2. A Szombat parancsa

A szombattal kapcsolatban a legtöbb ember számára az egyik legkevésbé egyértelmű dolog a szombati munka fogalma. Sokan úgy gondoljuk, hogy a munka valamilyen fizikai erőfeszítés, illetve a szokásos foglalkozásunk végzése. A munkának ez a meghatározása a szombat esetében nem érvényes, mivel a szombati tilalom nem annyira a tényleges, mint inkább a rituális munkára irányul. Ennek a meghatározása pedig minden olyan cselekedet, amely által az ember beleavatkozik a természetbe, és jelzi a fölötte való uralmát.

Ez azonban még nem kellőképp részletes meghatározás. Nem mondja meg nekünk konkrétan, mit tilos és mit szabad tennünk, legfeljebb a rituális munka általános filozófiáját ismerteti. Ha konkrétumokra vagyunk kíváncsiak, tovább kell kutatnunk.

Miután megkapták a Tórát, a sivatagban vándorló zsidók egyik első dolga az volt, hogy Szentély Sátrat építettek az Örökkévalónak. Ez volt az állandó jele annak, hogy az Örökkévaló jelen van köztük, miképp az Örökkévaló Maga mondotta Mózesnek[1]: „Készítsenek nekem szentélyt, hogy közöttük lakozzam!” A sátor jelezte, hogy a zsidó nép elkötelezte magát az Örökkévaló mellett.

Közvetlenül az előtt, hogy az Örökkévaló megparancsolta Mózesnek, hogy kezdjék el építeni a Sátrat, megismételte a szombat parancsolatát.[2] A Tóra azt is elmondja, hogy a Sátor megépítése előtt Mózes az egész zsidó népet összehívta, és elismételte ezt a parancsolatot.[3]

A szóbeli Tóra ezzel az utalással egy roppant fontos tanulságot nyújt nekünk a szombattal kapcsolatban. Szombaton a Sátor-építés minden munkálatával le kellett állni, még a befejezésére irányuló legcsekélyebb erőkifejtés is tiltva volt.[4]

Látjuk tehát, hogy szombaton tilalom alá esett mindenfajta munka, amely a Sátor megépítéséhez szükséges volt, mivel ha ezeknek a munkáknak bármelyike is meg lett volna engedve, akkor alkalmazható lett volna a Sátor megépítésében. Az, hogy abszolút semmiféle haladás nem volt engedélyezve, jelzi, hogy minden munka tiltva volt.

Ha tehát tudni akarjuk, hogy miféle munkák voltak tiltva szombaton, akkor csupán elemeznünk kell a Sátor építését, és megkeresni minden olyan munkát, amely ebbe a fogalomkörbe illeszthető. A szóbeli Tóra ezt teszi, és tanítása szerint a szombati munkának harminckilenc kategóriája van. Ezeket később, a következő részben tárgyaljuk meg.

Így például a Sátor megépítéséhez mindenfajta fa- és fémmunka kellett. A függönyök elkészítéséhez mindenféle textilkészítésre volt szükség. Bőrt használtak a tetejéhez, amihez bőrkikészítő műveletek kellettek. Sokféle növényi terményt használtak fel olyasmikhez, mint például a festés, és ezek mindenféle mezőgazdasági és főzési cselekvést igényeltek. Anyagot kellett beszállítani a táborba, és írásos feljegyzéseket kellett vezetni.[5] Mindezek a dolgok rituális munkát alkotnak.

A Sátor építése a zsidó népnek az Örökkévaló iránti totális elkötelezettségét jelképezte. Mint ilyen, a zsidóság minden létező készségét és mesterségbeli tudását magába foglalta. A Tóra egyértelműen kijelenti, hogy az építmény magába foglalt „minden szakmunkát”.[6]

A Sátor építésébe mindenki beleadta a maga munkáját, és pontosan ezek a munkák azok, amelyeket szombaton nem szabad folytatni.[7] Ha mélyebben megértjük a Sátor jelentőségét, akkor azt is megértjük, hogy miért választatott annak eszközéül, hogy pontosan megmutassa a szombati munka természetét.

