Hádávár áser diber HáSém…

„Ne félj, szolgám, Jákob…”


„Így szól a Seregek Ura, Izrael Istene: Csapással sújtom Ámon istent Nó városában, a fáraót és Egyiptomot, isteneit és királyait, a fáraót és azokat, akik benne bíznak. Azoknak a kezébe adom őket, akik az életükre törnek, Nebukadnecár babilóniai királynak és szolgáinak a kezébe… De te ne félj, szolgám, Jákob, és ne rettegj, Izrael! Mert én hazasegítlek a messzeségből, ivadékaidat a fogság földjéről. Visszatér Jákob, és békében lesz, gondtalanul él, nem riasztja senki. Ne félj, szolgám, Jákob így szól az Örökkévaló , mert Én veled leszek! Véget vetek minden népnek, akik közé szétszórtalak, de neked nem vetek véget. Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül.” [Jeremiás (Jirmijáhu) 46:25 28.]

Jirmijáhu, Izrael egyik legnagyobb prófétája, 58 évvel az Első Szentély lerombolása előtt született a Binjámin földjén lévő Ánátotban. Tragikus sorsának fittyet hányva ostorozta kortársait, a megtérést hirdette, és élesen elítélte az egyiptomi kultúra felé kacsingató előkelőségek mesterkedéseit.
Ezt a próféciát azért választották háftárául, mert Egyiptom-ellenes kicsengése összhangban van a heti szidrával, amelyben a fáraó a tíz csapás közül az utolsó három alatt nyög, hogy utána szabadon bocsássa a zsidó népet.
A papi családból származó próféta több király uralkodása alatt folytatta tevékenységét. Felszentelése Josijáhu király uralkodása alatt történt, amikor a fiatal és ambiciózus király megtisztította az országot az apja, Menássé idejében meghonosodott pogány szokásoktól. Jirmijáhu idejében több próféta élt az országban, köztük Chuldá prófétanő, egy királyi főtisztviselő felesége is.

* * *


Jirmijáhu idézett próféciája tizenhét esztendővel Jeruzsálem eleste és az Első Szentély lerombolása után hangzott el, amikor a világuralomra törő babilóniai király Egyiptomot is sorra kerítette. Abarbanel Biblia- magyarázata szerint a fenti beszéd szerves része Jirmijáhu próféciaciklusának, amelyben az Izraelt környező népeket ostorozza, és pusztulásukat jövendöli, büntetésként a zsidó állammal szembeni ellenségeskedésük miatt. Egyiptomot szépséges, fiatal üszőnek írja le a próféta, zsoldosait pedig hízott borjaknak, akik hátat fordítanak az ellenségnek, és elmenekülnek. Don Jichak Abarbanel gúnyosan hozzáteszi, hogy a következetesen Egyiptom-ellenes próféta az egyiptomi arisztokratákra és zsoldosaikra utal, akik élvhajhász, hedonista életmódot folytatnak, s így sem lehetőségük, sem akaraterejük nem lesz elég, hogy ellenálljanak a babilóniai inváziónak.
Annak idején Egyiptom biztatta Cidkijáhut, Júda utolsó királyát, hogy lázadjon fel a babilóniai hűbéruralom ellen, és próbálja visszaszerezni országa függetlenségét. A fáraó katonai segítséget is ígért. Jirmijáhu ellenezte a kalandot, amely persze csúfos kudarcot vallott, mert a fáraó nem tartotta be ígéretét. A próféta „törékeny nádszálnak” nevezte az egyiptomiak katonai segítségét.
Amikor mindennek vége lett, Jeruzsálem elesett, a királyt pedig elfogták és megvakították, Jirmijáhu íródeákjával, Báruchhal Micpába ment Gedáljához, a babilóniai király helytartójához, aki igyekezett menteni a menthetőt. Gedálját azonban meggyilkolták, s merénylői Egyiptomba menekültek, ahová magukkal hurcolták a tragikus sorsú prófétát is. Jirmijáhu ott is megpróbált lelket önteni a kétségbeesett zsidókba, s így került sor a próféciára, amelyben Egyiptom pusztulását jövendölte, és vigasztalást is adott, mondván, az Örökkévaló megfenyíti, de nem pusztítja el népét.

* * *


Egy középkori kommentátor szerint Jirmijáhu vigaszának alapja és lényege, hogy az egész zsidó népet nem lehet kiirtani, mert mint az Ő népe lényegében azonos a Teremtő lényével. Ez volt Hoséá Hóseás ellenérve is, amikor próféciát kapott az Izraelt megsemmisítéssel fenyegető isteni harag teljesedéséről. „És akkor mit teszel nagy Neveddel?” kérdi a próféta bizalmasan a Teremtőt.
A Jeruzsálemi Talmud Táánit traktátusa frappáns hasonlattal világítja meg ezt a gondolatot: „Volt egyszer egy király, akinek gyönyörű palotája volt, amelynek kapuját egy apró kulcs nyitotta és zárta. Mondá a király: ha kiadom a kezemből a kulcsot, elvész, olyan kicsi. Láncra fűzöm tehát, vagyis egy kulcstartóra teszem. Ha elkallódik, megtalálom a láncot és rajta a kulcsot. Mondá az Örökkévaló: ha magára hagyom Izrael népét, elvész, elkallódik a népek között. Csatolom tehát Nevemet hozzá, hogy Isten népének hívják, és ez megóvja őt az elkallódástól…”
Erre mondja tehát a próféta: „Ne félj, szolgám, Jákob így szól az Örökkévaló , mert Én veled leszek [vagyis: Nevem él benned]! …neked nem vetek véget.”

* * *


Amikor Nebukadnecár ahogyan Jirmijáhu megjövendölte uralkodásának 27. évében elfoglalta Egyiptomot, Babilóniába száműzte a prófétát, aki ott is halt meg (Széder Olám). Egy másik, aggadikus változat szerint a menekült zsidók kövezték meg az egyiptomi gálutban, mert nem bírták elviselni a diaszpórában is folytatott bálványimádó praktikáik elleni prédikációit. Izrael egyik nagy és tragikus sorsú prófétája szállt sírba vele. Életének részleteivel fogunk még találkozni a könyvéből származó többi háftárá során is

Megszakítás