Nehezen kezelhető gyerek voltam. Semmihez sem volt türelmem, gondjaim voltak a tekintélytisztelettel és elég sok fej­fájást okoztam a tanáraimnak a lubavicsi jesivában, ahol ta­nultam. Ők bölcsen viszonyultak hozzám és a pszichológia módszereit alkalmazva igyekeztek jobb belátásra bírni. Próbálkozásaikat nem koronázta teljes siker. Tizenegy éves koromban például a fejembe vettem, hogy lefényképezem a Rebbét.

Abban az időben – 1958-ban járunk – még nagyon kevés fotó volt forgalomban a Rebbéről, mert idegenkedett a fotózástól. Legfeljebb olyan képeink voltak róla, melyeket az általa vezetett esküvőkön készítettek. Én azonban elhatároztam, hogy lefotózom a Kodak Instamatic fényképezőgépemmel.

Kodak Instamatic Wikipédia

Egy esküvő után az irodájába vezető lépcsőnél vártam, hogy megjelenjen. Ahogy megpillantottam, elkattintottam a gépet. A vaku elvakította, én pedig gyor­san befutottam a szomszédos terembe, és nagyon boldog vol­tam, hogy sikerrel jártam. A Reb­be azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Ahelyett, hogy az irodájába ment volna, sarkon fordult és utánam jött. Egy pillanat múlva előttem állt, én pedig nem tagadhattam le semmit, hiszen a fényképezőgép ott lógott a nyakamban.

„Ki a tanárod?” – kérdezte jiddisül. Miután elmondtam, így folytatta: „Elégedett veled a tanárod?” Én úgy gondoltam, hogy igen, de nem akartam beképzeltnek tűnni, ezért nem szóltam semmit. „Az egész haszidizmus csak a fotózást jelenti neked?” Erre sem tudtam felelni. Éppen akkor vette észre a tanárom, Mendel Tenenbaum rabbi, hogy megint belekeveredtem valamibe, mert sehol nem talált. Ahogy megjelent, a Rebbe azt mondta neki: „Kérdezze ki! Ha jól felel, minden rendben. Ha azonban nem, vegye el a fényképezőgépét”.

Ahogy a Rebbe elment, Tenenbaum rabbi elkérte a gépemet. Én vitatkozni kezdtem, hi­szen a Rebbe azt mondta, hogy csak akkor vegye el, ha nem tudok felelni a kérdésekre. Tenenbaum rabbit azonban ez nem érdekelte. Másnap behívott az irodájába, és kikérdezett az aktuális talmudi szakaszból, amit tanultunk. Mivel jól feleltem, visszaadta a gépemet.

Előhívattam a képet, ami meglehetősen jól sikerült. Másolatokat készítettem, melyeket eladtam a környéken lakó ha­szi­doknak.

Egy évvel később, a bár mic­vám előtt a szüleim személyes találkozóra vittek a Rebbéhez. A beszélgetés során a Rebbe megkérdezte, hogy miről akarok beszélni az ünnepségen. Elmondtam, hogy a hagyományoknak megfelelően egy haszid értekezést fogok előadni és egy mély elemzést valamilyen vallási törvénnyel kapcsolatban. „És melyik törvényt választottad ki?” – kérdezte a Rebbe. Mondtam, hogy a tanárom, Yitschok Ushpal rabbi tanácsára arról fogok beszélni, hogy a fejre és a kézre való tfilinek egy parancsolat két részét képezik vagy két különálló micváról van szó.

„Miért olyan fontos ez a kérdés?” – érdeklődött a Rebbe. Elmondtam, hogy ha ez egy micva, akkor egy félkezű ember nem tarthatja be ezt a parancsolatot, hiszen egy micvát nem lehet csak félig elvégezni. Ha azonban két különálló parancsolatról van szó, akkor a fejre való tfilin micváját teljesítheti.

„Na de mi van akkor, ha a feje hiányzik?” – tudakolta a Rebbe. Ezen igencsak meglepődtem. Nem tudtam eldönteni, hogy a Rebbe komolyan beszél-e vagy csak a reakciómra kíváncsi. „Az nem lehetséges” – feleltem. A Rebbe megismételte a kérdését. „Az nem lehetséges” – feleltem újra. Ő azonban harmadszorra is feltette a kérdést. „Az nem lehetséges” – mondtam ismét.

A Rebbe ekkor elmosolyodott, majd megkérdezte, hogy van-e saját pénzem. Nem mertem bevallani, hogy egy kisebb vagyont kerestem azzal, hogy a róla készített fényképet árultam. Azt mondtam, hogy van némi megtakarításom, mert nyaranta segítek apám nyomdájában.

A Rebbe nem firtatta tovább az anyagi helyzetemet, de arra kért, hogy adakozzak a bár micvám napján, a reggeli és a délutáni ima után is. Nyilván tisztában volt vele, hogy milyen üzletet csináltam a fényképéből, és arról is, hogy a barátaim is ezt árulták, jutalék fejében. Gondolom ezért kérdezett rá a pénzre, hiszen az ő figyelmét nem kerülte el semmi. Mindenre és mindenkire odafigyelt.

Gershon Schusterman rabbi

 

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 9. szám – 2021. november 4.

 

Megszakítás