Polin vs Hágár. Lehet-e Magyarországon is sikerrel bemutatni a magyarok és a zsidók együttélésének évszázados történetét? Mit tanulhatunk a lengyelektől? Miért lehetett tömeges bázisa az antiszemitizmusnak Varsóban és Budapesten is? Polin – egy múzeum és az ezzel járó lehetőségek. 

 

Polin – ma az egyik legsikeresebb lengyel brand. Varsó kozmopolita városának legújabb intellektuális szenzációja, Európa legjobb múzeuma-díjat elnyert intézményét hívják így. A szó eredete egyes történészek szerint arra enged következtetni, hogy a zsidók Lengyelországot nevezhették így. Polania, Polin. Sőt, szószakértők azt is feltételezik, hogy itt „Po” tartózkodni „lan” isteni „ya”. Tehát, volt idő, mikor azt hirdették hivatalosan is, hogy Lengyelország az a terület, amely a zsidók számára jó hely. Nos, a XVIII. század közepéig a világ zsidóságának háromnegyede ott is élt. Lehetett ebben valami.

Az, hogy mi történt a huszadik században a lengyel zsidókkal, és mindez miképp változtatta meg az ország imázsát, külön kell vizsgálni. Kiváltképp Magyarországon, ahol a történelmi emlékezetnek oly sokirányú értelmezéseit ismerhetjük, ahol a zsidók sorsa nagyon is hasonló a lengyelországi testvéreikéhez. Mindez kiderül a varsói múzeum első termeiben eltöltött alig negyed óra alatt. A két évvel ezelőtt felavatott – nagy feltűnést keltő szupermodern – épület alagsorában berendezett 8 hatalmas galériában, 4000 négyzetméteren különben könnyedén el lehet tölteni egy napot is. Rendkívül gazdag tárlat biztosítja a tartalmas időtöltést. Arab és közel-keleti zsidó kereskedők feljegyzéseiben szerepel Esztergom és Hágár (Magyarország) helyszíne, és akár csak Krakkóról vagy Prágáról azt rögzítik a feljegyzések, hogy virágzó zsidó közösségek működnek már a XI-XII században.

Szerepjáték a baromfiudvar és a jesiva könyvtár között

Természetesen multimédiás és inter­aktív eszközökkel teszik fogyaszthatóvá a régmúlt regéit a kiállítás rendezői. Világító táblák, kéz­érintős monitorok színes kavalkád­ja hívja aktív befogadásra a látogatókat. Nem véletlen, hogy több csoport is péntek délutáni programjának a Polin felkutatását választotta. Nem csak kötelező jelleggel befogott kisiskolásokat, hanem külföldi és felnőtt lengyel társaságokat is látni. Sőt, alig lehet tőlük elférni – hatalmas az érdeklődés ezen a na­pon. Nyilván nem szokványos áprilisi nap ez – a varsói gettófelkelés 73. évfordulójára szervezett marketingtevékenység és civil akció hatására ezekben a napokban jóval töb­ben keresik fel a múzeumot. A len­gyelek a páratlan hősiességre em­lékeznek. Arra, hogy az 1943-as tavaszi gettófelkelésben mintegy 13.000 zsidó próbálta meg a lehe­tet­lent, harcolni. Polin múzeum, mely az egykori gettó területén áll, tökéletesen betölti funkcióját – emlékeztet, tájékoztat, és maradandó él­ményt nyújt, ráadásul még helyenként szórakoztat is. Olyan organikus formában szerkesztett tárlat ez, amelynek dokumentációs preci­zi­tá­sa mindenki számára példás. A fia­talabbak animációs mesékkel, ba­romfiudvar és jesiva könyvtár kel­lékei között szerepjátékkal is­merkedhetnek. A felnőtt ge­ne­rá­ciók a kordokumentumokat és vi­deó­riportokat tanulmányozhatják el­mélyültebben. Mindez 8 hatalmas önálló szegletében a múzeumnak, a nyolc csarnok (galéria) közötti folyosókon haladhatunk egyik időből a másikba. Hangeffektek, fényjátékok vezetnek bennünket a kü­lönféle történelmi periódusokon ke­resztül.

Felettébb meglepő a zsidók el­ső hivatalos ábrázolásformája: egy bronz domborművön látható, ahogy csúcsos sipkás zsidókat pró­bál távol tartani a XI. századi Bo­les­law királytól Adalbert püspök, aki sze­rint a zsidókkal való kooperáció kártékony, lévén azok a keresztényi ér­tékekkel össze nem egyeztethető
rabszolga-kereskedelmet folytatnak. Eb­ből azért nem lehet egyenesen következtetni arra, hogy a középkorban gyakorlatilag egyedülálló mó­don Len­gyelországban volt a zsi­dóknak a leg­jobb dolga. Márpedig a tárlat felé­nél olyan idézeteket lát­ni, amelyek er­re engednek következtetni: paradicsomi állapotok, kü­lönleges előjogok, el­fogadottság, tisz­telet övezte életüket.

