Megható ünnepséggel zárult az BMC évad, vagyis az EMIH bár micva és bát micva korú gyerekeknek szóló ifjúsági szervezetének tanéve. Az Óbudai zsinagógában tartott esten, melyre a résztvevő gyerekek szüleit és nagyszüleit is elhívták, Köves Slomó rabbi köszöntötte a fiatalokat. Mint mondta, nagy öröm, hogy évről évre egyre nagyobb a BMC csapat – idén már 12 fiatalnak adhatta át az oklevelet és az ajándék imakönyvet. A gyerekek egy-egy rövid beszéddel emlékeztek meg az év legszebb pillanatairól és az átélt élményekről, amiket szépen egészített ki a csoport mádrichájának (ifjúsági vezetőjének), Szalai Sári–

nak a képösszeállítása. Mint mondta, amikor megkezdték az évet, tizenkét különálló gyereket lá-tott, míg most, a záráskor, egy összeszokott csapatot.

A BMC – melynek izraeli útjáról olvasóink már kaptak részletes beszámolót – az Alefkids égisze alatt működik. „A BMC egy átfogó program” – kezdi a magyarázatot kérdésünkre Hurwitz Devora, a program kitalálója és szervezője – „Közösségi élmény, ugyanakkor az egyéni identitást építi. Gyökereket ad a gyerekeknek – legyen szó Izraelről vagy a magyar zsidóság történetéről. És természetesen van egy oktatási oldala. Tanulnak a zsidóságról, a Tóráról, az imákról, Izraelről. Akkor is, amikor úgy tűnik, csak játszunk – valójában tanulnak. Az oktatás az egész Alefkids alapja. Ezenfelül lehetőséget adunk a gyerekeknek, hogy a saját kortársaikkal lehessenek, úgy Izraelben, mint itt Magyarországon. Ez ebben a korban szociálisan nagyon fontos nekik, ugyanakkor behoz egy másik aspektust, az identitás kérdését. Megtapasztalhatják, hogy zsidók élhetnek a világ bármely pontján és mindazok a dolgok, amiket esetleg mások furcsállanak bennük, azok kötik össze őket a többi zsidó gyerekkel. Megtapasztalják, hogy lehet büszkén megélni a zsidóságukat. A kamaszoknak nagyon fontos a valahová tartozás érzése, támaszt ad nekik.”

Az identitás témáját a fiatalok számtalan módon dolgozták fel az év során: saját maguk, családjuk, szűkebb környezetük identitásának megismerésén át az Izraelhez való kapcsolódás témájáig. A „Híd vagy a jelenhez” számos ponton megjelenik az év során, újra meg újra ráébresztve a gyerekeket arra, hogy az előttük járó generációk láncolatának a következő szemei ők, akik majd felnőttként maguk is továbbviszik ezt a tradíciót. Az egyik legkülönlegesebb program során két gyerek nagyszülője csatlakozott a csoporthoz, és mesélt a gyerekkoráról, arról, milyen volt zsidóként felnőni az ‘50-es, ‘60-as évek Magyarországán. „És kiderült, hogy nem sokban különböztek a mai fiataloktól” – teszi hozzá Devora rebbecen. – „A kamaszok akkor is és most is a helyüket keresték a világban.”

A hetenkénti találkozók mellett számos izgalmas projektben vettek részt a fiatalok. A „Híd vagy a jelenhez” téma részeként ellátogattak az Olajág idősek otthonába, ahol a gyerekek egy-egy idős emberrel közösen vettek részt a foglalkozáson. Több sábátonon is részt vettek, vagyis „ottalvós” szombatokon, melyek a tanulás és a sábát-élmény mellett a közösségépítést szolgálták. Ezeknek a programoknak a keretében jártak az Óbudai zsinagógában, a Budavári zsinagógában és Miskolcon is. És, természetesen, a program csúcspontjaként, az izraeli út…

A Rebbe azt tanította, hogy ha valaki tudja az alefot, akkor azt kell megtanítania olyanoknak, akik még a héber abc első betűjét sem ismerik. Ez az üzenet nagyon fontos a BMC-ben, mert ráébreszti a fiatalokat saját felelősségükre – és egyben saját lehetőségeikre is.

BMC évzáró

Megható ünnepséggel zárult az BMC évad, vagyis az EMIH bár micva és bát micva korú gyerekeknek szóló ifjúsági szervezetének tanéve. Az Óbudai zsinagógában tartott esten, melyre a résztvevő gyerekek szüleit és nagyszüleit is elhívták, Köves Slomó rabbi köszöntötte a fiatalokat.

Megszakítás