Bölcseink arra tanítanak minket, hogy a Sátor valójában azért jött létre, hogy az egész teremtés mikrokozmosza legyen.[8] Azért épült, hogy mutassa: az ember kötelessége, hogy fölmagasztosítsa és megszentelje az egész teremtést.[9] A Sátor azt jelképezte, hogy az ember az Örökkévaló szövetségese abban, hogy a világot a végső célja felé mozdítsák. Ilyenformán a Sátor építése bizonyos értelemben párhuzamot mutat az isteni teremtéssel.[10]

A Sátor megépítésére alkalmazott harminckilencféle munka az isteni teremtés valamilyen aspektusának a tükröződése, megszűnésük tehát pontos megfelelője az Örökkévaló megpihenésének.[11]

Amikor tartózkodunk ettől a harminckilenc fajta munkától, azzal a teremtés szombatján megpihenő Örökkévaló példáját követjük.

Mivel a Tóra arra rendeltetett, hogy egy egész nép mindenkori dinamikus vezető ereje legyen, ezért szükség volt egy testületre, amelyre a Tóra értelmezését bízták. Ez a testület a Szánhedrin volt, amely több mint ezerhatszáz évig a zsidóság legfelső bírósága és törvényhozó testülete volt, és míg a római elnyomás körülbelül ezerhatszáz évvel ezelőtt föl nem oszlatta, ez a testület volt a zsidó törvény legmagasabb szintű értelmezője és törvényhozó testülete. Bizonyos mértékig a Szánhedrin feloszlatása vezetett odáig, hogy szükségessé vált a Talmud írásba foglalása.

A Szánhedrin legitimációja magából a Tórából van levezetve[12]: „Menj oda a levita papokhoz és a bíróhoz, aki lesz abban az időben, és kérdezd meg őt; és ők tudtodra adják az ítélet szavát. És te cselekedjél a szó szerint, amelyet tudtodra adnak a helyről, amelyet kiválaszt az Örökkévaló; és legyen rá gondod, hogy teljesen úgy cselekedjél, amint tanítanak.” A Tóra itt a Szánhedrinre utal.

Ezt a testületet két feladatkörrel ruházták fel. Mindenekelőtt a szóbeli Tóra őrizője és értelmezésének felelőse volt, és mint ilyen, a zsidó törvény legfelső bíróságaként működött. Másodsorban jogkörébe tartozott vallási előírások törvénybe iktatása. Mivel a testület mandátuma a Tórából származott, ezért az ilyen törvény ugyanolyan kötelező érvényű volt, mint a bibliai. Ha egyszer egy törvényt becikkelyeztek, akkor azt csak maga Szánhedrin vonhatta vissza.[13]

Az ilyen törvények meghozatalának nagyon gyakran az volt a célja, hogy megőrizzék a törvény szellemét és betűjét.[14] Az első utasítás, amelyet a Szán­hedrin kapott, így szólt: „Állítsatok sövényt a Tóra körül”.[15]

A szombatot véve például: előfordulhat, hogy valaki a szó betű szerinti értelmében tartózkodik a munka mindenfajta tiltott kategóriájától, mégis megsérti a szombat szellemét. Maga a Tóra mondja[16]: „Hat napon át végezd el munkádat, és a hetedik napon szünetelj.” A Tóra azt mondja nekünk, hogy a törvény szelleme és betűje szerint egyaránt pihennünk kell: amellett, hogy tartózkodunk a tényleges munkától, meg kell őriznünk a szombat általános légkörét.[17]

A pihenés sokféle jelentést hordoz. Egyesek számára egy megnyugtató tenisz játszmát jelent, másoknak délutáni tévénézést, megint másoknak egy jó könyv olvasása, egy festmény festése vagy egy vers megírása jelent pihenést. Ezek azonban nem illenek a szombati pihenés fogalmába. Nyilvánvaló, hogy a szombati megszorítások nem a fizikai, hanem valamiféle rituálisan értelmezett munkára irányulnak. Egyértelmű, hogy ha föl akarjuk fedni a szombat igazi jelentését, akkor mélyebbre kell hatolnunk benne. A Tóra így ír a szombatról: „Köztem és Izrael fiai közt jel az mindörökre.”[18] A szombat az Örökkévalót és a zsidó népet is magába foglalja. Ha meg akarjuk érteni a szabályait, mindkét fogalomba mélyebbre kell hatolnunk.

