Az EMIH részt vesz a Transznacionális Együttműködések programban. A projekt céljáról és eddigi eredményeiről Leichter Lillával, a projekt koordinátorával beszélgettünk.

 

Mi ennek a projektnek a célja?

A program célja, hogy lehetőséget adjunk az állami szociális szférában dolgozó szakembereknek, karitatív tevékenységet végző egyházaknak és civil egyesületeknek a párbeszédre, tapasztalatcserére és akár későbbi együttműködések megalapozására is.

Ma Magyarországon a társadalmi gondoskodás körébe tartozó feladatokat nem kizárólag az állam látja el, hanem részt vállalnak benne a fent említett egyházi és civil szervezetek is. Az okok firtatása nélkül azt mindenki, aki ma itt él, érzékelheti, hogy nagyon sok helyen szükség van kisebb-nagyobb segítségre, ugyanakkor a hagyományos módszerekkel és bevett gyakorlatokkal nem feltétlenül könnyű sikert elérni. A program során tehát kettős célt tűztünk ki magunk elé: egyrészt szeretnénk megteremteni a párhuzamos működés helyett a kooperáció és kapcsolatteremtés lehetőségét a szervezetek között, másrészt ismereteiket, módszertani arzenáljukat bővíteni, ezáltal a hatékonyabb munkavégzésben is segíteni őket.

Milyen konkrét feladatokat végeztetek el eddig?

2018-ban megtörtént a kapcsolatfelvétel és az együttműködés kereteinek meghatározása négy külföldi partnerszervezettel (Lengyelország, Szlovákia, Ukrajna, Románia), tartottunk három sikeres workshop-ot az önkéntesség és adománygyűjtés témájában, folyamatosan dolgozunk a tapasztalataink tanulmánnyá formálásán és lázasan készülünk az év során még várható programjainkra, melyek között újabb workshop-ok és szakmai utak szervezése is szerepel. Kutatóink fáradhatatlanul dolgoznak egy átfogó tanulmány elkészítésén, aminek révén képet kaphatunk a hazai szociális szféra állapotáról.

Mik az első tapasztalatok?

Az eddigi tapasztalataink alapján azt látjuk, hogy a szociális szférában működő, különböző hátterű szakemberek mind roppant túlterheltek, sokszor belefásultak a napi rutinba és nem keresik a megújulás lehetőségét. Ugyanakkor személy szerint abszolút sikerként élem meg, hogy amikor sikerült megszólítani őket, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk nem csak egy-egy téma kapcsán, hanem általában a célkitűzésünket illetően is. Lelkesen fogadták a saját régiójukban működő más szervezetekkel történő szakmai kapcsolatteremtés és egymás sikeres, „jó gyakorlatainak” megismerésének lehetőségét.

Ezek az ismeretek hasznosulni fognak az EMIH szeretetszolgálatának, a CEDEK működésében?

Igen, nagyon fontos, hogy a program tapasztalatai közvetlenül is segítsék a CEDEK működését, hiszen egy dinamikusan fejlődő, ugyanakkor fiatal szervezetről van szó. Hálásak vagyunk, mert a munkánkat együttműködő partnerként támogatja a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságának Szociológiai Munkabizottsága is. A workshop-okra meghívott előadók személyében szintén sikeresen működő, legtöbb esetben országosan ismert és elismert szervezetek képviselőit tisztelhetjük, a teljesség igénye nélkül említve Gál Dávidot, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatóját, Juhász Mártont a Református Szeretetszolgálat ügyvezetőjét vagy Győri-Dani Lajost, a Máltai Szeretetszolgálat ügyvezetőjét. Sajnos itt most nincs mód arra, hogy folytassam az előadók felsorolását, de aki követi a zsido.com-on megjelenő beszámolókat rendezvényeinkről, maga is megismerheti eddig munkánk eredményét és mindazokat, akik színvonalas előadásaikkal segítettek minket.

 

Golubovics Martina

Megszakítás