Valósággal örömkönnyek gyűlnek a szemekbe, miközben az ember büszkén szemléz a hírek között, hogy az egyes izraelita nőegyletek hogyan zárták s hogyan nyitották a polgári újévet száz évvel ezelőtt…

A Budapesti V. kerületi Izraelita Nőegylet még az elmúlt ünnep, Hanuka keretében, december 21-én zárta az 1922-es évét. Eichbaum Mórné elnökasszony szervezésében a lipótvárosi ünnepségen nem kevesebb mint 100 szegény gyermeket vendégeltek meg gazdagon és ruháztak fel a legjobb cipőkkel és kabátokkal. Az ünnepség vallásos jellegét dr. Adler Illés és dr. Weisz Sámuel rabbik tanításai domborították ki. A felruházás anyagi terheiben pedig komoly részt vállalt Breitner Edéné, Faludy Istvánné, Palotai Hugóné, König Sándorné, Kurczer Adolfné, Mandl Arnoldné, Hegedűs Sándorné, Rosenberg Albertné és Kreisler Jenőné.

A VII. kerületi Zsidó Nőegylet 1922. december 30-án rendezett nagyszabású levesosztást az akkor épülőfélben lévő Abonyi utcai zsidó gimnáziumban. Az erzsébetvárosi nőegylet levesosztója egyébként mindennapos volt, hiszen naponta dél és egy óra között mintegy 100–200 szegényt láttak el az egyesület asszonyai elsőrendű meleg tálétellel és kenyérrel. A december 30-ai esemény az elnökasszonyuk, Grünfeld Miksáné születésnapja miatt volt különleges, melyet Fabriczky Lipótné társelnök javaslatára úgy ünnepeltek meg, hogy a szokásos ételadag mellé hús és sült tészta is került a rászorulók tálcájára, így gondolván Grünfeldné nemes egyéniségének legmegfelelőbb formában adózni.

A Zugló és Erzsébet királyné úti Izraelita Nőegylet egy nappal később, december 31-én délelőtt tartott gyermekmatinét a Vigadó nagytermében, melyet dr. Hevesi Ferenc főrabbi beszéde nyitott meg. Az előadáson fellépett Singer Ibolyka, Ács Magda, Hoffmann Margit, Bán Vera, Bein Kató, Berkovics Magda, Fekete Kató, Komlós Vilmos és Bodánszky Lilike. A lelkes közönség soraiban pedig ott volt Pedlow kapitány, az Amerikai-Vöröskereszt-Egyesület megbízottja is. Az elért szép anyagi siker, melynek teljes összegét különböző jótékonysági ügyekre gyűjtötték, Rottenstein Mórné elnökasszony és Ács Józsefné fáradságot nem ismerő munkájának eredménye volt.

Izraelita Nőegylet a miskolci felekezeti béke jegyében

A nőegylet jubileuma Miskolcon a felekezetközi társadalmi béke nagy ünnepévé vált.

A Józsefvárosi Izraelita Nőegylet a Nagyfuvaros utcai Emberbarát Templomkörzettel karöltve, 1923. január 14-ére szervezett nagyszabású kultúrestet a Vigadóban. A nívós zenei esten közreműködött Bárdos Alice hegedűművész, Havas Gyöngyike az Operaház művésznője, Pécsi Blanka a Magyar Színház művésznője, Bán Zoltán szavalóművész, Engel Iván zongoraművész és Kálmán Oszkár az Operaház művésze. A zongorakíséretet Dienzl Oszkár látta el. Az estre 200, 300, 400, 600 és 800 koronás jegyeket árultak, melyek teljes bevétele 100 „újabb” gyermek felruházását szolgálta, az előző évben ugyanis a józsefvárosi nőegyletnek hála már 324 iskolás gyermek kapott megfelelő ruházatot.

A sort pedig még sokáig lehetne folytatni, mert az Örökkévalónak hála a zsidó asszonyok bizony élen jártak a jótékonyság szép micvájában, s nem csak a fővárosban, de a vidéken is! Például Jánoshalmán, az ottani nőegylet elnöke, özvegy Rosenfeld Bernátné törekvéseinek köszönhetően hanuka idején jótékony célú kultúrestet rendeztek, melynek keretében Szabolcsi Lajos Nyolcadik láng című művét adták elő. Miskolcon pedig az Izraelita Debóra Nőegylet nagy mennyiségű ruhanemű mellett nem kevesebb mint 5 vagon szenet osztott ki, hogy ezzel is enyhítsék a téli nyomort…

Fotó: eldridgestreet

 

Források:

„Hirek – A Budapesti V. ker. Izr. Nőegylet”, Egyenlőség, 1923. 42. évf. 1. szám, 13. old.

„Hirek – A Nyolcadik láng Jánoshalmán.”, Egyenlőség, 1923. 42. évf. 1. szám, 14. old.

„Hirek – A Zugló és Erzsébet királyné-uti izr. nőegylet”, Egyenlőség, 1923. 42. évf. 1. szám, 13. old.

„Hirek – Öt vaggon szén.”, Egyenlőség, 1923. 42. évf. 1. szám, 14. old.

„Hirek – A VII. ker. Zsidó Nőegylet”, Egyenlőség, 1923. 42. évf. 1. szám, 13. old.

„Hirek – 100 gyermek vára a koncert eredményét…”, Egyenlőség, 1923. 42. évf. 1. szám, 14. old.

Megszakítás