Ezen a héten olvassuk fel – többek között – a Tóra Mátot nevű hetiszakaszát. A máte egyszerre jelent törzset és ágat, és utóbbi jelentés híven kifejezi, hogy a zsidó nép fáját a a különböző törzsek ágainak az egysége alkotja. A nép törzseinek azonban – csak úgy, mint az egyes ágaknak – van egy másik elnevezés is a Tórában. Ez a sevet.
Fentiek alapján felvetődik a kérdés: ha mind a máte, mind a sevet az egyes zsidó törzseket, illetve ágat jelenti, akkor vajon miben különbözik a két szó jelentése?
A haszid tanítások szerint a sevet azt a fiatal és vékony gallyat jelenti, ami még friss, puha és hajlékony. A máte ezzel szemben azt a kemény ágat jelenti, ami a fáról már letört, más szóval a forrásától elszakadt.
Az élet első fázisa a sevet. Ez azt az időszakot jeleníti meg, mikor a lélek még csak éppen hogy leereszkedett ebbe a világba, ám az még közvetlen kapcsolatban van isteni gyökerével. Ekkor még az ág élettel teli. Ha az egész zsidó népre kivetítve értelmezzük, akkor ez a történelmi zsidó nép őskorát jelenti, mikor a Szentély még állt Jeruzsálemben.
A második fázis a máte, ekkor az ág már elszakadt a fától, vagy analógiánkban: a lélek már a világ kaotikus nyomásának kitéve él. Megint csak madártávlatból, a zsidó nép máte fázisa az, mikor a Szentélyt már lerombolták, a zsidók pedig szétszórattatásba kerültek a világban.
Az élet egyik paradoxona, hogy a második fázisban érjük el erőnk teljét. Továbbra is vágyakozunk rá, hogy ismét forrásunkhoz kapcsolódva éljünk, s tudjuk hogy a harmadik Szentély felépültével ez meg is fog valósulni. Másfelől azonban azzal is tisztában vagyunk, hogy valójában éppen az a tény, hogy isteni forrásunktól el vagyunk vágva, az, ami erősebbé tesz minket, s ami a puha, hajlékony gallyból erős, szilárd botot farag. Éppen ebben fogalmazódik meg hetiszakaszunk legfontosabb üzenete is: a nehézségek és kihívások tesznek erősebbé és segítenek minket a vágyott jövő megteremtésében.
Kovács Jichak rabbinövendék cikke Tali Loewenthal írása nyomán.