A szombat fogalma szoros kapcsolatban áll azzal, hogy az Örökkévaló a teremtés után megpihent. Hogy érti azt a Tóra, mikor azt mondja, hogy az Örökkévaló megpihent? Fáradt volt az Örökkévaló? Megerőltette magát? Olyan kimerítő feladat volt a Teremtés? Hogyan lehet, hogy a Tóra ilyen antropomorf, emberi tulajdonságokkal ruházza fel az Örökkévalót? Természetesen nem. Maga a Biblia mondja[19]: „Nem tudod-e, avagy nem hallottad-e: örök Isten az Örökkévaló, teremtője a föld végeinek, nem bágyad el és nem fárad el.” Az Örökkévaló nem azért pihent, mert elfáradt vagy mert túlhajtotta magát. Bölcseink úgy tanítják, hogy a világmindenség teremtése az Örökkévaló számára kevesebb erőfeszítésébe került, mint egyetlen betű kimondása.[20]

Az Örökkévaló más értelemben pihent. Akkor pihent meg, amikor abbahagyta a teremtést: amikor már nem foglalkozott többé az Általa teremtett világgal. Ennek révén bepillanthatunk abba, hogyan is értelmezi a Tóra a szombati pihenést. Szombaton olyan értelemben pihenünk, hogy nem foglalkozunk a világgal. Ezen a módon az Örökkévaló szombati pihenését utánozzuk, amikor is többé nem foglalkozott a Maga teremtette világgal. A Teremtés hat napja alatt az Örökkévaló azzal gyakorolta uralmát a mindenség fölött, hogy változtatásokat hajtott végre rajta. Szombaton „megpihent”: nem gyakorolta többé uralmát. Azzal, hogy szombaton nem gyakoroljuk a világ fölötti uralmunkat, az Örökkévalót utánozzuk.

Ezzel eljutottunk a munka fogalmának egy olyan értelmezéséhez, amely a szombat egész fogalmának értelmet ad. Ez a meghatározás így szól: Szombati vonatkozásban a munka egy olyan cselekedet, amely az emberi intellektus és ügyesség eszközeivel mutatja az ember világ fölötti uralmát.[21]

Most már ismerjüka pihenés meghatározását is:

Ez által érthetővé válik a szombati rituálét: érintetlenül kell hagynunk a természetet. Nem szabad gyakorolnunk a természet fölötti uralmunkat, és semmilyen módon nem szabad megváltoztatni a természetet. Nem szabad beleavatkoznunk a természetes folyamatokba. Minden változtatás vagy beavatkozás, bármilyen triviális vagy csekély is, a pihenés megszegése. A nehéz munka és a fizikai munka, például a szántás és az építés ebben az értelemben is munka, de a szombati munka sok olyan dolgot is magába foglal, ami semmiféle erőfeszítést nem kíván: például egy gyufaszál meggyújtását, egy rózsa leszakítását vagy egy tojás megsütését. Lehet, hogy ezekhez nem kell nagy erőkifejtés, ezzel szemben jelképezik az ember természet fölötti uralmát.

A szombat sokkal több, mint egy egyszerű „pihenőnap” a munkás hétköznapok után. A szombat jelképezi, hogy hiszünk az isteni Teremtésben. Szombaton a Teremtés folyamata teljesen leállt. Szombati pihenésünkkel az Örökkévalót utánozzuk, tehát még a természetbe történő legtriviálisabb beavatkozás is munkának és a szombat megszegésének tekintendő.

A szombatot szentnek is, áldottnak is nevezik. Ez szorosan kapcsolódik a teremtés szombatjához és a pihenés fogalmához. Így szól a negyedik parancsolat[22]: „Mert hat napon alkotta az Örökkévaló az eget és a földet, a tengert és mind, ami benne van, és megpihent a hetedik napon; azért áldotta meg az Örökkévaló a szombat napját, és megszentelte azt.”

Hogy a szombat mélyebb jelentését megértsük, előbb a teremtés szombatját kell megértenünk. Miért pihent az Örökkévaló hat nap után? Miért különített el az Örökkévaló egy napot, amikor kifejezetten abbahagyta a munkát?

Ha megvizsgáljuk a teremtésről történetét, ez még talányosabbá válik. Ahogy végigmegyünk a hat napon, látjuk, hogy mindegyik a teremtés egy magasabb szintjét hozza. Először megjelenik az élettelen anyag, utána a növények majd az állatok, s végül az ember. Arra számítanánk, hogy a hetedik napon folytatódik ez a sorozat, és valami még magasabb rendűt hoz. Ehelyett nem találunk semmit…

