Júda szövetséget köt Egyiptommal, Isten akarata ellenére

 

1. Oh a pártütő fiak, úgymond az Örökkévaló, hogy tanácsot tartanak, de nem tőlem valót, és szövetséget szőnek, de szellemem nélkül, azért hogy tetőzzék a vétket vétekkel;

2. akik indulnak, hogy lemenjenek Egyiptomba, de szájamat nem kérdezték meg, hogy oltalmuk legyen Fáraó oltalmában és hogy menedékük legyen Egyiptom árnyékában.

3. Lesz tehát nektek Fáraó oltalma szégyenné és a menedék Egyiptom árnyékában gyalázattá.

4. Mert Czóanban voltak nagyjai és követei Chánészbe értek.

5. Mind szégyent vallottak egy nép miatt, mely nem használ nekik; sem segítségre, sem hasznukra nincs, hanem szégyenre és gyalázatra is.

 

Egyiptom bukása örök intelemül szolgáljon

 

6. Beszéd a Délvidék állatairól. A szükség és szorongás országában, ahonnan valók nőstény és hím oroszlán, vipera és repülő kígyó, viszik a szamarak hátán vagyonukat és a tevék púpján kincseiket egy néphez, mely nem használ.

7. Egyiptom pedig hiábavalóan és semmis módon segít; azért úgy neveztem őt: dölyfösködők, veszteg-ülők.

8. Most gyere, írd föl táblára és könyvbe rójad, hogy meg legyen a végső napig mindétig örökre.

9. Mert engedetlen nép ez, hazug fiak, fiak, kik nem akarták hallani az Örökkévaló tanát:

10. akik mondták a látóknak, ne lássatok és a jósoknak, ne jósoljatok nekünk igazakat, beszéljetek nekünk hízelgéseket, jósoljatok ámításokat,

11. térjetek el az útról, hajoljatok el az ösvényből, hagyjatok békét nekünk Izrael szentjével!

 

Júdának bűnhődni kell konokságáért

 

12. Ezért így szól Izrael szentje: Mivelhogy megvetitek ezt az igét és híztatok zsarolásban és álnokságban és támaszkodtatok rá:

13. ezért olyan lesz nektek a bűn mint omladozó rés, mely kidűl egy magas falon, amelynek hirtelen, hamarjában jön a törése:

14. és összetöri, amint összetörnek egy fazekas korsót darabokra zúzva, kímélet nélkül; és nem találtatik darabjai közt cserép, hogy tüzet kaparjanak a tűzhelyről és vizet merjenek a veremből.

15. Mert így szól az Úr az Örökkévaló, Izrael szentje: Békesség és nyugalom által fogtok megsegíttetni, nyugodtságban és bizalomban lesz a ti erőtök; de ti nem akartátok,

16. hanem mondtátok nem, hanem lovon futunk – azért futni fogtok, és gyors állaton nyargalunk, ezért gyorsak lesznek üldözőitek.

17. Egyezren egynek a fenyegetése elől, ötnek a fenyegetése elől fogtok futni, amíg úgy maradtok mint a pózna a hegy csúcsán, mint a jelzászló a dombon.

 

A nép megtisztul és csodák részese lesz

 

18. És ezért vár az Örökkévaló, hogy kegyelmezzen nektek és ezért késik, hogy irgalmazzon nektek; mert a jognak Istene az Örökkévaló, boldogok, kik rá várakoznak.

19. Oh te nép, mely Cziónban, Jeruzsálemben lakik, nem fogsz sírva sírni, könyörülve fog könyörülni rajtad kiáltásod hangjára, mihelyt hallja, meghallgat téged.

20. És ad nektek az Úr szűken kenyeret és nyomorral vizet: nem vonul félre többé tanítód és szemeid látni fogják tanítódat:

21. és füleid hallani fogják a szót mögötted, mely mondja: ez az út, járjatok rajta, akár jobbra akár balra mentek.

22. És megfertőztetitek faragott képeid ezüst burkolatát és öntött képeid arany köpönyegét; elhányod mint undorító dolgot, ki veled! mondod neki.

23. És adni fog esőt vetőmagodra, amellyel beveted a földet és kenyeret, a földnek termését, és kövér és zsíros lesz; legelni fog jószágod azon napon széles réten.

24. Az ökrök és a szamarak pedig, a földnek művelői, sós abrakot fognak enni, melyet rostával és szórólapáttal szórtak.

25. És minden magas hegyen és minden emelkedett dombon patakok, víznek folyói lesznek, a nagy öldöklés napján, amikor ledőlnek a tornyok.

26. És olyan lesz a hold világa, mint a nap világa és a nap világa hétszer olyan mint a hét nappalnak világa, amely napon bekötözi az Örökkévaló népének törését és a rajta ütött sebet meggyógyítja.

27. Íme az Örökkévaló neve messziről jön, ég a haragja súlyos füstfelleggel, ajkai telvék haragvással és nyelve olyan mint az emésztő tűz;

28. és lehelete olyan mint az áradó patak, amely nyakig ér, hogy megszitálja a népeket a semmisülés szitáján és a tévesztő zabola a nemzetek állkapcsán legyen.

29. Éneketek lesz, mint az ünnep megszentelésének éjszakájában, és szívnek öröme mint azé, ki fuvola mellett megy, hogy az Örökkévaló hegyére jusson. Izrael sziklájához.

30. És hallatja az Örökkévaló fenségének hangját és karjának alászállását láttatja a harag hevében és emésztő tűznek lángjával — szélvész és zápor és jégesős kő.

31. Mert az Örökkévaló hangjától megretten Assúr, mely vesszővel ver.

32. És lesz az elrendelt vessző minden sújtása, melyet rábocsát az Örökkévaló, dobszó és hárfaszó mellett; emelt kéz harcával harcol ellene.

33. Mert elkészítve van tegnaptól fogva a tűzhely, az is a királynak van szánva, méllyé és szélessé tették a máglyáját, tűz és sok fa, az Örökkévaló fuvallatja kénpatakként gyújtja meg.

Megszakítás