Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán

 

A kovászos dolgok evésének tekintetében alapvető különbség van Peszách és Sávuot között. A Peszách-ünnep ideje alatt szigorúan tilos bármiféle cháméc-et enni, míg Sávuot alatt nem csupán megengedett, hanem kifejezetten kötelesség is: a sté ha-lechem, a Sávuotkor bemutatott kenyéráldozatnak kovászosnak kellett lennie (3Mózes 23:17.).

Minek tulajdonítható ez a különbség, már ami a kovászost és a nem kovászost illeti? A cháméc a fennhéjazás és gőgösség jelképe, azoknak a tulajdonságoknak, melyekből minden más negatív tulajdonság is ered.

A Peszách-ünnep alatt, amikor elhagyjuk Egyiptom spirituális fogságát, „menekülnünk” kell a cháméc elől. „Ne legyen látható” és „ne legyen található” (2Mózes 12:19., 13:7.).

Ez azonban nem vonatkozik Sávuotra, amely az Omer-számlálás, a Szfirát háomer spirituális szolgálata után következik. A Peszách-ünnep és a Sávuot ünnepe közötti héthetes időszak alatt megnemesítjük és átalakítjuk negatív tulajdonságainkat, köztük a fennhéjazást és a gőgösséget is.

Amikor befejeztük ezt a jellem nemesítést és átalakítást, spirituális állapotunk már olyanná vált, hogy a cháméc már nem megvetés tárgya, hanem felhasználható – sőt: kötelezően az – a Tóra és a micvák jobb megtartásához. Mert a büszkeségnek fontos feladata lehet ebben, pl. a nagy büszkeség nyomán semmiképpen ne csináljon semmit, amit a Tóra megtiltott, vagy igyekezzen még jobban imádkozni, szebb tfilint rakni, stb. Ahogy az Írás tanúskodik Jehosáfát királyról, hogy akkor kezdett járni Isten útjain, amikor „emelkedett a szíve” (2Krónikák 17:6.).

Megszakítás