Erre a kérdésre a Midrás ad nekünk magyarázatot.[23] A Tóra a teremtésről szóló leírásban azt mondja[24]: „És a hetedik napon az Örökkévaló bevégezte művét.” A Midrás fölteszi a kézenfekvő kérdést: ha az Örökkévaló megpihent a hetedik napon, akkor hogyan végezhetett ugyanazon a napon? „Szombaton alkotta meg az Örökkévaló a Pihenést” – adja meg a választ a Midrás. Az Örökkévaló a végtelenben, az időtlenség és változatlanság birodalmában lakozik. Ő maga mondotta prófétájának[25]: „Én, az Örökkévaló nem változtam meg.”[26] A derű és a nyugalom tehát az Örökkévaló attribútumai. A hetedik napon a nyugalomnak és a harmóniának ezt a dimenzióját tette hozzá az Örökkévaló a világhoz. Mint ilyen, így lett a világ szent és áldott.[27] Ennélfogva tehát, a szombat az örökkévalóság napja lett. Ezen a módon a világ már osztozni tudott az Örökkévaló időtlenségében. A teremtés szombatján az Örökkévaló esszenciája ereszkedett le, bizonyos értelemben, a világra. Érdemes megjegyezni, hogy a sábát szó a sevet (lakni) szó rokona. Szombaton az Örökkévaló a „lakhelyévé” tette a világot. Ilyenformán a szombat szerves harmóniát hozott létre az Örökkévaló és a műve között. Az Örökkévaló nem változtatott többé a világmindenségen, hanem harmóniába hozta Önmagával.

Amikor az ember megtartja a szombatot, ő is osztozik az Örökkévaló örökkévalóságában. Harmóniába kerül mind az Örökkévalóval, mind a világgal. Ilyenkor az egész teremtéssel a béke állapotában van. Ez egyszersmind azt is megmagyarázza, hogy miért olyan fontos a béke fogalma a szombatban. Az egyik leggyakoribb szombati üdvözlés a Sábát Sálom „Szombati béke”, mert a szombat fő elve a béke: nemcsak ember és ember között, hanem az ember és az egész teremtés között.

Mindebből azt is jobban megérthetjük, hogy miben hasonlít a szombat az egyiptomi kivonulásra: mindkettő a szabadság jelképe.

Az ember egész héten nélkülözi a szabadságot: kötődik az anyagi világhoz, és a világ kényszereinek rabszolgája. Azáltal, hogy kenyeret vesz el a földtől, megmutathatja ugyan a természet fölötti uralmát, de valójában ez is csupán az átok része[28]: „Arcod verejtékével fogod enni kenyeredet!” Amikor az ember a természet feletti uralmát gyakorolja, egyszersmind a természet rabszolgájává is lesz. Szombaton az ember mentesül e rabszolgaság alól, harmóniában létezhet a világgal, nem kell már harcolnia vele.

Az embert egész héten vezérli a szükség, hogy uralnia kell a világot. Az embereket legtöbbször a foglalkozásuk szerint határozzuk meg. Az ember foglalkozása valójában az a mód, ahogyan a természet feletti uralmát gyakorolja, a foglalkozása azonban valamiképpen elnyomja a legelemibb emberi mivoltát. Szombaton mindez megváltozik. Minden ember király, kézben tartja a maga sorsát. Már nem a foglalkozása határozza meg, hanem a szó legteljesebb értelmében ember. Szombaton emberek lehetünk… Szombaton intenzívebb lehet a zsidóság gyakorlása. Eltávolodhatunk a világ minden más dolgától, és a Örökkévaló felé fordul. Betekint az Örökkévalóság ablakán, és érzi az Örökkévaló közelségét.

A legfontosabb szombati rituálé egy passzív cselekedeten keresztül nyilvánul meg: az ember úgy tartja meg a szombatot, hogy nem tesz. Amíg nem végez semmiféle tiltott munkát, addig teljesíti a szombat megtartásának micváját.[29] Következésképp a szombat micváját a szó szoros értelmében a nap minden másodpercében teljesíthetjük, még akkor, ha alszunk. A kívánalom mindössze annyi, hogy ne végezzünk semmiféle munkát. Ebben a vonatkozásban a szombat egyedülálló, mert lehetőséget ad az embernek, hogy egy teljes napra elmerüljön egy micvában, méghozzá minden pozitív erőkifejtés nélkül.

