Nem hivatalosan persze.

Bár hivatalos diplomáciai kapcsolat nincs a világ legnépesebb muszlim állama és Izrael között, nem hivatalos csatornákon keresztül megegyezés született arról, hogy ezentúl turistavízumot adnak ki Indonéziában izraeli látogatók számára és a zsidó állam is fogad indonéz beutazókat.

A két ország közötti viszony akkor vált igazán fagyossá, amikor egy hónappal ezelőtt Indonézia népirtással vádolta meg Izraelt, amiért az éles lőszerrel védte meg határát a támadóktól. A mintegy 120 áldozatot szedő erőszakos demonstrációkon elsősorban a Hámász és az Iszlám Dzsihád tagjai veszették életüket. Indonézia ekkor teljes beutazási tilalmat rendelt el az izraeli állampolgárokkal szemben, amire a jeruzsálemi kormányzat hasonló lépéssel válaszolt, bár üzletemberek és diákok számára továbbra is bocsátottak ki vízumot. A korlátozó intézkedést kevesebb, mint egy hónappal az után vezették be, hogy az indonéz kormány engedélyezte az izraelieknek szóló turistavízum kibocsájtását.

A kialakult helyzet egyik fél számára sem volt kedvező, mert a diplomáciai kapcsolat hiánya ellenére a két ország élénk kereskedelmi tevékenységet fejt ki, melynek értéke eléri az évi félmilliárd dollárt. Ezenfelül jelentős az indonéz beutazó turizmus is Izraelbe. A főleg muszlim és keresztény zarándokokból álló csoportokkal tavaly már 36 000 indonéz látogatott a zsidó államba, ami 60%-os bővülést jelentett a korábbi évekhez képest. Összehasonlításképpen: ilyen nagyságrendben érkeznek turisták Izraelbe Belgiumból és a skandináv országokból is. Az indonéz turisták jellemzően körutazáson vesznek részt, amely Egyiptomban kezdődik, érinti Jeruzsálemet, Betlehemet, Jerikót, majd Jordániában ér véget. Nemrégiben arról is hírt adtunk, hogy elindították az első héber nyelvtanfolyamot is az országban, ami szintén a kapcsolatok erősödését jelzi.

zsido.com

Forrás: JPost

Megszakítás