Négyszáz szobával bővül a turisztikai kínálat.

Az izraeli Turisztikai Minisztérium és a Földhivatal bejelentette, hogy az El-Ád csoport nyerte a két, Éjn Bokekben építendő szállodára kiírt pályázatot. A szállodákban összesen nagyjából négyszáz vendégszoba lesz. A kiszemelt földterületeket 49 évre adják bérbe, azzal a lehetőséggel, hogy a szerződést 49 évvel meghosszabbíthatják. Az El-Ád csoport 2 379 660 sékelt fizet a földért, valamint további 6 710 340 sékelt a fejlesztési költségek fedezésére. A befolyt összeg a Holt-tenger Megőrzéséért Kormányzati Vállalat fejlesztési programjához kerül.

Az Isrotel Holt-tengeri szállodájával szomszédos telkek olyan kereskedelmi központ részét képezik, amely regionális konferenciaközpontként is használható lesz.

A Holt-tenger környéke büszkélkedhet Izraelben a legmagasabb éves szállodaszoba-kihasználtsági aránnyal. A Turisztikai Minisztérium 2017-ben 16 új, akadálymentesített és ingyenes strandot adott át a Holt-tenger szállodai körzetében, Éjn Bokek és Háméj Zohár között. A Holt-tenger Megőrzéséért Kormányzati Vállalat közreműködésével a minisztérium egy új, modern, négy kilométer hosszú sétányt épített, és infrastrukturális, valamint fejlesztési munkálatokat hajtott végre a környéken, mintegy 500 millió sékel értékben. A további szállodai szobák építése e projekt következő lépése.

Járiv Levin turisztikai miniszter azt mondta: „Folytatjuk a Holt-tenger turisztikai forradalmát, és vonzó, modern turisztikai célponttá fejlesztjük. Az Izraelbe érkező turisták számának látványos emelkedését tekintve üdvözlöm a több száz új, holt-tengeri szállodai szoba építési folyamatának megkezdését… A már megnyitott promenáddal együtt új kereskedelmi és szórakoztató területek megnyitásának, valamint a hotelszobák száma növekedésének lehetünk tanúi; ezek új munkahelyeket teremtenek és javítják a régió gazdaságát is.”

Az izraeli Földhivatal déli területekért felelős igazgatója, Erán Reuveni hozzátette: „Ez az első ilyen jellegű pályázat majdnem húsz év után, mely időszakban nem épült új szálloda a környéken. Különleges tender ez, a maga nemében első szállodák számára, melynek értelmében a föld ára egészen minimális és előre meghatározott, és a verseny csupán a fejlesztése költségek terén folyik. Az állam, a Holt-tenger Megőrzéséért Kormányzati Vállalaton keresztül, állja a költségek jelentős részét.”

A Holt-tenger Megőrzéséért Kormányzati Vállalat igazgatója, Simon (Simi) Dániel megjegyezte: „Hiszünk abban, hogy ez [a projekt] a terület jelentős mértékű fejlesztésével együtt nagy érdeklődést generál majd a befektetők és vállalkozók körében, akik hisznek e különleges régióban.”

Forrás: Arutz7

Megszakítás