A szentély pusztulása

 
1. Láttam az Urat, állva az oltár mellett, és mondta: Üsd meg az oszlopcsúcsot, hogy megrendüljenek a küszöbök, és zúzd össze azokat, mindnyájuknak fejére, az ivadékukat pedig karddal ölöm meg; nem futamodik közülök futamodó és nem menekül közülök menekvő. 
 
2. Ha betörnek az alvilágba, onnan veszi el őket kezem; s ha fölszállnak az égre, onnan szállítom le őket. 
 
3. S ha elbújnak a Kármel csúcsán, onnan felkutatom és elveszem őket: s ha elrejtőznek szemeim elől a tenger fenekén, onnan rendelem a kígyót, hogy megmarja őket. 
 
4. És ha fogságba mennek ellenségeik előtt, onnan rendelem a kardot, hogy megölje őket; és rájuk vetem szememet rosszra és nem jóra. 
 
5. És az Úr, az Örökkévaló, a seregek Istene, aki megérinti a földet s megolvad és gyászba borulnak mind a rajta lakók, s fölemelkedik mint a folyam egészen és lecsillapodik, mint Egyiptomnak a folyama; 
 
6. aki megépítette az égben emeletit és boltozatát a földre alapította, aki szállította a tenger vizét és kiöntötte a föld színére – Örökkévaló az ő neve!
 
7. Nemde mint a Kúsbeliek fiai, olyanok vagytok ti nekem, Izraél fiai, úgymond az Örökkévaló; nemde Izraélt felvezettem Egyiptom országából és a filiszteusokat Kaftórból, és Arámot Kírból! 
 
8. Íme, az Úrnak az Örökkévalónak szemei fordulnak a vétkes királyság ellen, és megsemmisítem azt a föld színéről; csakhogy nem végképpen fogom megsemmisíteni Jákob házát, úgymond az Örökkévaló. 
 
9. Mert íme én megparancsolom, és szétrázom Izraél házát mind a nemzetek közé, amint a rostában ráznak és egy göröngy sem esik aljára. 
 
10. Kard által halnak meg mind a népem vétkesei, akik azt mondják: nem közelít hozzánk és nem lep meg bennünket a veszedelem. 
 
11. Ama napon föltámasztom Dávid kunyhóját, a bedőltet; lefalazom réseit, és omladékait föltámasztom, és fölépítem, mint az őskor napjaiban. 
 
12. Azért hogy elfoglalják dóm maradékát és mind a nemzeteket, melyek nevemről neveztetnek, úgymond az Örökkévaló, aki ezt megteszi. 
 
13. Íme napok jőnek, úgymond az Örökkévaló, és hozzá ér a szántó az aratóhoz, a szőlőt sajtoló a vetőmag-szóróhoz; majd csepegtetnek a hegyek mustot és mind a halmok olvadoznak. 
 
14. És visszahozom népem Izraél foglyait, s felépítenek elpusztult városokat, hogy lakják, és ültetnek szőlőket, hogy borukat igyák, kerteket csinálnak, hogy egyék gyümölcseiket. 
 
15. És elültetem őket földjükön és nem szakíttatnak többé el földjükről, melyet adtam nekik, mondja az Örökkévaló, a te Istened !

 

Megszakítás