Egyes történészek szerint az egyik leg­nagyobb lengyel király, a XIV. szá­zadban élt Kazimir nem csak különleges jogokkal illette a zsidóságot, de egy Eszter nevű zsidó nővel még közös gyermeke­ket is nemzettek. Ma Európa egyik leghitelesebb zsi­dónegyedét Kazimerznek hív­ják, Krak­kó büsz­ke­sége turistaparadi­csom.

varsoi-muzeum3

Falakon belül – nyulakon túl

Varsóban csak 1414-ből vannak elsőként olyan feljegyzések, amelyek zsidó közösség létéről szólnak. Az alig 150 fő meglehetősen békés és nyugodt körülmények között élhetett – szokatlan módon korábbi ismereteinktől, még a városfalon belül, keresztény polgártársaival. Ahogy egy rajzon látható, a zsidók biz­tonságban éltek, sorsuk biztosítva volt még a kóbor macskáktól és a nyulaktól is…

Alapvetően 1485-ig szerte a Lengyel Királyságban elfogadott és tisz­teletben tartott, ugyanakkor kis lét­számú zsidó közösségekről tudni a krónikák szerint, hogy bőséges adományaikkal és tekintélyes adóik­kal vívták ki maguknak a tekin­télyt. Többnyire hitelezéssel foglalatoskodtak, kis összegű kölcsönöket kí­náltak. Külön figyelemre méltó, ahogy a tárlat következetesen taglalja a zsidók ésa jogszolgáltatás vi­szonyát, hogy mennyire természe­tes része volt a zsidó középkori kö­zösségeknek a jogérvényesítés. Nyil­ván erre azért is kerülhetett sor, mert 1485-ben királyi rendelet kezd­te el korlátozni a zsidók jogait Lengyelországban. Szűkítették ke­reskedelmi és élettereiket, beindul­tak az ismert vérvádas históriák, ha­bár figyelemre méltó, hogy a lengyelek között az arányok sehol nem közelítik a német, angol, spanyol vagy éppen magyar horrorisztikus vá­daskodásokat.

A XVII. században kozák és tatár hordák jelentették a Lengyel-Lit­ván Unióban élő zsidók számára a legjelentősebb traumákat. Nincs ar­ról híradás, hogy bárki is a lengyelek közül évszázadokon keresztül arra törekedett volna, hogy ellehetetlenítse az együttélést a zsidó közösségekkel. Sőt, más vészterhesebb területekről folyamatosnak nevezhető a zsidók beáramlása, ha úgy tetszik emigrációja Galíciába. Amikor a galíciai zsidóságról beszélünk, már a katolikus, közismerten antiszemita Habsburg dominanciát kell megemlítenünk. Amikor a lengyelek jelentős déli tartományait már bekebelezte a monarchia, Mária Terézia „türelmi adóztatása” ott sem kímélte a zsidóságot. Igaz, ez mit sem változtatott azon, hogy a század végére már körülbelül 750.000 zsidó, a világ zsidóságának csaknem 70%-a ott élt.

A kiállítás zegzugos folyosóin és ha­talmas csarnokain belül eljutunk a XVIII-XIX. századig. Már több mint 2,5 órája suhanunk ezen az izgalmas történelmi hullámvasúton, amikor eszünkbe jut az a lengyel há­zaspár, akikkel a bejáratnál találkoztunk. „Nagyon sok ez a múzeum egyszerre. Most el kellett jönnünk, de 2 óra nem volt elég, vissza fo­gunk térni” – mesélték. Igazuk van. Nem lehet a múzeumot megúszni 3 óránál kevesebb idő alatt. Egy pompás XVIII. századi zsinagóga bimája és egy másiknak a tetőtéri szerkezete is rekonstruálva van a helyszínen. Nem kevés szakmai bravúr kellett mindehhez. Az a korszak elevenedik meg az imaházakkal, amikor az ipari forradalom beindul a lengyeleknél is. Alig 100 év alatt Lodz vagy Varsó olyan központok lesznek, ahol nem ritkán zsidó nagytőkések vezetésével, a virágzó és nagy létszámú zsidóság részt vesz a közös lengyel szabadság és füg­getlenség visszaszerzéséért folytatott politikai csatározásokban. Lengyelország 1918-ig mintegy 150 éven át nem szerepelt hivatalosan Európa térképen! Lakói, fe­le­kezettől függetlenül küz­döttek önállóságukért, kultu­rá­lis folyto­nos­sá­gukért, szuverenitásu­kért. Ter­mészetes, hogy a zsidóság asszi­mi­láció felé tekintő rétegei és a modern ortodoxia – jiddisül beszélő tömegei – között egyre nagyobb sza­kadék tátongott, ahogy mindez meg is jelenik a kiállításon.

varsoi-muzeum1

Szentimentalitás helyett dokumentalitás

A XIX. századi modern antisze­mi­tizmus és a holokauszt nyomasz­tó látleletét szintén elsőrangúan je­lenítik meg a különféle terekben. Szű­kí­tett folyosók, vibráló kép­so­rok, mégis dokumentarista és nem szen­timentális historicizmus, csak ami az objektív véleményalkotáshoz illik. Mégis fájó makett Varsó nagyzsinagógájának klasszicista épületcsodája (hűlt helyén ma bank­center tornyosul…), szürreális látvány a büszke lengyel-zsidó, zsidó-lengyel katonák menórai csoportfotója, vagy a sokat sejtető statisztika: 1914-re több mint 2 millió zsidó vándorolt ki az USA-ba.

