Évi 10 millió turistával számolnak a jövőben Izraelben. Ezzel magasan túlszárnyalnák a járvány előtt elért sikereket – írja a JC.

Minderről a World Travel Market nevű, Londonban rendezett turisztikai vásáron számolt be Joel Razvozov, a zsidó állam turizmusért felelős minisztere.

„Úgy vélem, hogy az infrastruktúránk elbírna 10 millió vendéget, és képesek is leszünk elérni ezt a számot” – jelentette ki.

Hogy mikor, az még kérdéses. Bár Izraelben a járványt megelőző években évente dőlt meg a turizmus rekordja, a csúcsot jelentő 2019-ben összesen 4.5 millió turistát fogadtak, ami lényegesen kevesebb, mint a miniszter által megálmodott létszám.

Az izraeli turizmus feltehetően fokozatosan tér majd magához. Ebben minden bizonnyal sokat segít majd, hogy november elsejétől feloldották a másfél éven át tartó belépési tilalmat és most már minden, oltási igazolvánnyal rendelkező vagy az utazás előtti hat hónapban a koronafertőzésből felgyógyult és két PCR-teszten (az indulás előtt legfeljebb 72 órával, illetve az érkezést követően, a repülőtéren) átesett turista beléphet az országba. Problémát jelent azonban, hogy e feltételeknek sok 12 év alatti gyermek nem tud eleget tenni, ezért egy hónap múlva felülvizsgálják, hogy aktuális-e esetleg újabb könnyítések bevezetése.

Holt-tenger (forrás: goisrael.com)

Az ipar szereplői mindenesetre nem pihentek: a pandémia alatt 40 új szálloda építése vette kezdetét, köztük olyan neves szállodaláncok tagjai, mint a Four Seasons, a Mandarin Oriental vagy a Kempinski. Ez utóbbi lánc tel-avivi szállodája már februárban megnyitja kapuit.

A legkülönlegesebb új hotelt kétségtelenül a Six Senses nyitotta meg a Negev-sivatag szívében, egy egészen eldugott kistelepülésen, Sáchárutban. A luxusszállodában a legolcsóbb szobáért 2680 sékelt (266 ezer Ft) kérnek, a saját úszómedencés lakosztály pedig 5200 sékelbe (517 ezer Ft) kerül éjszakánként.

A hotelek mellett újfajta szállásformák is terjednek Izraelben, ezek között különösen népszerű az úgynevezett glamping, amely luxuskörülmények közötti sátorozás jelent. Razvozov nagy lehetőséget lát ebben a műfajban, ezért öt-tíz év alatt számos helyen tervezi kiépíteni a megfelelő infrastruktúrát. Jelentős fejlesztésre számíthat a gasztronómiára és borokra épülő turizmus és az elsősorban sivatagi helyszínekre megálmodott, fenntartható zöld turizmus is.

 

Glamping Israel Luxury pop up glamping resort

Luxury accommodations & production services activities & adventures across Israel Founded in 2012 www.glamping.co.il

 

A már régóta működő, Jeruzsálemre és Tel-Avivra fókuszáló „egy kiruccanás-két város” program továbbra is működik, de kiegészül a Kineretre (Galileai-tó) és a sivatagokra kiterjedő programokkal, az aktív pihenést elősegítő kerékpározást és túrázást a középpontba helyező ajánlatokkal és Éjlát előtérbe helyezésével, ahol a tél nagy részében is remekül lehet a tengerben fürödni és búvárkodni.

Fotó: Go Israel, Wikipédia

Megszakítás