Bizonyos értelemben erre utal a Tóra is, amikor azt mondja[30]: „Csak szombatjaimat őrizzétek meg… hogy tudva legyen: Én, az Örökkévaló vagyok a ti megszentelőtök.” Minden más alkalommal az embernek erőfeszítéseket kell tennie, hogy különböző micvák teljesítése által ő maga tegye szentté magát, szombaton azonban nincs más teendője, mint hogy tartózkodjon a cselekvéstől – a többit elvégzi az Örökkévaló: ilyenkor Ő teszi szentté az embert.[31]

Minden nap párosíttatott – írja a Midrás – csak a szombat nem. A vasárnap párja a hétfő, a keddé a szerda, a csütörtöké a péntek, csak a szombat maradt társ nélkül. Amikor a szombat ezért panaszt emelt, az Örökkévaló közölte vele, hogy neki a zsidó nép lesz a társa.[32] Szombaton a szó legteljesebb értelmében zsidók lehetünk. A nap minden pillanata feltölthet minket a judaizmus lényegével: az Örökkévaló egyedülálló közelségével.

A zsidóság nagy reménysége a messiási kor, amellyel elkövetkezik az egyetemleges harmónia ideje. Olyan idő lesz ez, amikor az ember mind az embertársaival, mind a természettel megtanul békében élni. Vége lesz a háborúknak, az igazságtalanságnak és a kizsákmányolásnak. A Talmud[33] Jom sekulo Sábát-nak nevezi a messiási kort: a nap, amikor minden szombat lesz. A Biblia így ír[34]: „S majd ülnek, ki-ki szőlőtője alatt és fügefája alatt, és nincs, ki ijeszti.”

A Messiás eljövetele az emberiség legnagyobb forradalmának hírnöke lesz. Ez jelzi majd, hogy az ember egyszer és mindenkorra legyőzte a világon levő rosszat. A szombat ennek a forradalomnak a főpróbája. Minden szombaton lehetőségünk nyílik arra, hogy az Eljövendő világban érezzük magunkat, a messiási kor békéjében és harmóniájában. A zsidó, aki megtartja a szombatot, tudja, mi az az igazi harmónia és nyugalom, tudja, hogyan éljen vele, és hogyan emelkedjen fel általa, és mikor eljön a messiási kor, nem éri készületlenül: a szombat megtartása révén felkészült „a napra, amikor minden szombat”.

A szombat nem engedi, hogy elfelejtsük, mi életünk végső célja. Nagyon könnyű belemerülni a világ dolgaiba. A szombat szüntelenül emlékeztet minket egy magasabb valóságra.[35] A szombat megtanít a tervezésre. Mindent, amit szombaton elfogyasztunk, előre el kell készíteni. Ugyanez érvényes az Örökkévalóságra is. Az „eljövendő jutalomról” szólva azt mondja a Talmud: „Aki készül pénteken, az eszik szombaton.”[36]

 A Tóra „örök jelnek” nevezi a szombatot[37]. A Résit Chochmá írója szerint ez azt jelenti, hogy „az Örökkévalóság jele”. Szombatonként egy ujjnyira kinyílik az ajtó, és a résen át egy pillantást vethetünk az Örökkévalóság szikrájára. Érezzük az eljövendő világ felől fújó szellőt, azét a világét, amelyben minden szombat lesz. A szombat érzete a Jövő érzete, azé a jövőé, amikor az ember és az Örökkévaló harmóniája teljes lesz.[38]

Miután az ember végigolvasta a szombati munkatilalmak felsorolását, talán úgy érezheti, hogy a szombat megtartása lehetetlenül bonyolult feladat. Az igazság azonban az, hogy a szombat több, mint egy puszta szabálygyűjtemény. Ha tankönyvbe foglaljuk, akkor valóban roppant nehéznek és bonyolultnak tűnhet. Megélni azonban valójában nagyon könnyű.

Leginkább ahhoz hasonlítható, amikor kollégiumba költözik valaki. Minden egyetem ad az új hallgatók kezébe egy házirendet, amelyben minden rendelkezés és szabály megtalálható, továbbá a kurzusok felsorolása is. Ha valaki kizárólag ennek alapján próbál képet alkotni az egyetemi életről, az lehetetlenül bonyolultnak találja. Elvégre a puszta leírása is kétszáz könyvoldal! Ha azonban egyszer már ott van az ember, megtanulja élni ezt az életformát.

Ugyanez érvényes a szombatra is. Amikor könyvből tanulja a szombatot az ember, lehetetlenül nehéznek tűnik, olyasmi, mintha egy házassági kézikönyvből akarnánk megtanulni a szerelmet. A szombatot élni kell, ha meg akarjuk tapasztalni az igazi szépségeit.

---