1. A karmesternek, Jedútúnnak. Zsoltár Dávidtól.
2. Azt mondtam: Hadd őrzöm meg útjaimat, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; hadd őrzöm meg szájamnak zaboláját, ameddig a gonosz előttem van!
3. Elnémultam csendességgel, hallgattam a jónak híján és fájdalmam megza-varodott;
4. hevűlt a szívem belsőmben, tűnődésemben tűz égett, kimondtam nyelvemmel:
5. Tudasd velem, Örökkévaló, végemet, és napjaim mértékét, mennyi az! Hadd tudjam, mi mulandó vagyok.
6. Íme, arasznyira szabtad napjaimat, s földi létem olyan előtted, mint a semmi. Bizony, csupán lehelet minden ember, ki fennáll. Széla.
7. Bizony, mint árnykép jár-kél a férfi, bizony, hiábavalóságért zajonganak, fölhalmoz s nem tudja, ki gyűjti be.
8. Most pedig mit remélek, Örökkévaló, várakozásom te benned van!
9. Mind a bűneimtől ments meg engem, aljasnak gyalázatává ne tégy!
10. Elnémultam, nem nyitom meg számat, mert te eselekedted.
11. Vedd le rólam csapásodat, kezed támadásától elfogytam én!
12. Büntetésekkel bűnért fenyítotted a férfit, szétfolyattad, mint a moly, gyönyörűségét: bizony, lehelet minden ember! Széla.
13. Halljad meg imámat, Örökkévaló, fohászkodásomra figyelj, könnyemtől ne fordulj el; mert jövevény vagyok nálad, zsellér, mint őseim mind.
14. Tekints el tőlem, hogy erősödhessem, mielőtt elmegyek és nem vagyok.
