negyven éve gyakorlok.

A találkozó után nem sokkal Gurary rabbi bemutatott egy lánynak, akit nyolc héttel később el is jegyeztem. Az esküvő előtt a menyasszonyommal és édesapjával ellátogattunk a Rebbéhez, és ez a találkozó felejthetetlen élménynek bizonyult.

Leendő apósom, Ruby Wolnez atletikus alkat volt. Rengete­get sportolt, de sclerosis multiplexszel (SM) diagnosztizálták. Az orvosok legfeljebb öt évet jósoltak a számára. Gittel már hónapokkal korábban írt apja betegségéről a Rebbének, aki azt javasolta, hogy ellenőriztessék le a mezuzáit és a tfilinjét. Mivel nem rendelkezett egyikkel sem, vásároltak neki. A találkozó során a Rebbe megkérdezte tőle: „Minden nap tfilinben imádkozik?” Apósom mondta, hogy igen, a Rebbe pedig megáldotta „még tíz évnyi tfilinrakással”.

Ezután a betegségéről folytattak egy tudományos igényességű beszélgetést. A Rebbe szerint apósom tüneteit más is okozhatta, mint a sclerosis. „Kérjen új diagnózist!” – ismételte el a Rebbe háromszor is.

Másfél évvel később elérhetővé vált egy újfajta vizsgálat, mely kimutatta, hogy a Rebbének volt igaza, apósom más betegségben szenved. Még tizenhat évet élt. Túlélte mindkét orvosát, akik öt évet jósoltak neki. Ezekben az években mindig a Rebbével való találkozására gondolt mosolyogva, amikor felvette a tfilinjét.

Dr. David Lazerson

Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 11. szám – 2020. november 27.

 

Megszakítás