40. A Náchém elmondása a tisá beávot követő étkezés utáni áldásokban
Kérdés: Mint ahogy azt korábban többször is említettük, a néme-tek által hozott rendelkezések között szerepelt az is, hogy a gettó-nak minden nap és minden éjjel egy meghatározott számú rabszol-gamunkást kellett a németek rendelkezésére bocsátania.
Az 5702-ik év tisá beávjának előestéjén – 1942. július 22-én – összegyűltünk a Nahumovics család otthonában, a Vitena utca 7-ben, hogy máárivot imádkozzunk az Échá tekercsének felolvasása és a lerombolt Szentély megsiratása előtt. Ez alkalommal azonban nem csupán a Szentélyt sirattuk, de sirattuk Litvánia szent zsidóit, Tóra-géniuszait, egyszerű és tiszta zsidóit, akiket mind lemészárol-tak. Ne feledkezzék meg róluk Isten, ahogy a többi igazról sem, amikor elégtételt vesz mártírhalált halt szolgáinak kiontott véréért!
A Kinot, a tisá beáv-i imádságok kellős közepén berontottak a lakásba a németek és rémisztően kiáltozva megragadták az egy-begyűlteket, és elhajszoltak minket kényszermunkára, sűrű szitkok között szemünkre hányva, hogy az Arbeitsamt (Munkahivatal) nem állított elő elég zsidót az éjjeli műszakhoz. Amikor rájöttek, hogy az összegyűlt zsidók a zsidó pusztulást siratták, káromolni kezdték Is-tent és gúnyolni a zsidókat: „Mit sírtok? Miben reménykedtek? Számotokra már nincs semmi remény! Sosem szabadultok ki a ke-zünk közül!” Ütlegelni kezdtek, majd kikergettek az utcára, és mindnyájunkat, fiatalokat és öregeket, kivittek a repülőtérre.
A repülőtéren aztán egész éjjel megerőltető munkát végeztet-tek velünk, s közben egyetlen percnyi pihenőt sem engedélyeztek számunkra. Magunkban persze mindnyájan tovább sirattuk a zsidó népet, amelyet ilyen kérlelhetetlen ellenség igázott le.
Olyan nehéz volt a munka, hogy csak abban reménykedtünk, hogy hajnalban majd levált minket a nappali műszak. Ám reménye-ink meghiúsultak, amikor nem engedtek vissza a gettóba, hanem arra kényszeríttettek, hogy az egész másnapot is végigrobotoljuk. Azokat, akik nem voltak elég erősek, szörnyűségesen kegyetlen verésben részesítették a németek. Egész álló nap, az éjszaka leszálltáig dolgoztattak minket egyetlen percnyi pihenő nélkül. A nap előrehaladtával egyre több zsidó eszméletét vesztve rogyott a földre, a német munkafelügyelőktől elszenvedett durva ütlegek sem tudták talpra állítani és további munkára ösztökélni őket.
Persze a szakadatlan munka és az ütlegek lehetetlenné tették a tisá beáv-i böjtöt. Így, amikor a németek kiosztották a kis darabka kenyereket és a jusznek-et, azaz a fekete levest, gondom volt rá, hogy mindenki egyen, függetlenül attól, hogy aznap böjtölni kellett volna. Ekkor megkérdezték tőlem, hogy el kell-e mondani a Náchém imádságot az étkezés utáni Birkát hámázon áldások el-mondásakor.
Válasz: Mivel a legtöbb kodifikátor egyetért abban, hogy a Náchém-ot el kell mondani minden tisá beáv-i étkezést követően, úgy rendelkeztem, hogy a rabszolgamunkásoknak el kell mondani a Náchém-ot, miután elmondták az étkezés utáni áldásokat.