Érdekes az utolsó két korszak – a kommunizmus és a rendszerváltás – szűkebb, de ugyancsak hiteles bemutatója is. Igaz, e sorok írója megfogadta, a múzeum utolsó harmadának alaposabb tanulmányozásához még újabb két óra szükségeltetik majd.

Ismerve, hogy a Polin csaknem 20 év konszenzus- és pénzkeresés után jöhetett létre, reménykedhetünk, hogy abban az országban, ahol a zsidók ugyancsak sikeres évszázadokat éltek át magyar honfitársaikkal, egyszer csak létrejöhet majd egy magyar-zsidó, zsidó-magyar együtt létezést feltáró intézmény is. Talán eljutunk egy olyan okfejtéshez is, amely elfogadható magyarázatot ad arra, hogy Európa két legnagyobb (Varsó – 33%, Budapest – 25%) zsidó fővárosában miért veszhetett el oly tragikusan a többségi társadalom szolidaritása, emberségessége. Csak hogy legyen morális kapaszkodónk a jövő kihívásaihoz is.

 

A siker, és ami mögötte van – Interjú a Polin kommunikációs vezetõjével, Grzegorz Tomczewskivel

Hány látogatója van az intézménynek évente?

A finn Rainer Mahlamaki tervezte eredeti épület megnyitója óta (2013 tavasza) 1.2 millió vendégünk volt. A jelenlegi állandó kiállítás óta ( 2014 ősze óta) 465. 000.

Hány évnyi előkészület eredményezte a múzeum létrejöttét? Mi jellemezte a kooperációt a zsidó közösségekkel és a lengyel állammal?

Az elképzelés egy lengyel és zsidó együttélést bemutató múzeumról 1993-ban fogalmazódott meg először a varsói zsidó közösség körében, pontosabban egy civil szervezetük, a Zsidó Történelmi Intézet Szövetségének fejében. Egy nagyon hosszú folyamatról beszélünk, így természetesen voltak komplikált helyzetek is az együttműködés során. Az évek alatt emberek jöttek-mentek a politikában és a kulturális és tudományos szférában is. Ez elkerülhetetlen. A projekt nagy büszkeségünkre az ország első nagyszabású PPP-projektje, vagyis private public partnershipje volt. Magánadományokból 165 millió zloty, állami szektorból (a kormány és a főváros büdzséjéből) 2×90 millió zloty támogatás jött össze. (Azaz több mint 24 milliárd forintnyi összeg)

Mit jelent Önöknek és Lengyelországnak a legjobb európai múzeumnak járó díj?

Nagyon büszkék vagyunk, igaz a díj további kemény munkára kell, hogy sarkalljon bennünket. Hiszen mi fenn is szeretnénk maradni ezen a szinten. Összesen 47 múzeum közül választottak ki bennünket. Az, hogy egy ekkora országban voltak olyan hangok, hogy érdemtelenül nyertünk, talán természetesnek mondható. Jobboldali vagy szélsőséges lapokban jöttek rosszindulatú kommentek is, hiszen ez a múzeum, a „zsidók múzeuma” már elkészült, míg a második világháborút feldolgozó nagy múzeum még mindig csak a tervezés szintjén áll. Ezt sokan kikezdték. Azt azonban senki nem vitatja, hogy a mi múzeumunk alapos és hosszú tervezés után készülhetett el. Hogy miért hamarabb, mint a második világháborús múzeum? Nos, ez pénz, helyszín és időzítési kérdések összessége. Azt hiszem, ezzel a díjjal egész Lengyelország gazdagodott. Úgy vélem tehát, hogy mi az egész nemzetet és egész Lengyelországot képviselhettük a díjátadón.

grzegorz-tomczewski

Hányan dolgoznak a múzeumban? Meddig tervezik az állandó kiállítást?

440 munkatársunk van, ezen felül 50-60 szabadúszó külsős szakértő. A terv, amiben megegyeztünk, hogy bár kutatások lesznek továbbra is, de nem szeretnénk 30 évig változtatni az állandó kiállításunkon. Ez egy egységesen eldöntött tény.

 

Vannak-e olyan munkatársaik, akik tudnának segíteni más nemzetek múzeumainak létrejöttében?

Igen, talán. Nyitottak vagyunk a kooperációra. Hallani, hogy Önöknél is készülne egy hasonló tematikájú intézmény. Drukkolunk, és sok sikert kívánunk. Azt hiszem, hogy lennének olyan szakembereink, akik szívesen osztanák meg a tapasztalataikat.

Wallenstein Róbert írása

A cikk az Egység magazin 88. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.