Az elmúlt napokban egy ismert exbaloldali színésznő és egy vezető zsidó közéleti szereplő is rasszistának és antiszemitának nevezte az Izraelt bojkottálni akaró nemzetközi BDS-mozgalmat. Roseanne Barr és Ronald Lauder mellett egyre többen emelik fel szavukat a kampány ellen.

Nem mindennapi beszédben ítélte el nemzetközi BDS-mozgalmat Roseanne Barr amerikai színésznő, aki még néhány éve is a baloldali véleményformálók egyikeként volt ismert. Egy, a zsidó államot bojkottálni és elszigetelni vágyó BDS-ről szóló konferencián elmondott felszólalásában Barr, hangsúlyozva, hogy komikusként és zsidóként is a nyílt beszéd híve, „fasiszta narratíva” közvetítésével vádolta meg a BDS-t. Mint elmondta, szeptember 11-e óta egyre inkább foglalkoztatták politikai kérdések, 2011-ben elfogadta, hogy a Zöld Párt jelöltjeként induljon az elnökválasztáson, ám amit a kampány során látott, az a baloldallal kapcsolatos minden illúzióját szétrombolta.

„Sokakról, akiket az elvtársaimnak tartottam, kiderült, hogy csupán meztelen előítéletesek, akiknek velem ellentétben semmilyen érdekük nem fűződött az Izrael és a palesztin arabok közti békéhez. Sokkoló élmény volt rájönni arra, hogy amit én Izrael kritikájaként fogtam fel, az nagyon-nagyon sokszor utat engedett az antiszemitizmus olyan fajtáinak, amiket egész életemben halottam” – vallotta be Barr, aki dokumentumfilm formájában meg is örökítette a kampány tapasztalatait.

A republikánus politikusokat folyamatosan lerasszistázó színésznő részéről ez igen éles fordulat, hiszen néhány éve, az Occupy Wall Street antikapitalista mozgalom rendezvényén még azzal „viccelődött„, hogy azt a bankárt, aki 100 millió dollárnál többet akar megtartani, átnevelőtáborba kellene küldeni, „és ha ez sem segít, le kéne fejezni.” Roseanne Barr most végképp leszámolt baloldaliságával, ugyanis elmondása szerint ahányszor csak megpróbált Izraelről beszélni a kampányban, intoleranciával és kirekesztéssel találkozott, „állandóan bekiabáltak a baloldali zsidók.” A zsidóságot azonban nem érdekli, ki milyen vallású vagy hátterű, hangsúlyozta Barr, és soha nem vetemedne arra, hogy egy vallási kisebbség jogait megsértse.

„Ne tévedjünk: a BDS-mozgalom jobboldali és fasiszta irányultságú. Az, hogy baloldalinak adja ki magát, csak elhomályosítja az 1948 óta az összes arab államban végbement zsidó- és keresztényellenes etnikai tisztogatást, amivel az arab világ máig tartó Izrael-ellenes bojkottja elkezdődött. Azokat, akik szítják és anyagilag is támogatják a BDS Izrael-ellenességét, közvetve vagy közvetlenül most már a »Judenrein« arab államok fizetik, ahol valódi törzsi, faji, vallási és gender-apartheid létezik, nem úgy, mint a teljesen integrált Izraelben.”

Ugyancsak a modern kori antiszemitizmus megnyilvánulásának tartja a BDS-mozgalmat Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke a The Jerusalem Postnak írt elemzésében. Lauder, aki szerint a mozgalom valódi célja a zsidó állam elszigetelése, aláaknázása és megsemmisítése, hangsúlyozta, hogy a WJC legutóbbi plenáris ülésén teljes volt az összhang a baloldali, szekuláris zsidóktól a legortodoxabbakig, hogy egységes fellépéssel meg kell állítani a BDS-t.

Roseanne Barr
Roseanne Barr
Már a BDS tíz évvel ezelőtti alapítójának, Omar Barguti Izrael-ellenes aktivistának is az volt a célja, hogy szétverje a zsidóság hazáját, hogy megfossza a zsidó népet önrendelkezési jogától – emlékeztet Lauder, aki úgy látja, mivel az ország ellenségei nem tudták megsemmisíteni Izraelt sem gazdaságilag, sem katonailag, most emberi jogi köntösben próbálják megtenni ugyanazt. A BDS nem demokratikus szervezet, és nem akar békét a zsidók és a palesztinok között, írja Lauder, a célja Izrael megsemmisítése. A WJC ezért egyrészt olyan törvények megalkotását sürgeti, amelyek illegálissá teszik a bojkottfelhívást, másrészt nagyobb és markánsabb jelenlétet próbál meg elérni az Izrael-ellenes politikai hadviselés fő színterein, az egyetemeken és főiskolákon. Ez azért is fontos, mert sok fiatal itt találkozik először a Közel-Kelet történetével és politikájával, és így természetesen az azzal kapcsolatos hazugságokkal. Lauder szerint a WJC által fenntartott új diákszervezeteket profi szakértők segítik majd abban, hogy hatékonyan visszaverjék a teljesen antiszemitává vált BDS-mozgalom torzításait.

Igen, az anticionizmus valójában antiszemitizmus – állítja a neves Commentary folyóiratban Jonathan S. Tobin is, aki szerint a BDS mozgalom és a vele szimpatizáló baloldal jelentős csapást szenvedett azzal, hogy a Kaliforniai Egyetem és New York Állam is kész törvényt hozni a mozgalom antiszemitizmusa ellen. Mint írja, nyilvánvaló ugyanis, hogy van kapcsolat a mozgalom tevékenysége és az egyetemeken megszaporodott antiszemita incidensek között. „A BDS és az antiszemitizmus elleni harcnak Izrael minden támogatóját egyesítenie kellene, akár támogatói, akár elszánt ellenzői a jelenlegi kormánynak” – írja a konzervatív magazin szerzője.

 

Munkatársunktól

Kép: Az Izrael-ellenes bojkottmozgalom egyik logója.

 

Megszakítás