A békével bíztató hamis próféták ellen

 

1. Jehójákim, Jósijáhú fia, Jehúda királya uralkodásának kezdetén lett ez az ige Jirmejáhúhoz az Örökkévalótól, mondván:

2. Így szólt hozzám az Örökkévaló: készíts magadnak köteleket és igarudakat és tedd azokat nyakadra.

3. És küldd el azokat Edóm királyához és Móáb királyához és Ammón fiainak királyához és Czór királyához és Czídón királyához azon követek által, akik eljöttek Jeruzsálembe, Czidkíjáhúhoz, Jehuda királyához.

4. És hagyd meg nekik uraik számára, mondván: Így szól az Örökkévaló, a seregek ura, Izrael Istene, így szóljatok uraitokhoz:

5. Én alkottam a földet, az embert és az állatot, amely a föld színén van, nagy erőmmel és kinyújtott karommal és adom azt annak, akinek adni helyesnek tetszik szemeimben.

6. Most pedig adtam én mindez országokat Nebúkadnecczárnak, Bábel királyának, az én szolgámnak kezébe, és a mező vadját is nekiadtam, hogy őt szolgálja.

7. És szolgálni fogják őt mind a nemzetek, meg fiát és fiának fiát, míg megjön az ő országának is az ideje és alávetik őt számos nemzetek és nagy királyok.

8. És lesz azon nemzet és királyság, mely nem szolgálja Nebúkadnecczárt, Bábel királyát és mely nem teszi nyakát Bábel királyának jármába – a karddal, az éhséggel és a dögvésszel fogom megbüntetni azt a nemzetet, úgymond az Örökkévaló, míg végképen kezébe nem adtam.

9. Ti tehát ne hallgassatok prófétáitokra, jósaitokra és álmaitokra és kuruzslóitokra és varázslóitokra, akik szólnak hozzátok, mondván: nem fogjátok szolgálni Bábel királyát.

10. Mert hazugságot prórétálnak nektek, azért hogy eltávolítsanak benneteket földetekről és eltaszítsalak benneteket és elvesszetek.

11. Azon nemzet pedig, mely Bábel királyának jármába viszi nyakát, hogy őt szolgálja, meghagyom azt a földjén, úgymond az Örökkévaló, hogy művelje és rajta lakozzék.

12. Czidkijáhúhoz, Jehúda királyához pedig beszéltem mind e szavak szerint, mondván: Vigyétek nyakatokat Bábel királyának jármába, szolgáljátok őt és népét, hogy éljetek.

13. Miért halnátok meg, te és néped, a kard, éhség és a dögvész által, amint kimondta az Örökkévaló azon nemzet felől, amely nem szolgálja Bábel királyát?

14. És ne hallgassatok azon próféták szavaira, akik szólnak hozzátok, mondván: nem fogjátok szolgálni Bábel királyát, mert hazugságot prófétálnak ők nektek.

15. Mert nem küldtem őket, úgymond az Örökkévaló, és ők nevemben hazugul prófétálnak, azért hogy eltaszítsalak benneteket és elvesszetek ti meg a próféták, kik nektek prófétálnak.

16. A papokhoz pedig és ez egész néphez beszéltem, mondván: Így szól az Örökkévaló: ne hallgassatok prófétáitok szavaira, akik prófétálnak nektek, mondván: íme az Örökkévaló házának edényei visszahozatnak Bábelből, most nemsokára, mert hazugságot prófétálnak öli nektek.

17. Ne hallgassatok rájuk, szolgáljátok Bábel királyát, hogy éljetek; miért legyen ez a város rommá?

18. És ha próféták ők és ha van náluk az Örökkévaló igéje, kérleljék csak meg az Örökkévalót, a seregek urát, hogy Bábelbe ne jussanak az edények, melyek megmaradtak az Örökkévaló házában és Jehúda királyának házában és Jeruzsálemben.

19. Mert így szól az Örökkévaló, a seregek ura az oszlopokról és a tengerről és a talapzatokról és a többi edényekről, amelyek megmaradtak a városban,

20. melyeket el nem vett Nebúkadnecczár, Bábel királya, midőn számkivetésbe vitte Jekhonját, Jehójákim fiát, Jehúda királyát, Jeruzsálemből Bábelbe, meg mind a Jehúda és Jeruzsálem nemeseit –

21. mert így szól az Örökkévaló, a seregek ura, Izrael Istene, azon edényekről, amelyek megmaradtak az Örökkévaló házában és Jehúda királya házában és Jeruzsálemben:

22. Bábelbe fognak vitetni és ott lesznek azon napig, hogy rájuk gondolok, úgymond az Örökkévaló, és felviszem és visszahozom e helyre.

Megszakítás