„Menj és mondd meg ennek a népnek”
1. Uzzíjáhú király halála évében láttam az Urat, ülve magas és emelkedett trónon, szegélyei pedig betöltik a templomot.
2. Szeráfok állnak felette, hat-hat szárnya mindegyiknek, kettővel befödi arcát, kettővel befödi lábait és kettővel repül.
3. És szólt egyik a másiknak és mondta: Szent, szent, szent az Örökkévaló, a seregek ura, tele az egész föld az ő dicsőségével.
4. És meginogtak a küszöbök gerendái a szólónak hangjától, a ház pedig megtelt füsttel.
5. Ekkor mondtam: Jaj nekem, mert elvesztem, mert tisztátalan ajkú férfiú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom, mert a királyt, az Örökkévalót, a seregek urát látták szemeim.
6. És repült hozzám egy a szeráfok közül, kezében pedig parázs; fogóval vette az oltárról.
7. Megérintette számat és mondta: Íme, ez hozzá ért az ajkaidhoz, és eltávozik bűnöd s vétked; engesztelve van.
8. És hallottam az Úrnak szavát, amint mondja: Kit küldjek és ki megy el nekünk? Mondtam: Itt vagyok én, küldj engem.
9. És mondta: Menj és mondd meg ennek a népnek: hallva halljátok, s ne értsétek, látva lássátok, s ne tudjátok!
10. Kövérítsd meg a nép szívét és füleit nehezítsd meg és szemeit tapaszd be, hogy ne lásson szemeivel, füleivel ne halljon és szíve ne értsen, hogy megtérjen és meggyógyuljon.
11. Mondtam: Meddig, Uram? És mondta: Míg pusztán nem állnak városok lakó nélkül, és házak ember nélkül, és a föld sivataggá nem pusztul.
12. És eltávolítja az Örökkévaló az embert, és nagy lesz az elhagyottság az ország közepében.
13. És marad még benne tizedrész; újra pusztulássá lesz, mint a tölgyfa és a terebinthus, amelyekből vágáskor törzsök marad – szent magzat az ő törzsöke.
