Szörnyű pusztítást szenvedett el Európa egyik legnagyobb zsidó közösségének temetője Varsóban. A helyreállítás megkezdődött.

A zsidó temetkezési hagyományokkal foglalkozó állandó kiállítás nyílt Varsó Praga nevű kerületében a Bródno temetőnél. A Bet Almin – Az örökkévalóság háza projekt komoly előrelépést jelent a helyreállításban. A holokauszt idején a temetőből sírkövek ezreit vitték el és használták építőanyagnak.

A kiállítás két részből áll: a zsidó temetkezési hagyomány és kultúra bemutatása, valamint magának a temetőnek a története – olvasható a jewish-heritage-europe.eu cikkében. A területet, amelyet 1780-tól használták hivatalosan temetkezési célra, legalább 320 ezer sírhelyet foglal magába 14 hektáron.

A temető tulajdonjoga 2012-ben került vissza a zsidó közösséghez, 2014-ben kezdődtek meg a helyreállítása munkák, már legalább 1 millió dollárnyi összeget költöttek erre, beleértve a kiállítás létrehozását is. Sok sírkő is visszatért a temetőbe, amiket korábban a városrész parkjában használtak fel pavilonok és lépcsők építéséhez.

zsido.com

Kép: jewish-heritage-europe.eu

Megszakítás