Az előkerült felvételen olyan énekek hallhatók, melyeket a holokauszt idején énekeltettek a zsidó foglyokkal a náci tisztek.
Eddig elveszettnek hitték, hetven év után mégis rátaláltak arra a hangfelvételre, melyet Dr. David Boder készített a holokauszt után. Dr. Boder 130-nál is több túlélővel beszélgetett, az egyik hangfelvétel azonban elkerülte a történészek figyelmét egy elrontott címkézés miatt.
A Ynetnews beszámolója szerint az ohiói Akron Egyetem kutatói a közelmúltban bukkantak rá a szalagra, melyen túlélők segítségével jiddis és német nyelvű dalokat örökítettek meg az utókor számára. Beszámolók szerint ezeket a dalokat a haláltáborokban őrzött zsidókkal énekeltették a náci tisztek. A felvételeket a francia henovillebeli menekülttáborban 1946. nyarán rögzítették.
„Azt hiszem, ez az elmúlt ötvenéves fennállásunk egyik legfontosabb felfedezése” – mondta Dr. David Baker kutató. „Elképesztő, hogy meg tudjuk mutatni a világ számára azoknak a daloknak a dallamait, melyeket a 20. század legszörnyűbb tragédiája során kényszermunkára ítélt emberek énekeltek”.
A Daily Mail cikke szerint a dalok között szerepelt Mordecai Gebirtig „Undzer shtetl brent” (magyarul „Ég a városunk”) című dala is, melyet Gita Frank jiddis nyelven énekelt fel a szalagra. A hölgy a bevezetőben arról mesélt, hogy egy alkalommal a szerző lánya is elénekelte a dalt Krakkó gettójának egy pincéjében.
A megdöbbentő felvétel digitalizált verziója itt érhető el.
zsido.com
Képek forrása: Ynetnews/Daily Mail