Huszonnyolcadik alkalommal ren­dezték meg a magyarországi Chábád mozgalom és az EMIH dunaparti hétvégéjét Ráckevén. A festői kisváros minden kénye­lem­mel berendezett wellness szál­lója, a Kék Duna Hotel ezeken a hétvégéken teljesen más ar­cát mutatja, mint az év többi napján. Ilyenkor gyerekzsivajtól, haszid dallamoktól, izgalmas beszélgetésektől hangos a háromszintes szálloda minden zuga.

Az évente kétszer megrendezett programon mindig valamilyen különleges, aktuális és a zsidósághoz kapcsolódó téma áll az előadások és beszélgetések középpontjában. A tavaszi hétvégén – amely nagyjából az egyetlen napsütéses víkend volt ebben az esős májusban – a szentföldet állították a szervezők középpontba: Izrael – Minden, amit a Szentföldről tudni kell, állt a 36. sábáton programfüzetén.

Hogy lehet vallásosnak lenni az izraeli hadseregben, mit mond a zsidó jog a demokráciáról – egyáltalán mit tekintünk ideális berendezkedésnek, hogyan viszonyul az ortodoxia a cionizmushoz? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ az előadók, akik között lubavicsi küldöttek, például Oberlander Báruch rabbi, Glitsenstein Smuel rabbi, Feldman Mussie rebbecen vagy a Nógrádi házaspár éppúgy megtalálhatóak voltak, mint a közösség tagjai, pl. Szabó György, Avigdor Abergel, Asaf Samet és Steiner Zsófia. A témához szorosan kapcsolódó beszélgetések mellett más érdekességekről is hallgathattak előadást a résztvevők. A hétvége során a „mindennapi” zsidó tanulásnak is részesei lehetnek az érdeklődök, mint pl. a dáf hájomi talmud-tanulás vagy a hetiszakasz. 

A hétvége tagadhatatlanul leg­izgalmasabb programjára szombat este került sor, amikor az egykori izraeli katona, Itay Polivoda tartott előadást az izraeli hadsereg morális kérdéseiről. Polivoda az izraeli hadsereg Duvdeván (Cseresznye) alakulatánál szolgált, ami felvette a harcot az első intifádával 1990 és 1994 között. A Duvdeván tagjai speciális kiképzést kapnak, hogy fedett műveletek során felderítési és megelőzési feladatokat végezzenek el Júdea és Somron arab-lakta településein. A 18 éve Magyarországon élő és dolgozó Polivoda bemutatta mindazokat a morális kérdéseket, amelyekkel a katonáknak és a hadsereg vezetésének szembe kell néznie, miközben Izrael Államát és az izraelieket védik a pusztító terror ellen és azokat a teljesen egyedi etikai irányelveket, amelyek az izraeli katonák működését szabályozzák.

Várjuk szeretettel november 8-10. között az őszi sábátonon Ráckevén!

Megszakítás