Áj bevétele

 

1. És szólt az Örökkévaló Józsuához: Ne félj s ne rettegj; vedd magaddal az egész hadnépet, kelj föl, vonulj Áj felé. Lásd, kezedbe adtam Áj királyát meg népét s városát és országát. 

2. Tégy Ájjal és királyával, amint tettél Jerichóval és királyával; csak zsákmányát és marháját vegyétek prédául magatoknak. Helyezz el lescsapatot a város ellen annak mögötte. 

3. És fölkelt Józsua meg az összes hadnép, hogy vonuljon Áj ellen, és kiválasztott Józsua harmincezer embert, derék vitézeket, s elküldötte őket éjjel. 

4. S megparancsolta nekik, mondván: Lássátok, ti lesben álltok a város ellen, a város mögött, ne távozzatok nagyon a várostól; és legyetek mindnyájan készen. 

5. Magam pedig s az egész nép, mely velem van, közeledni fogunk a városhoz; és lészen, midőn kijönnek elénk, mint első ízben, akkor megfutamodunk előttük; 

6. majd kijönnek utánunk, míg el nem szakasztottuk őket a várostól – mert azt fogják mondani, megfutamodnak előttünk, mint első ízben – s mi megfutamodunk előttük. 

7. Ti pedig majd fölkeltek a lesből és elfoglaljátok a várost, s kezetekbe adja az Örökkévaló, a ti Istentek. 

8. És lészen, amint beveszitek a várost, gyújtsátok föl a várost tűzben, az Örökkévaló igéje szerint cselekedjetek; lássátok, megparancsoltam nektek.

9. Elküldte őket Józsua, és elmentek a leshelyre, és maradtak Bét-Él és Áj között, Ájtól nyugatra. S meghált Józsua azon éjjel a nép közepében. 

10. Józsua fölkelt kora reggel és megszámlálta a népet; s fölment ő meg Izraél vénei a nép élén Áj felé. 

11. S az egész hadnép, mely vele volt, fölment, és közeledve oda értek a várossal szemben; és táboroztak Ájtól északra – a völgy pedig közte és Áj közt. 

12. Vett mintegy ötezer embert és elhelyezte őket lescsapatnak Bét-Él és Áj között, Ájtól nyugatra. 

13. S elhelyezték a népet, az egész tábort, mely a várostól északra volt, meg végcsapatát a várostól nyugotra. És ment Józsua azon éjjel a völgy közepébe. 

14. S volt, midőn ezt látta Áj királya, siettek, korán fölkeltek és kivonultak a város emberei Izraél elébe a harcra – ő és egész népe – a kijelölt helyre a síkság előtt; de ő nem tudta, hogy lescsapat van ellene a város mögött. 

15. S megverették magukat Józsua meg egész Izraél előttük és megfutamodtak a puszta felé. 

16. Erre összegyűlt az egész nép, mely Ájban volt, hogy üldözze őket; üldözték Józsuát és elszakadtak a várostól. 

17. S nem maradt vissza senki Ájban és Bét-Élben, ki nem vonult volna ki Izraél után; nyitva hagyták a várost és üldözték Izraélt. 

18. Ekkor szólt az Örökkévaló Józsuához: Nyújtsd ki a kezedben levő lándzsát Áj felé, mert kezedbe adom. És kinyújtotta Józsua a kezében levő lándzsát a város felé. 

19. A lescsapat hamar fölkelt helyéből, s futottak, amint kinyújtotta a kezét s bementek a városba és elfoglalták; siettek és fölgyújtották a várost tűzben. 

20. Akkor megfordultak Áj emberei hátra felé s látták, íme fölszáll a város füstje ég felé, és nem volt bennük erő, hogy megfutamodjanak, se ide, se oda; a nép pedig, mely a pusztának futott volt, visszafordult az üldöző ellen. 

21. Józsua ugyanis és az egész Izraél látták, hogy elfoglalta a lescsapat a várost és hogy fölszállt a város füstje, visszatértek tehát és megverték Áj embereit. 

22. Amazok kijöttek volt eléjükbe a városból s így közepébe kerültek Izraélnek – ezek innen, azok onnan; megverték őket, úgy, hogy nem hagytak közülök sem maradót, sem menekvőt. 

23. Áj királyát pedig élve fogták el és odavezették Józsuához.

 

A város sorsa ugyanaz, mint Jerichóé

 

24. És volt, midőn Izraél végzett azzal, hogy megölje Ájnak mind a lakóit, a mezőn, a pusztában, a melyben őket üldözték, és elestek valamennyien a kard élével, míg végük lett – akkor visszatért egész Izraél Ájba és megverték azt a kard élével. 

25. Voltak pedig mind az aznap elesettek, férfitól nőig, tizenkétezren – Ájnak emberei mind. 

26. Józsua pedig nem húzta vissza kezét, melyet kinyújtott a lándzsával, míg el nem pusztította Áj minden lakóit. 

27. Csupán a barmot és ama városnak zsákmányát vette prédául magának Izraél, az Örökkévaló igéje szerint, melyet parancsolt Józsuának. 

28. És elégette Józsua Ájt és tette örök rommá, pusztasággá, mind e mai napig. 

29. Áj királyát pedig felakasztatta a fára estidejéig; s naplementekor parancsolta Józsua s levették hulláját a fáról, és dobták a város kapujának bejárata elé és fölhánytak rája nagy kőhalmazt, mind e mai napig.

 

Oltár és a tan felolvasása az Ébál hegyén

 

30. Akkor épített Józsua oltárt az Örökkévalónak, Izraél Istenének, Ébál hegyén. 

31. Miként megparancsolta Mózes, az Örökkévaló szolgája Izraél fiainak, amint írva van Mózes tanának könyvében: oltárt, ép kövekből, melyekre nem emeltek vasat – és hoztak rajta égőáldozatokat az Örökkévalónak és vágtak békeáldozatokat. 

32. És ráírta ott a kövekre Mózes tanának másolatát, amelyet irt Izraél fiai elé. 

33. Egész Izraél pedig, vénei, felügyelői és bírái álltak innen is, onnan is a ládánál, szemben a levita papokkal az Örökkévaló ládájának vivőivel, mind jövevény, mind honos: egyik fele a Gerizzím hegy irányában, másik fele az Ébál hegy irányában – amint megparancsolta Mózes, az Örökkévaló szolgája, hogy először áldják meg a népet, Izraélt. 

34. Aztán fölolvasta mind a tan igéit: az áldást és az átkot, egészen amint írva van a tan könyvében;

35. nem volt ige mindabból, amit parancsolt Mózes, melyet Józsua föl nem olvasott volna Izraél egész gyülekezete, meg az asszonyok és a gyermekek, meg a köztük járó jövevény előtt.

 

Megszakítás