A szombaton kitört háború miatt rengeteg pár kényszerül elhalasztani vagy újratervezi az esküvőjét. A kényszerhelyzet kényszermegoldásokat szül…

Rotem Ben Hámo és Ászáf Návon esküvőjét például kedd estére tűzték ki, írja a mako. Minden készen állt, az esküvő helyszínétől a menyasszonyi ruháig, ám a Hámász szombati mészárlása nyomán kialakult háborús helyzetben a vőlegény, Ászáf is megkapta a behívóját. Mindent le kellett mondaniuk, termet, vacsorát, zenekart. Egy dolgot azonban nem voltak hajlandóak lemondani, az pedig maga az esküvő volt:

„Azt mondtuk: nem mondjuk le az esküvőt. Nem hagyjuk, hogy a Hámász még több dolgot tönkretegyen… Mindketten úgy éreztük, hogy azon a napon kell megtartanunk az esküvőt, amikorra kitűztük, amennyiben erre lehetőségünk van. Úgy éreztük, így kell tennünk, még akkor is, ha nem olyan lesz az esküvőnk, amilyennek terveztük”.

A menyasszony a saját és a vőlegény szüleivel arra a katonai bázisra utazott, ahol Ászáf állomásozik, és helyben megtartották az esküvőt. A bázison állomásozó katonák boldogan táncoltak az esküvőn. A párt a vőlegény édesapja adta össze. Az esküvői sátor alatt elmondta, hogy ez a megfelelő válasz vérszomjas ellenségeink kegyetlen tetteire:

„Újabb családokat alapítunk és gyerekeket hozunk a világra. Továbbra is minden erőnkkel harcolunk [a gyilkosok ellen], de az életünket is folytatjuk”.

Elinor Joszefin és Uri Mintzer thaiföldi kiruccanásról érkezett haza Izraelbe vasárnap délután, miután kézhez kapták a behívójukat, írja az Arutz7. Mielőtt azonban a nekik kijelölt bázison egyenruhába bújtak volna, az utolsó pillanatban egybekeltek. Az esküvőt a pár szülei és tíz férfi jelenlétében tartották, Dávid Sztáv, a Cohár szervezet rabbija vezetésével. A rabbi külön megáldotta a párt, mielőtt elindultak volna a háborúba.

„Sokszor elképzeltem már ezt a pillanatot – de soha nem gondoltam, hogy ilyen lesz. Remélem, hogy később kijavítjuk a dolgot, és megtarthatjuk az eseményt úgy, ahogyan valóban szerettük volna. Szerencsés vagyok, mert a legjobb barátomat szeretem – te vagy a múltam, a jelenem és a jövőm!”

– mondta a vőlegény menyasszonyának.

Sztáv rabbi elmondta: „Nem minden nap történik, hogy egy pár éppen azt megelőzően kel egybe, hogy elindulnak a háborúba. Ez az esküvő kifejezi, hogy a pár igazán hisz a köztük levő kapocsban, kifejezi lángoló szeretetüket egymás, az országunk és népünk iránt. Imádkozunk, hogy az otthon, amelyet építetek, örökké álló építmény legyen. Bár ez az esküvő most nagyon visszafogott, Isten segítségével békében visszatérünk és egy sokkal nagyobb ünnepséget csapunk”.

 

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás