Egyidejűleg az amerikai külképviselet irodája is kapott az ismeretlen anyagból.

 

Fehér port tartalmazó borítékot küldtek Berlinben az izraeli és amerikai nagykövetség számára – közölte kedden a The Jewish Telegraphic Agency.

Az illetékes hatóságok közleménye szerint a por nem okozott kárt, és jelenleg a feladó után kutatnak. Az eddigi információk alapján nem kizárt, hogy a mostani eset összefüggésben állhat azokkal a korábbi levelekkel, melyeket a múlt hónap végén küldtek az izraeli külképviseletnek. Az ügyben mindeddig egyik nagykövetség sem szólalt meg.

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, egy kormányzati jelentések alapján Németországban durván megnőtt az antiszemita támadások száma, és a tavalyi adatokhoz képest az elmúlt félévben 10 százalékkal több esetet regisztráltak. Összesen 401 antiszemita indíttatású bűncselekményt regisztráltak idén január és június között a nyugat-európai államban.

 

zsido.com

Megszakítás