Velem és a Rebbével történt

1936-ban születtem az ukrajnai Dnyepropetrovszkban (korábban: Jekatyerinoszláv), a Lubavicsi Rebbe édesapjának, Lévi Jicchák rabbinak a szülővárosá­ban. Sajnos sohasem találkoztam vele, mert még csak három éves voltam, amikor letartóztatták és Kazahsztánba száműzték. A szovjet hatóságok azért ül­dözték, mert Tórát tanított a zsi­dóknak.

A második világháború után édesanyámmal egy németorszá­gi menekülttáborba szöktünk. Apám a Vörös Hadsereg tagjaként esett el a fronton. Tíz éves koromban egy Angliában élő ro­konukhoz költöztem, és a gatesheadi­, valamint a manchesteri jesivában tanultam. Ezt köve­tően kitanultam az ékszerész szak­mát és Londonban telepedtem le. Bár vallásos életet éltem, erős hiányérzetem volt. Chászid filozófiát kezdtem tanulni egy lubavicsi rabbival, aki sokat mesélt a Rebbéről is.

1962-ben egy szervezett csoport tagjaként New Yorkba utaztam, hogy a Rebbével találkozhassam. Ez volt az első alkalom, hogy személyesen láthattam a Rebbét, és rögtön azt éreztem, hogy ez a fajta kapcsolat hiányzott eddig az életemből.

Egy másik találkozónk során így fordult hozzám: „Vigyen magával innen fizikai és szellemi útravalót is!”. Én ezt válaszoltam: „Én inkább a Rebbét vinném magammal!”. Mire a Rebbe: „Ha spiritualitást visz magával innen, az olyan, mintha engem is magával vinne. Ha pedig magával visz engem, akkor használjon jó dolgokra!”.

Valamivel később, egy New York-i utam során elfogadtam egy manhattani cég megbízását, és ékszereket kezdtem tervezni a számukra. Egy idő múlva azt éreztem, hogy túl sok energiát fordítok a pénzkeresésre. Ezért, amikor ismét ellátogattam a Rebbéhez, nekiadtam az összes pénzt. A Rebbe elmosolyodott, majd kivett egy százdollárost a kötegből és így szólt: „Mivel ez a pénz az enyém, azt teszek vele, amit csak akarok. Azt kérem, hogy a következő módon költse el: mivel egyébként is szokása ajándékot vinni a feleségnek, most is tegye ezt. A visszajáróból pedig vegyen zsidó témájú könyveket a gyerekeknek”.

A feleségemmel kapcsolatban két drámai történetet is szeretnék megosztani. 1962-ben erős hasi fájdalomra panaszkodott. A vizsgálat kiderítette, hogy epeköve van. Az orvosok operációt sürgettek. Azt mondták, ha valaki mást javasolna, ne higgyek neki. Így tehát előjegyezték a műtétre. A feleségem elég ideges volt, ezért levélben kérte a Rebbe áldását a beavatkozáshoz. Válasz azonban nem érkezett.

Közben kiderült, hogy az a kóser gyermekmegőrző, ahová a gyerekeinket vittük volna az operáció és a lábadozás idejére, tele volt, ezért el kellett halasztani a műtétet. A Rebbe levele pedig éppen ekkor érkezett meg. „Mivel várakozási idő előzi meg az operációt, ajánlatos lenne kipróbálni egy diétát, hátha ezáltal feleslegessé válik a beavatkozás. A diéta kipróbálása után pedig ismét konzultálni kellene az orvosokkal, hátha megváltozik a véleményük a műtéttel kapcsolatban. Sok olyan esetet ismerek, ahol az előírt diéta megfelelő eredményre vezetett”.

A feleségem természetesen kipróbálta a gyümölcsökből és gyümölcslevekből álló diétát, és megszűntek a panaszai. Az operációt végül nem kellett elvégezni.

1965-ben a feleségem nagyon rosszul lett. Mentőt kellett hozzá hívni. A kórházban jobban lett, és néhány nap múlva haza is engedték. Mivel a szombatot bent töltötte, egy barátomnál vendégeskedtünk. Amikor hazaértem, egy levél várt a Rebbétől. Nem hívtam korábban a Rebbét, hogy az áldását kérjem a feleségem gyógyulása érdekében, ezért igencsak meglepett, ami a levélben állt: „Amikor e sorokat olvassa, reményeim szerint az, aki isteni áldásra szorul az egészsége miatt, már meggyógyult. Ez esetben fontos, hogy mindent megtegyenek, amit a természetes felépülés megkíván, egy orvos irányítása és felügyelete alatt, ami lehetővé teszi Isten áldásának fogadását, ahogy írva van (5Mózes 15:10.): „És Isten megáld mindenben, amit teszel”.

Éppen akkor kaptam a hírt, hogy a feleségem jobban lett és hazajöhet a kórházból. Azon ámul­tam el a leginkább, hogy a Rebbe még azelőtt adta fel New York­ban a levelet, hogy a feleségem rosszul lett volna. Huszonöt nappal korábban ütötték rá a pe­csétet. Honnan tudta a Rebbe előre, hogy mi fog történni?

Hirschel Pekkar